Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 1. szám - „Egy másik Magyarország nevében” (Lükő Gábor válaszol Sümegi György kérdéseire)
um egyik vezető személyisége volt, s apámmal ismét hivatalos kapcsolatba került a nemzetközi vízügyi tárgyalásokon. — Mielőtt előre szaladnánk, itt kérdezem meg, hogy a gimnázumot végül is Komáromban járta ki? — Ó, dehogy! Komáromban én csak négyéves koromig éltem. Akkor kinevezték apámat a „Trencséni Vág-szabályozási kirendeltség” főnökévé. Az elemi iskolát Trencsénben jártam ki, a gimnázumot pedig megint másutt. Mert közben véget ért az első világháború, és apámat kiutasították Csehszlovákiából. De talán nem lesz felesleges megemlítenem, hogy Trencsénben a zsidó iskolába járattak, bár nem vagyok zsidó származású. Trencsénben akkor ez volt a divat: az úgynevezett „úri gyerekeket” mind a zsidó iskolába járatták. Két okból is, mint később apámtól megtudtam. Egyik, hogy az állami iskolában a szlovák gyerekek voltak többségben, és tőlük menthetetlenül megtanultunk volna „tótul”. Ennek pedig semmi célját nem látták az osztrák gyarmat öntudatlan, magukat magyarnak valló, nagyobbrészt sváb bürokratái. Másik oka volt tettüknek, hogy a zsidó iskolában a német nyelv is a tantárgyak közé tartozott. Már pedig a német nyelvet nemcsak gyakorlati hasznáért tartották a legfontosabb tudnivalónak, hanem ideális szempontból is. Szerintük a német kultúra az emberiség csúcsteljesítménye volt, s az ember csak a német nyelv ismeretében válhat modem kultúremberré. — Hej, de sok bajom volt azután majd két évtizeden át ezzel a számomra nehezen elsajátítható nyelvvel! Az elemi iskolában különben jó tanuló voltam, hanem a gimnázumba kerülve egyszerre a legrosszabbak közé kerültem. Talán az 1918—1919-es trencséni és budapesti élmények nyomtak agyon, meg a rossz iskolák, a kedvetlen, mogorva tanárok, a tankönyvek hiánya. Nem tudom ma sem más okát adni, de csak bukdácsolva haladtam. Kedvetlenül, muszájból jártam az iskolába. A harmadik osztályt megismételtem — latinból és németből buktam meg, s apám jobbnak vélte így. Mert novemberi gyerek voltam, s korábban adtak iskolába. De nem sokat segített ez már rajtam. Csak egyik új tanáromtól kaptam egy kis lélekzetet. Mérey Gyula, az embernek és tudósnak egyaránt tisztelt tanár tanította a számtant és a francia nyelvet (ezt már csak egy évig, ötödikes koromban). Hatodikos koromban, 1925-ben, Pestre kerültem, mert apámat a Földművelésügyi Minisztériumban állították szolgálatba. — Melyik pesti iskolába került akkor? — Különös véletlenek folytán Karácsony Sándor iskolájába, illetőleg egyik osztályába kerültem a Tavaszmező utcai gimnáziumba, hivatalos nevén a VIII. kerületi Állami Zrínyi Miklós Reálgimnáziumban. Már keresztanyám ajánlgatta, mint kiváló pedagógust, Karácsony Sándort. Ismerte ugyanis egyik tanítványának, Pachl Bandinak a szüleit, és tőlük sok jót hallott róla. De apám a közelebb eső premontrei gimnáziumba akart adni, féltve a forgalmas pesti közlekedéstől. El is mentünk mi oda, de nem vettek fel. Gondolom, nem örültek rossz bizonyítványomnak. Apámnak persze azt mondták, betelt minden hely. így kerültem mégis a Tavaszmező utcai gimnáziumba. De előbb itt sem Karácsony Sándorhoz, mert párhuzamos osztályok voltak, s engem a В-be igazítottak. Hanem ott megsokallta az „új fiúkat” az osztályfőnök, a néhányunkat átküldött az A-ba. (Köztük volt Révész Andris is, a Népszava szerkesztőjének fia.) Az A-ba Karácsony Sándor tanította a magyar és német nyelvet, valamint az irodalmat elsőtől kezdve. Új élet kezdődött itt számomra. Kezdetben ugyancsak féltem én ettől a szokatlan élettől. Nem lehetett itt megbújni a rossz diákok közt. Karácsony Sándort ugyan nem láttam még vagy két hónapon át, mert betegen feküdt valahol (trombózis vagy vakbéloperáció után), de a gyerekek mindjárt gondjukba vettek. Bóka Laci, akkor egyik legjobb tanítványa Karácsonynak, maga mellé ültetett. (Az agg osztályfőnök rájuk bízta, kit hova tesznek, s engem, teljesen ismeretlent, mindjárt maga mellé ültetett Bóka. Vagy öt évig a legjobb barátok voltunk. Ő ismertette meg velem a modern magyar irodalom nagyjait. Ady és Szabó Dezső voltak a kedvenceink. — Bókát aztán egyetemi hallgató korában elkapatták az irodalmi fórumok nagyjai. Lassan elmaradt Karácsony Sándortól, és én meg őtőle. Akkoriban mentem el Romániába.) 12
