Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Berecz János: Garbai Sándor szoboravatása Kiskunhalason
mifelénk. Nem tudjuk, mikor érkezik meg, de minden ország szociáldemokrata pártjának feladata lesz, hogy ehhez a lokomotívhoz kapcsolja a maga vagonjait, hogy annak a lokomotívnak az erejével együtt haladhasson.” Saját addigi küzdelmes harcainak megvalósulását látja az 1917-es orosz forradalmakban. Joggal mondhatjuk: Garbai Sándor felismerte a társadalmi haladás nagy történelmi példáját. A oroszországi forradalmak hatására kiutat keresett a háborúból. Sürgette a demokratikus szövetség megteremtését Károlyi Mihállyal. Ez időben nőtt meg politikai szerepe és tekintélye pártjában. Alelnöke lett a Károlyi vezette Választójogi Blokknak, amely lényegében a Nemzeti Tanács elődje volt, és a reakciós konzervatív kormányzat ellen tömörítetté a munkásokat, polgárokat demokratákat, függetlenségieket. Vezetője volt az 1917. júniusi, kétszázezer fővárosit mozgósító, figyelmeztető politikai sztrájknak is. Az 1918-as októberi pártkongresszuson állást foglalt Magyarország önállósága, az itt élő népek egyenjogúsága és önrendelkezése mellett. Az úri társadalom politikai hatalmának felszámolására szólította fel a munkásokat és a parasztokat. Olyan tagja volt a Nemzeti Tanácsnak, aki egyben a polgári és demokratikus forradalom tevékeny irányítója, majd a forradalom győzelme után a lakásügyek élén álló kormánybiztos. Az ország egyre súlyosbodó bel- és külpolitikai helyzete, az elmélyülő politikai válság, a tömegek erősödő forradalmasodása arról győzi meg, hogy a polgári forradalmat tovább kell fejleszteni. A kormányválság felszámolását szocialista összetételű kormány felállításával akarta megoldani, hogy megkezdhessék a nagyüzemek társadalmasítását, megszüntessék a nagybirtokot, és ezzel egy új államrend alapjait rakják le. Tudomásul vette, sőt természetesnek tartotta a hazai kibontakozó kommunista mozgalmat is, amelyben nem a vetélvtársat, hanem a szocialista mozgalom baloldali szárnyának megtestesítőjét látta. Rokonszenvezett a Kommunisták Magyarországi Pártjának a szocialista forradalom megvalósítására irányuló törekvéseivel, több kommunista gyűlésen is részt vett. A testvérháború szítását indulatosan utasította el. Ezért 1919. március 21-én teljes meggyőződéssel állt a Tanácsköztársaság mellé, melyet a két pártba tömörült munkásosztály teremtett meg. Támogatta a pártegyesülést és csatlakozott is az egyesült párthoz. A Budapesti Munkástanácsban ő hirdette ki hatalmas lelkesedés mellett a munkáshatalom győzelmét. E történelmi nap estéjén teljes egyöntetűséggel bízták Garbai Sándorra az első magyar munkáskormány, a Forradalmi Kormányzótanács elnöki tisztét. Felemelő érzés arra gondolni, hogy a munkás Garbai Sándor, akinek addig soha nem volt választójoga, 1919 márciusában a Magyarországi Tanácsköztársaság kormányzótanácsának elnöke lett. A magas tisztség betöltésével a hatalomra került munkásosztályt is szimbolizálta. Fáradhatatlanul dolgozott a kormányzótanácsban. Higgadt, körültekintő véleménye és álláspontja elősegítette a gyakran vitás kérdések tisztázását. Ezzel jelentősen hozzájárult az egység erősítéséhez, a bármelyik oldalról jelentkező szélsőséges nézetek visszaszorításához. Sokat tett az államosítások jó megszervezéséért. Különösen foglalkoztatta a termelékenység fokozásának, az anyagi érdekeltség megteremtésének problémája. Síkraszállt a földosztás végrehajtása mellett. Élete nagy ellentmondása, hogy nem ismeri fel a proletárforradalomhoz vezető marxista utat, és soha nem tette magáévá a lenini proletárdiktatúra elméletét, ugyanakkor nagy figyelmet fordított a Vörös Hadsereg szervezésére és többször is megfordult a harcoló csapatok között. Azt már maga is hirdette, hogy a külső támadókkal szemben a hatalmat csak fegyverrel a kézben lehet megvédeni. Internacionalista volt, aki szenvedélyesen elítélte a nemzeti, faji, vallási megkülönböztetés mindenféle megnyilvánulását. Hirdette a népek önrendelkezését és a szabad önkéntes egyesülést. A végsőkig a Tanácsköztársaság mellett állt, amelynek megdöntése után hányattatás, emigráció lett a sorsa. Amikor távozni kényszerült, nem gondolhatta, hogy soha nem térhet vissza szeretett hazájába. De bárhol élt és dolgozott, hű maradt hazájához és a szocialista Forradalom eszméjéhez. Későbbi éveiben sem tartotta 1919-et elhamarkodott 2
