Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 3. szám - Sarusi Mihály: Gyapot (Elbeszélés)

mosás, főzés, takarítás közben már feszt a néprádiót lestem. Egészen kikupálódtam! Már a tanfolyam előtt kész voltam.

Azok a piszkok ’56-ban azt ordították itt a faluban is: Ruszkik, haza! Tiszta hülyék. Ha az oroszok nem jönnek be ’44 őszén, sose ismerjük meg a gyapotot! És akkor az ember egy élménnyel szegényebb lett volna. Per pillanat ezt most is így érzem. Úgyhogy. Miért, miért baj az, ha kísérletezünk? Kísérletezés nélkül nem menne előre a világ! Úgyhogy.

Szóval nagyon szerettem volna belépni, de ekkor még nem mertem a gyermekeim miatt. A mai asszonyoknak már nincsenek ilyen gondjaik, egy-két gyerek, amellett, pláne, hogy ott a bölcsőde, óvoda, napközi, szinte egész nap gondoskodik az állam a gyermekeinkről, én mondom, így könnyű! Ha mi ezt tudtuk volna. Na persze hol volt akkor még gumi, hogy használt volna gumit a paraszt? Biztos agyonver az uram, ha gumit akarnak ráerőltetni. Hahaha, a paraszt! Maga azt kedvesem nem is sejtheti.

A hosszú, téli estéken nagyon gyakran eszembe jutott a termelőcsoport, az a hófehér gyapottábla. Feszt olvastam a szövetkezeti cikkeket az újságban. Nagyon tudós emberek írták! Tanultam is tőlük éppen eleget. A fiam megjegyezte egyszer: Ejnye, anyám, de beleszeretett abba a kurva kolhozba, hogy mindig arról olvas! Na, akkor jól szájon töröltem, nem szerettem sose az ilyen mocskos beszédet. Meg aztán ez az ellenséges hang, kitől hallasz te ilyet? Csak nem az iskolában?

Per pillanat olyankor az ember még a fiában is kémet gyanított.

Igaza volt a fiamnak, vágytam ki a földekre, szerettem volna ott dolgozni én is a téeszcsé többi asszonyával. Aztán tél végén megszólított a piacon Tirpák néni: Volna-e kedved, lányom, a gyapotban dolgozni? Szeretnénk egy gyapotbrigádot alakítani az asszonyokból, s legalább harminc asszonyt akarunk összehozni. Ötvennégy hold gyapotunk lesz az idén. Napközit nyitnak, a gyerekektől nyugodtan jöhetsz!

így lettem téeszdolgozó. A gyapot varázsa vitt be a szövetkezetbe.

Nemsokára megtanultam a munkaegység kiszámítását, és Tirpák bácsi, a brigádvezető, kinevezett a munkacsapat főnökének. Igen megszerettem a dolgomat, de legjobban a gyapotot szerettem dédelgetni. Gyönyörködtem a fejlődésében, gyönyörködtem abban, hogy az aprócska növénykék levelecskéjén milyen ezüstösen csillog a napsugár. Per pillanat most is szívesen gyönyörködnék benne, s nem a dagadt lábamat tapogatnám. Azonnal észre vettem, ha itt-ott foltos lett a levele, és úgy gondoztam, olyan féltő szeretettel, mint odahaza saját gyermekeimet. Néha, amikor erősebben tűzött a nap, úgy éreztem, ezek a gyapotfejek is az én drága kicsinyeim. Per pillanat erre már nem lennék kapható.

Aratás után odajött hozzám az öreg Tirpák, éppen kijózanodóban volt, és megkérdezte: elmennék-e kéthetes gyapotiskolára? Látja, mennyire szeretem ezt a munkát, és ezért akar engem küldeni. Először szabadkoztam, hogy nem jártam én még nemhogy gyapotiskolába, a Körgáton túl se nagyon, meg hogy nem tehetem a gyermekeim miatt, mi lesz velük, a mindenem a gyerek! A gyerek volt a gyengém örök életemben. Ne féljek, a falu gondoskodik róluk, hát, az állam, per pillanat nem tehettem, a végén anyám gondoskodott róluk. Meg hogy talán nem is vagyok alkalmas erre a nagyon fontos megbízatásra. Tirpák bácsi azt mondta, gondolkodjam csak rajta.

Vagy három hét múlva megint szóba került a gyapotiskola, de most már nem kéthetes, hanem öt hónapos tanfolyamra javasoltak. Ennyire megbíztak bennem. Per pillanat először megijedtem ettől a hosszú időtől, aztán csak elmentem.

Milyen izgatott voltam, amikor egy őszi napon jelentkeztem az iskolán. Az járt a fejemben: csak jól tanuljak, szégyent ne hozzak a csoportra, a Rákosi Mátyásra. Mert akkor per pillanat nagyon tiszteltem még ötét.

Az iskoláról elég annyi, hogy nagyon sokat tanultam ott, és hogy örökre hálás vagyok, amiért engem küldtek oda tanulni, amiért az elvtársak engem emeltek ki az asszonyok közül. Mert ugye bárki mást is kiemelhettek volna, hogy káder legyen belőle. Nem, mondom, per pillanat engem választottak. Azt hiszem, jól tették. Jó választás volt! Bennem megbízhatnak.

26