Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 2. szám - Kamarás István: Emberképtár

pótolja évszázadok óta” — írja egy 26 éves tanítónő; „Gondolkodni tudó, tudatos tevékenységet folytató, beszélő, cselekvő élőlény, a természet ura. Bonyolult testi-lelki felépítésű. Jó és rossz tulajdonságainak sokasága teszi kiismerhetetlenné. Jövőjét jobbá tevő és káros tevékenységet egyaránt végez. A Föld csodálatraméltó szörnyetege” — fogalmaz egy 32 éves társa, mindkettőjük meghatározása tipikus ebben a körben.

A humán szakos tanárok emberképében az értelem és a lét dimenzió uralkodik, s a biológia dimenzió van szubdomináns helyzetben. Feltűnő, hogy az erkölcs dimenzió háromszor, a lélektan pedig kétszerte ritkábban fordul elő meghatározásaikban, mint a tanítókéban. Sommánsan hangzik, ám bizonyítható, a tanítók emberképe valamivel em- berközelibb, mint „a náluk diplomásabb” tanároké. Az állatvilágból a szerszámkészítés, a beszéd és a gondolkodás révén emelkedett ki. Benne az anyag öntudatra ébred, felismeri végessége korlátáit. Ez felébreszti benne a vágyat a természettel való egyesülésre, így különféle felesleges dolgokat talál ki, úgymint költészet, szerelem, szeretet, értékes emberi tevékenység. Ez a racionális hit segíti, hogy eltöltse öntudata. Alacsonyabb fejlődési fokra való visszatérése után mint virág, gomba, gyom, csillagközi por, tenger és lencsefőzelék folytatja életét” — írja egy 32 éves magyar—történelem szakos általános iskolai tanár, és hasonlóképpen gondolkodik az emberről az általam megkérdezett tanárok fele. A másik részük azonban így: „Az ember gondolkodó lény, munkavégzésre képes egyén. Eszik, iszik, dolgozik, szórakozik.” (23 éves orosz—magyar szakos általános iskolai tanárnő), vagy eképpen: „Az ember biológiai lény, akinek életcélja van: a környezet és a társadalom megismerése és átalakítása, a tudatosan megtervezett céloknak megfelelően; küzdeni ereje szerint a legnemesebbekért” (36 éves magyar—történelem szakos tanárnő), vagy pedig imigyen: „Az univerzum része, az anyag önfejlődése során annak öntudatra ébredt része. Az állatvilágból emelkedett ki, melynek nyomait sok esetben és egyedben még ma is őrzi. Fejlődése során a tökéletes önpusztulás különböző módjait dolgozta ki. Jelenlegi fejlődésének csúcsa a homo pedagogiensis.” (36 éves angol-német szakos tanár).

A könyvtárosok és népművelők emberképe négy ponton tér el a humán szakos tanárokétól: jóval kisebb a súlya a lét, a munka és az ember—állat-különbség, s nagyobb a lélektan és a társadalom dimenzióinak.

* * *

(„Természettudományos” és „technokrata” emberkép) A természettudományos8 pályán működők vagy arra készülők emberképének középpontjában is leggyakrabban a gondolkodó lény, illetve az értelem dimenzió áll, az átlagosnál gyakrabban előforduló dimenzió azonban a biológia, az ember—természet-viszony, a fejlődés és az ember—állat-különbség. A munkamegosztásban elfoglalt hely és az érdeklődési kör lenyomata eléggé egyértelműen kirajzolódik ezekben az emberképekben, főképpen a biológusokéban és az orvosokéban: „Két lábon jár, kezeit munkavégzésre használja. Agya igen fejlett. Képes átalakítani környezetét. Tudatos gondolkodásra képes. Az élő anyag legmagasabban szervezett formája” — írja egy 26 éves biológiahallgató nő, és ehhez igen hasonlókat diplomás orvosok és biológusok is. A „természettudományos” emberképek többségére jellemző a biológiai redukció, a meghatározottságok túlhangsúlyozása. „Az élőlények között a legértelmesebb. Nem megismerhető, mint minden élőlény. Csak durva szerkezetét lehet definiálni. A definíció csak a racionális részről mond valamit.” Ez a meghatározás — jellemző módon — egy elméleti fizikusé, „a testből és lélekből felépülő, a testi kívánságait fegyelmezve szellemi örömökre vágyó” ember pedig egy matematika-fizika szakos tanár emberkoncepciója.

A műszaki diplomások4 emberképe kevesebb elemű, mint a természettudományokkal foglalkozó értelmiségé. Mind a biológia, mind a társadalom dimenzió az átlagosnál ritkábban fordul elő körükben, mint a másik, „reál” réteg emberképeiben. Szikrázóbban racionális rajzolatok, mint a példák is érzékeltetik: „Társadalmi lény, aki a társadalmi-természeti javak elsajátítását tudatosan szervezve végzi kisebb és nagyobb közössége szükségle64