Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Sarusi Mihály: Gyapot (Elbeszélés)
Együtt örültem vele. Megdicsértem, hogy milyen ügyes, és kértem, mesélje el, milyen a gyapot, mert én még sosem láttam, csak olvastam, mert hogy így kezdődött az én ismerkedésem a gyapottal, mint a mesében. Per pillanat a fiam erre elővett a zsebéből egy fehér, puha vattacsomót, és femutatta: Ilyen, anyám! Nekem, mondanom sem kell, nagyon tetszett, sokáig forgattam a kezemben, és megkérdeztem a fiamat, hogy kik szedik. Vannak-e ott asszonyok? Mert én is szeretnék gyapotot szedni. Másnap együtt mentünk a gyapotföldre, az iskolából hazajött és már siettünk is! Csodálatos őszi délután volt, melegen sütött az őszi nap, jólesett a hátamnak. Kint már sok asszonyt, gyermeket találtunk. Ahogy megjött Tirpák bácsi, Tirpák Lajos tanitó úr, valamikor tanító volt a szomszéd községben, de elcsapta a demokrácia, mert állítólag a nyilasokkal tartott, és ideküldték, hogy a munka által megjavuljon. Ő már akkor szakértője volt a gyapomak, biztos a könyveiben olvasott róla. Kaptunk kötényt, zsákot, Tirpák bácsi osztogatta. Feliratkoztunk nála, és az öreg részeg disznó, Isten nyugosztalja, már magyarázta is, hogyan kell szedni a Magyar Alföld új fehér aranyát. Engem az égvilágon minden érdekelt, most is: szedés közben kérdezősködtem, hogyan kell gondozni a gyapotot, hogyan lesznek a gumókból ilyen szép, hófehér pihék. Elmondta, hogy amikor kikel, bizony gyenge kis teremtmény a gyapot, úgy kell rá vigyázni, mint a szemünk fényére. Olyan növény ez, amelyet hozzáértéssel, szeretettel kell gondozni, ápolni, hogy olyan hatalmas legyen a termése, mint hazájában, Ázsiában. Mert most, mondta Tirpák bácsi, per pillanat a gyapot itt is honfoglalásra készül, és mi ennek a gyapot-honfoglalásnak az előharcosai vagyunk. Egy fejlettebb mezei műveltség térhódítása minálunk. Azt is mondta, igyekeznünk kell, nehogy a gyapottal is úgy járjunk, mint a búzával. Az egyik táblán magyar, a másikon ukrán búzát vetettünk, és bizony az igénytelenebb, a sanyarú magyar alföldi időjáráshoz szokott Nagykunsági kétszer annyit tudott, mint a sokkalta fejlettebb, de ezért úgy látszik, nekünk még nem való, érzékenyebb, finomabb, nemesebb Bezosztája. Nehogy belebukjunk ebbe a gyapot-ügybe. Per pillanat azért jutott Lajos bácsi eszébe ez a dolog, mert az ellenség kiröhögött bennünket. Méghogy gyapot a magyar földön! A legszívesebben mindenkit elvitettünk volna, begyűjteni őket, mint a beadást szokás! Piszkos ellenséges banda, nagyon a begyemben voltak. Per pillanat már más a helyzet. Ugye, megértőbb az ember. Azután, hogy. Láttam, Tirpák bácsi valóban nagyon szeretheti a gyapotot, sikerült átállítani a nyilasok mellől mimellénk. Persze azt, hogy nyilas volt, csak a parasztemberek tudták, az ávó meg a párt úgy tett, mintha nem ők tették volna el a páncélszekrénybe a régi párttagkönyvét. Rögtön ilyen nagy feladatot kapott nálunk. Per pillanat mi nem bántuk, jól megvoltunk vele. Különösen a lelkesedése és az ügyszeretete tetszett nekünk. Nekem legalábbis. Mert mondom, amazok . . . Tirpák bácsi gyöngéden, mintha lánykezet fogna, óvatosan szedegette ki a gyapotot a tokjából, olyan szeretettel bánt vele, hogy néha én is meg-megálltam, gyönyörködtem a munkájában. Későn értünk ki, így aznap nem sokat szedtünk. Én annyira megszerettem ezt a munkát, hogy azonnal megígértem: Holnap is kijövök! Amikor este hazaért a férjem, elmeséltem neki, merre jártunk, s hogy én úgy beleszerettem a gyapotba, hogy be akarok lépni a termelőcsoportba. Maradj a seggeden, hogy mehetnél, itt a gyerek! A legkisebb alig múlt másfél éves, aztán a másik, úgyhogy valóban éppen elég dolgom akadt idehaza is. Abba azért belement, hogy amíg a szedés tart, kijárhatok a gyapotföldre. Odakint sokat beszélgettem a csoport asszonyaival. Elmondták, milyen jól fizetett az első esztendő. Ugyanis ’50-ben alakult a csoport, és ez ’51-ben volt. Szépen jutott búza, olaj, cukor, miegymás a tagoknak, szinte mind cselédember volt hajdanán abban a rohadt, régi kapitalizmusban. Akarom mondani feudalizmusban, mert az állítólag inkább feudalizmus volt, mint kapitalizmus; szóval, valahogy így. Mert akkor már szabad időmben, 25
