Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 2. szám - Kamarás István: Emberképtár
Két tipikus szakmunkástanulói meghatározás: „Az embernek két lába, két keze és két emlője van. Öt jábujjuk és öt ujjuk. A fogazatuk harminckettő. Férfit és nőt különböztetünk meg. A férfiak erősebb testalkatúak, a nők inkább gyengébb és szerényebb típusúak. A nők hozzák világra gyermekeiket, s a háztartásban is jobban feltalálják magukat.,, (16 éves élelmiszer-kereskedő lány). „Az ember emlős. Gondolkodásra képes, értelmi képessége a legmagasabb. Az egész földet benépesítette, s a világűrt is meghódította. Növényi és állati táplálékot fogyaszt. Lakhelyei lehetnek városok és falvak.,, (16 éves fiú, hentes). Míg a szakmunkástanulók meghatározásai átlagosan 4,8, addig a gimnazistákéi 5,8 dimenziót tartalmaznak. A szakmunkástanulók definícióiban az értelem és a biológia dimenziók a dominánsak, az értelem dimenzió azonban az átlagos 79 százalékkal szemben meghatározásaiknak csak 67 százalékában fordul elő. A biológiáin kívül az életmód (elsősorban az öltözködés és a szórakozás motívumokkal) dimenzió az, amelyik az átlagosnál gyakoribb megfogalmazásaikban. Feltűnően hiánv-ik emberképükből a lélektan és még inkább a lét dimenzió, és az értelem dimenzión kívül még az erkölcs is az átlagosnál ritkábban bukkan elő embermeghatározásaikban. A gimnazisták emberrajzaiban hét dimenzió is gyakrabban szerepel az átlagosnál: értelem, munka, társadalom, lélektan, ember—természet-viszony, fejlődés, ember—állat-különbség. A gimnazisták meghatározásaiban kétszerte nagyobb a negatívumok aránya, mint a szakmunkástanulókéban, ami azt is jelentheti, hogy emberképük borúlátóbb, de azt is, hogy reálisabb, mint szakmát tanuló kortársaiké. * * * (Fizikai munkások) A fizikai munkások6 legtöbbje szerint az ember egy olyan gondolkodó lény, aki képes és hajlamos önmagát elpusztítani. A legtöbb kifejezetten pesszimista emberkép ebben a rétegben található, különösképpen a huszonéves férfiak körében. Ebben a rétegben a leggyakoribbak a racionalizáló és a szociologizáló redukciók, ilyenek például: „Az ember a legfejlettebb élőlény a Földön, amely a szocializmust építi most. Társas lény.” (20 éves lakatos), „Az ember szellemileg a legfejlettebb lény és a társadalmi rendszer építője. Ha kell, ha nem, pusztít és öl.” (25 éves vájár), „Az ember olyan értelmes lény, hogy a legértelmetlenebb módon tudja elpusztítani magát.” (22 éves gépszerelő), „Az ember egy munkaeszköz, mert ha nem dolgozik, lecsukják.” (20 éves segédmunkás), „A világegyetem leggyarlóbb és magasan a legintelligensebb élőlénye, aki nemre, fajra, életkorra való tekintet nélkül képes kiirtani önmagát.” (25 éves géplakatos). A fizikai munkások emberképe a dimenziók és a motívumok mennyiségét illetően leginkább a 10—12 éves gyerekekéhez hasonlítható. Ebben a rétegben a legnagyobb a szakadék az okos és az érző ember között, hiszen hat az egyhez az értelem és a lélektan dimenziók gyakoriságának aránya. Az érző és akaró emberen kívül a biológiai és társadalmi lény is az átlagosnál jóval ritkábban jelenik meg meghatározásaikban, miként az erkölcs és az ember—természetviszony dimenzió is. Eléggé meghökkentő, hogy amíg a 15—17 éves szakmunkástanulók meglehetősen redukált emberképében a homo sapiens legalább sokféle (férfi és nő, különböző színű, nyelvű, különféleképpen öltözködő ember), addig a náluk csak öt-tíz évvel idősebb szakmunkások embere elsősorban az önmaga és társai ellen forduló „szuperokos” lény. * * * („Humán” emberképek) Tanítók, humán szakos általános és középiskolai tanárok, könyvtárosok és népművelők emberképének összevetésére nyílott módom.7 A tanítók emberképében az értelem a domináns, a lét és a lélektan a szubdomináns dimenzió (mindhárom az átlagosnál gyakoribb ebben a körben), miként a munka is „Az eddig megismert világegyetem legfejlettebb élőlénye, legalábbis őszerinte. Gerinces, emlős. Optimista források szerint tervszerűen, tudatosan cselekszik. Környezetét saját kényelme szerint próbálja átalakítani. A természetes kiválasztódást háborúval és egyéb intézményesített pusztítással 63
