Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 1. szám - „Egy másik Magyarország nevében” (Lükő Gábor válaszol Sümegi György kérdéseire)

De térjünk vissza Karácsony Sándor iskolájába. Két osztályt tanított ő itt elsőtől kezdve mindkét tantárgyra, a magyarra és németre. 1925-ben, mikor én odakerültem a hatodik osztályba, a másik osztály már hetedikes volt. Ott több jó tanítványa volt Sándor bátyámnak, mint nálunk.

Karácsony családias kapcsolatot teremtett maga és diákjai közt. Ismerte minden gyerek búját, baját, családi körülményeit és szüleit is. Mindenkit a gyerekek közt szokásos ragadványnevén, vagy keresztnevén szólított, mi meg Sándor bátyámnak szólítottuk őt, saját kívánságára. Az órákon pedig beszélgettünk. Nem a leckét mondtuk föl, mert nem is volt lecke. Az első órákon megtárgyalta velünk, mi az aktuális év tananyaga, mit olvassunk, mit tanuljunk meg s aztán beszélgettünk róla, nagy élvezettel fedezve fel az élet csodáit, a magyar és a német irodalom nagyjainak segítségével. Ő vezette gondolatainkat, de mi gyakran úgy éreztük, egyenrangú részesei és munkás tagjai vagyunk a magyar és az egyetemes emberi kultúrának.

Osztályaiban igazi demokráciát teremtett Karácsony Sándor. A félévi és év végi bizonyítványok osztályzatait például közösen állapítottuk meg, ilyenformán: Mindegyikünk kapott egy cédulát. Erre ráírta nevét s alá, hogy saját véleménye szerint milyen jegyet érdemel, utána pedig, hogy milyen jegyet kér. Azután összegyűjtve a cédulákat, átadtuk Sándor bátyánknak, ő pedig egyenként felolvasta azokat, s megkérdezte, helyben hagyjuk-e. Különböző vélemények hangzottak el. Volt, akiről azt mondták a fiúk, hogy túl szigorúan bírálta el magát. Mással egyetértettek abban, hogy szekundát érdemel, de Sándor bátyám megemlítette, hogy más tárgyakból is bukásra áll, s ha többől bukik, nem tehet pótvizsgát. Akkor pedig örökre elveszett számunkra, tehát ne adjunk neki elégtelent.

— Hogyan szerepelt a népművészet, a folklór Karácsony Sándor nevelő munkájában?

— Bajos dolog ezt különválasztani az ő egyéniségétől. Minden szava ízes magyar szó volt, minden mondata, mint egy klasszikus idézet, stílusos és „velős”, ahogy régen mondták. A mozdulatai, gesztusai kifejezők, mint a parasztoké.

Hogyan is tudta megőrizni spontán magyar kifejezőkészségét hosszú évekig tartó külföldi tanulmányai, katonáskodása és tanári működése alatt, mikor hasonló falusi származású társai idehaza is leszoktak róla? Igen erős emlékező tehetsége és erős akarata segítette. Mert ő kezdettől tudatosan törekedett arra, hogy el ne prédálja magyarságát miközben tanul, hogy magyar módra eméssze meg az idegen kultúrát.

Sok-sok régi, falusi dalt és debreceni diáknótát is tudott, s nemcsak megtanította nekünk, de velünk együtt danolta őket. Olyan őszinte érzéssel danolt, mint a legjobb falusi énekesek. így tanultam meg, hogy a dalok szövege csupán szimbólum, hogy mi diákok is benne vagyunk életünk minden ága-bogával, örömével és bánatával. Nemcsak a diáknóták, hanem a kurucnóták és szerelmi dalok is rólunk szólnak, sőt helyettünk beszélnek.

Mert harc dúlt akkor már körülöttünk. Irigy diákok, féltékeny tanárok és szülők csúfo- lódtak velünk, áskálódtak ellenünk, tiltottak bennünket. Én, a rossz diák, ha nem tudtam a leckét egy másik tantárgyból, hamar a fejemhez vágta a tanár úr: „Nem csak a Karácsony tanár úr tantárgyait kell ám megtanulni!” Apámat meg az bántotta, hogy ő mérnöknek szánt, én meg Sándor bátyám hatására más irányban érdeklődtem.

De nem csak ilyen szűkkörű, családi és iskolai csetepaték voltak ezek. Karácsony Sándor már 1924-ben nyilvánosan leleplezte Kornis Gyula reakciós kultúrpolitikáját.

Hát én nagy lélegzeteket vettem a szeretetnek és a szabadságnak ebből a friss szeléből. Attól kezdve mindig érdeklődéssel fordultam a népdalok felé. Amikor az első népszerű kiadvány megjelent, a „101 magyar népdal” cimű kis füzet, én ismeretettem az ERO-ben, a Sándor bátyám szerkesztette diáklapban. Mikor aztán az egyetemre kerültem — szintén Karácsony Sándor hatására — tanári pályára szándékoztam menni, mert tudtam, hogy minél több értelmes magyar emberre volna szükség, akik eleven magyar kultúrát kapnak. Karácsony Sándor tanácsára magyar—német szakra iratkoztam. Azt mondta, hogy a német azért is jó, mert kontrasztként mutatja a magyar kultúra és a magyar nyelv sajátosságait. De hát németül nagyon keveset tudtam én, az iskolában nemigen lehet sokra menni.

13