Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 1. szám - Romány Pál: Ki ültette a platánokat?
Romány Pál Ki ültette a platánokat?-A. Kecskeméten 1907-ben iparosotthont építettek, s az új épület kapualjába táblára vésték a köszönetét, külön is feltüntetve az ipartestület elnökének, jegyzőjének a nevét. Az épületet a 80-as évek elején felújították, a katonai célú hasznosítást megszüntették, az úttörők és az ifjúság otthonává alakították a kis „Cifrapalotát”. Sok ötlettel, nagy társadalmi összefogással, önkéntes résztvevővel, kisiparosok díjmentes munkájával varázsolták újjá a régi házat. Úgy illett, s a hely is kínálta magát, hogy ezt a sikeres vállalkozást is tábla örökítse meg az épület belső udvari falán. Ezen a táblán azonban nem található személynév. A támogatást nyújtó, felújítást végző intézmények, szervezetek hosszúra nyúlt felsorolását betűzhetik az Otthon ifjú látogatói. A „cégek” szép munkát végeztek, megérdemlik a rájuk való emlékezést, — ha már a tervező, az építésvezető, az igazgató anonim maradt. Miért maradt és marad ma is Magyarországon — jó teljesítmények esetén is — névtelen, ismeretlen a kiemelkedő teljesítményt elérő, a jelentős munkát megszervező, irányító személy? És miért maradhat homályban a kiválót megtámadó, az igényes, eredményes emberek ellen intrikálók neve? Néhány, országosan elterjedt (elterjesztett) gazdaságszervező, kiváló vezető szakemberen kívül a helyi közösségek a sajátjukról hallgatnak. Nem írják ki az Ybl-díjas, ismét szép épületet tervező építész nevét sem, nem ismert a helyi „Rubik-kocka” megteremtője sem, legfeljebb ideig-óráig, mert minek dicsekedni? De dicsekvés-e számontartani az alkotót, a sikeres embert, elismerni és elismertetni a talentumot? Nincs ez a felfogás, illetve annak következménye kapcsolatban azzal, hogy így a gyenge teljesítményt, sőt a semmittevéssel, a csak fecsegéssel létezőt sem kell megnevesí- teni? Szervek, szervezetek, „tekintélyek” mögé lehet rejtőzni? A felelősség elől elbújni? Az igazi kár az, hogy személytelen szervek, szervezetek, intézmények, testületek sokasága fedi el az eredmények kovácsolóit, a kezdeményezők nevét, a tudományos-technikai haladást megvalósítani képes személyeket. Pedig az intézkedni tudó, a felelősséget vállaló, a véleményt kimondó személy semmivel nem helyettesíthető. Az ilyen egyéniségek csak a számukra megfelelő atmoszférában élnek meg, ott fejtik ki hatásukat, s mutatnak követésre érdemes életutat. Ellenkező esetben a társadalom számára elvesznek, vagy csak töredékét nyújtják annak, mint amire képesek volnának. A közösségeknek tehát nem elfedni, elszigetelni, ellenkezőleg: megbecsülni, felmutatni és körüket állandóan bővíteni kell, ismertté tenni a többre képes embereket. Európának ezen a táján éles fordulatokat vett fel a történelem, a népek sorsa, az emberek élete. A szoboravató éveket szoborromboló évek követték, értékek cserélődtek, sőt a gyakorlatban is kipróbálták, hogy milyen a „mától kezdve minden másképp volt” tétel alkalmazása. Lehet, hogy ezzel is összefügg az a nézet: jobb háttérben maradni, s takargatni kell nemcsak az elmaradást, hanem a több tudást, az eredményt is. S főleg azt, hogy kinek-minek a nevéhez kapcsolható egyik is, másik is. A történelmet pedig nem alakítani, hanem magyarázni kell, ez is elég. Tényleg elég? Tény, hogy a kecskeméti városháza dísztermében bemeszelték Székely Bertalan faliképét, amelyen Ferencz József koronázása volt látható, s bevakolták a márványtáblát is, amely rögzítette, hogy építésekor — 1893—96-ban — ki volt Magyarország uralkodója, miniszterelnöke, a város főispánja és polgármestere. 1
