Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Sarusi Mihály: Gyapot (Elbeszélés)
Sarusi Mihály Gyapot M JL V -A.iután Szilasinét kizártuk a csoportból, az volt a kérdés, kulák-e Szilasiné, mentem a gyapotba. Állítólag Szilasiné azt mondta, hogy fogunk mi még innen szaladni! Nem a gyapotból, csak úgy általában a csoportból. Nagy disznóság volt ez akkor, így beszélni velünk, akik annyira hittünk a dolgokban. Per pillanat mi akkor úgy vettük. Per pillanat most másképpen fognám fel a dolgot, de akkor őszintén szólva én is felszólaltam ellene. Amikor mi ilyeneket daloltunk: Nagy feladat vár ránk, sej-haj, Nem is a legkönnyebb. Gyapotvirágot ringatnak Már a magyar földek. Eleinte nem volt baj a gyapottal, csak későb fogták rá, hogy miatta történt minden, még tán ötvenhat is. Persze a végén mi se bírtunk a gyapottal. Pedig tetszett! Per pillanat. Úgy ’51-ben tizenhat holdon kezdett el gyapotot termeszteni a kolhozunk. Kezdetben tartottunk tőle, nem ismertük, de csinálni kellett. Per pillanat ez volt az utasítás. Tanfolyamon készítettek fel, a gyapotmunkacsapat vezetője lettem. Per pillanat engem gondoltak. Büszkén mondogattuk, hogy a magyar ipar egyik fontos nyersanyagának az előállítását bízták ránk! Úgy állt a dolog, hogy az első évben országos elsők lettünk. A gyapot miatt az állam is jó pénzt adott, sokkal több haszna volt a csoportnak a tizenhat hold gyapotból, mint a többiből. Még jobban fellelkesített bennünket, hogy a nagyrészt első osztályú gyapot után hitelt, szövetutalványt s mást is kaptunk. Ha akkor per pillanat jobban megfigyelem a dolgokat, és igyekszem már akkor a helyükre tenni, gyanús lehetett volna, hogy túl sok idegen arcot látok a gyapotban. Az lehetett a baj, hogy a lelkesedéstől, na meg persze az izzadságtól szinte semmit sem láttam. Elöntött a munka láza, és se nem láttam, se nem hallottam! Már az első gyapotszedéshez máshonnan hozott munkások kellettek. Ha a mi tagságunk áll oda, nem lett volna ember a répaszedéshez, a kukoricatöréshez, vetéshez. De ma egyesek per pillanat hiába mondják, hogy minket akkor becsaptak, nem, nem ilyen egyszerű ez az egész! Csak a példának okáért mondom: az idegenek közül jó néhányan akkor szerették meg a parasztmunkát, végleg itt maradtak. Per pillanat ehhez az is hozzájárult, hogy a gyapotban elég sok menyecskének való, talpraesett kolhozista lány dolgozott, az idegenek jó része meg gyári munkás volt. Nem összehozta őket a sors? Majdnem azt mondtam: Rákosi. Nem mondom, per pillanat jobb, ha nem említem. Hogy változnak az idők. Annak idején nem így volt. A gyapot-korszakban nem gondoltuk, hogy ilyen csúnyán végződik. Mert mi akkor őszintén hittük! Per pillanat nem annyira. Hiába, öregszik az ember, hitetlenné teszi az élet, a sok keserű tapasztalat. Na de akkor még mindez előttünk állt. Könnyű utólag ugatni kérem. Per pillanat a helyzet más volt. Azt mondja egy nap a fiam: Anyám, reggel kimegyek a tszcs-be gyapotot szedni. Mondom: Jól van, fiam, csak menj! Vasárnap lesz, ráérsz. Egészen beesteledett, mire hazajött, és boldogan sorolta: Tizenöt kiló gyapotot szedtem, és harminc forintot kaptam érte! 24
