Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Monostori Imre: A szociáldemokrata sajtó Németh László-képe a 30-as évek közepén
közgazdasági életében a magángazdálkodások mellett tervszerűen ki kell fejleszteni a szocializált, az állam ellenőrzése alatt álló gazdálkodásnak szektorát is, hogy ez a szocializmusba való átmenetet biztositsa.” Németh László úgyszintén egyetért a „Plan” céljaival, stratégiájával. Különösen fontosnak tartja a „szövetkezetek övének” tiszteletben tartását: „A termelésnek abban a zónájában, ahol a nagyüzemi munkamenet a tulajdont a bérmunkától még nem választotta el (birtokos és munkás egy vagy csaknem egy): az államosítást [ti. H. de Man) nem erőltetné.” Létezik természetesen néhány úgyszintén fontos kérdés, melyek mindvégig potenciális (a 40-es évek elején már nagyon is valóságos) ütközőpontok a szociáldemokrata centrum (később baloldal) irányvonala és Németh László között. Elsősorban is: viszonyuk a marxizmushoz. A téma különösebb árnyalása nélkül is világos, hogy az SZDP lényegében (vagy sok tekintetben) marxista, Németh László viszont lényegében nem marxista alapon gondolkodott, teoretizált. Sőt Németh László — miként ezt az idézett Bresztovszkyhoz írt levelében is megemlíti — „bizonyos ellenszenvvel” viseltetik a marxizmus iránt. (Mint tudjuk, ez az ellenszenv egyet jelentett a marxista ideológia fő tételeinek az elvetésével.) Németh László egyébként is idegenkedik a szociáldemokrata pártnak mint pártnak a munkásságot egybefogó szerepétől. Természetesen másféle a két felfogás a munkásosztály szerepének értelmezése körül, a paraszti fölemelkedés lehetőségéről és esélyeiről s a kultúráról általában is. Mindazonáltal a szociáldemokrata sajtó a 30-as évek közepén- végén (körülbelül a Kisebbségben sajtóvisszhangjáig) tolerálja Németh László ideológiáját, sőt — elsősorban Fejtő Ferenc, Vas István és Bresztovszky Ede révén — közeledni is igyekszik személyéhez. Л Németh-művek méltatása a szociáldemokrata sajtóban Az eddig vázolt előzmények, illetőleg politikai-ideológiai háttér érzékeltetése után érkezünk el időben a közölt Németh László-i levélben említett három, róla szóló Bresztovszky- cikk közül az elsőhöz, amely a Gyászt mutatja be a Népszava olvasóinak. Bresztovszky kritikája értő, pontosan interpretáló írás. A regény legnagyobb érdemének azt tartja, hogy „az embereket nézi és látja meg a magyar faluban.” Kurátor Zsófi alakjának párhuzamait a skandináv irodalomban találja meg, rámutatva a regény ontológiai síkjára is (amit azután a későbbi szakkritika bevett sztereotípiaként használ mindmáig): „Kurátor Zsófi alakja tökéletes szoborként marad meg az olvasó emlékezetében.” Bírálatként csak annyit jegyez meg a Népszava kritikusa, hogy Németh „buzgalmában olyan hasonlatokat, olyan szóképeket ad” falusi emberek szájába, amelyek a valóságban idegenek tőlük. A szociáldemokrata párt elméleti folyóiratának 1936 februári számában Tamássi György két cikkben is érinti a Németh László-i Duna-gondolat problematikus elemeit. Az egyikben a fiatal magyar értelmiség szellemi áramlatait jellemezve bírálja is azokat, mivel „nem merik vállalni a szocialista álláspontot”, ehelyett „félmegoldásokkal kísérleteznek, különféle szigetekre menekülnek, ’minőségszocializmust’” kreálnak. A szellemi Közép-Európa gondolatát is bírálja Tamássi, nemcsak az Apollóét, de a Németh Lászlóét is. Gazdasági és politikai egység kizárólag kulturális egységen keresztül elképzelhetetlen — írja —, s éppen ezért ezek a dunai egységgondolatok legfeljebb egy harmonikusabb közép-európai légkör megteremtésére alkalmasak, de sok gyakolati értékkel nem rendelkeznek. Második cikkében a Szocializmus szemleírója — már a romániai útinaplóra reagálva — üdvözli Németh László azon törekvését, hogy „hozzányúl a kényes kérdéshez [...] s vesz annyi fáradságot, hogy — sine ira et studio — megismerje, milyen a mai románság.” A fő kérdés ugyanis az, hogy lehet-e kulturális, s később majd ennél is szélesebb körű kapcsolat a Duna-medence népei között. Az elképzelés régi — fejtegeti Tamássi —, ám az adott történelmi körülmények között irreális. Németh László is érzi ezt — fejeződik be a végig korrekt birálat —, s éppen emiatt válik oly sötétté az útirajz 60
