Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 3. szám - Monostori Imre: A szociáldemokrata sajtó Németh László-képe a 30-as évek közepén

befejezése. (A Duna-gondolat életképességét a Korunk [Sándor László, 1935. dec.] még szigorúbban ítéli meg, magáról az útinaplóról pedig Gaál Gábor ír kritikát [1936. jan.], s az osztályszemlélet hiányában marasztalja el Némethet.)

A Magyarság és Európa — Németh Lászlónak a Kisebbségben előtti alighanem legproblematikusabb műve — nagy érdeklődést vált ki a szociáldemokrata, szocialista értelmiség köreiben is. Vas István nagyszerű esszében számol be a könyvről. Ez az írás mind elviségében, mind pedig emberi megnyilvánulásaiban méltó párdarabja az alig több mint egy éve ugyanezeken a hasábokon megjelent Fejtő-bírálatnak, s a szövetségest keresés igényével meg is erősíti annak egyik lényegi vonását: azt a fajta népfrontos jellegű nyitottságot, melyet a marxista baloldal köreiből — az eddigiekből is kitűnhetett — éppen a szocialisták, szociáldemokraták tanúsítottak Németh László iránt.

Korántsem azért hangsúlyozzuk mindezt, mintha a Vas István-kritika valamelyest is apologetikus szándékú vagy célzatú lenne. Erről szó sincs. Sőt, mintha már a Kisebbségben csíráit (a „mély”-magyar — „híg”-magyar párhuzamot) venné észre ebben a Németh- könyvben is: bírálata elsősorban erre irányul. Miként jogosult (a Fejtő-féle állásponthoz hasonlóan) Németh Lászlónak a marxizmushoz (pontosabban — ahogyan itt Vas István fogalmaz —: „az átlag-szocialista gondolkodókhoz”) való viszonyának a kritikája is.

A végkicsengés azonban mégsem a bírálat, hanem a helykijelölés. Vas István a gondolkodó, a vívódó Németh Lászlóról rajzol szép portrét. A gondolatok ellentmondásosságán ugyané gondolatok elevensége és emberi hitele lesz úrrá, Vas István szerint: „a gondolatoknak önálló életük van, s ha nem értünk velük egyet, hasznát vehetjük vitalitásuknak. A szocializmus meg, nagy hagyományainál, gondolatvilágának nagy hasonító ereje folytán éppen megengedheti magának, hogy minden életerős gondolatot megemésszen, magába olvasszon, s erejétől erősödjék. (Ugyanez a gondolat néhány hónap múlva Németh Lászlónál is feltűnik, aligha függetlenül [egyikőjük esetében sem] Hendrik de Man ihletésétől.)

„Németh Lászlóról nyugodtan megállapíthatjuk — írja Vas István —, hogy az írók között nemigen akad nála merészebb, lendületesebb, nemesebb szándékú bírálója a magyar társadalomnak. ’De szabad-e egyáltalán gondolkoznom Európáról, hogy ne a magam népének gondolkozzak?’ kérdi, s valóban kivételes módon tudja az európaiságot és magyarságot összekapcsolni.” Vas István következtetése: „a benne megnyilatkozó nemes tehetséget, vívódó becsületességet csak szövetségesünknek tekinthetjük.” (Némi zavart csak az okoz ebben a cikkben, hogy Vas István szerint Németh László nem vallja magát szocialistának. Ez nyilvánvalóan téves állítás — hiszen Németh mindig is szocialistának vallotta magát —, ennélfogva csak abban az értelemben fogadható el, ha a „szocialista” fogalmába beleértjük a „marxistát” is.)

A Népszava figyelme továbbra is Németh Lászlón marad. 1936 tavaszán (a havi folyóiratszemlékben) többször is említi nevét egy-egy frissen megjelent cikke kapcsán. így például a január 12-iki számban kiemeli a Válaszban megjelent Nyugat és Bizánc című esszéjét, melyet (e szemlék szokásos személytelen hangján) így mutat be: „Németh László a közép- és kelet- európai népek ellentéteit a nyugati katolikus — protestáns és a bizánci kereszténység ellentéteivel s az orosz bolsevizmus különlegességeit a bizánci császárság különlegességeivel állítja párhuzamba.” Említést tesz a lap egy-egy Németh-cikkről a március 10-i (Berzsenyiről) és a június 8-i számban (Katonáról) is.

A Népszava, (illetőleg szokásos vasárnapi könyvszemléiben Bresztovszky Ede) 1936 nyarán közöl kritikát a Magyarság és Európáról. A cikkíró Németh e tanulmányát a Kemséről szóló szociográfiai kötettel rokonítja.) A lap előző vasárnapi számában ugyanis Bresztovszky a Kemse-tanulmányokról számolt be. (Szelíden vitatkozik ugyan Németh László szocializmus felfogásával („A szocializmust többször csak bizonyos felületes sablonjaiban érzékeli [... ]”), de sokkal inkább a közös nevezőt keresi Némethtel, s úgy véli, hogy „Németh László szótára lehet idegen. De erkölcsi ereje ősi rokon.” Sőt: „célzatainak erkölcsi súlya lehúzza a történelmi materializmus tény látásáig.” Ez az állítás persze jóhiszemű tévedés, miként a summázó megállapítás — „Németh éles és biztos történelmi

61