Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 2. szám - Gyarmati György: A társadalom államosításától az állam társadalmasítása felé

Az adott körülmények között — nem csak gazdasági értelemben — ráfizetésessé váló egyéni gazdálkodás a parasztságot két irányú mozgásra késztette. Egy részük végül is társult a kollektív agrártermelési forma valamely típusához, de a hatóságok a tervezetthez képest így is csak szerény eredményt tudtak felmutatni a „szövetkezeti fronton”. Más részük pedig — s ha a számadatokat nézzük, akkor az „osztályonként” megszüntetni kívánt, kuláknak minősítettek több mint ötszöröse —, gazdaságát felszámolva, elsősorban ipari munkahelyeken próbálta további megélhetését biztosítani. A már 1949-ben meginduló, s 1951—1952 folyamán tömeges mértéket öltő földfelajánlások özönének eredményeként ezekben az években mintegy 360 000 gazda hagyott fel a földműveléssel. Kezdetben a politikai vezetés még üdvözölte az ily módon állami rendelkezésre kerülő föld gyarapodását, arra számítva, hogy azt szövetkezeteknek, állami gazdaságoknak juttatva növelhető a termelés. Egy ponton túl azonban — a szövetkezetek beadási terheit a területekkel „arányosan” megállapítható kötelezettségek miatt — a további területi gyarapodás csak terhére volt a közös gazdaságoknak, mivel azt munkáskéz és eszköz hiányában nem tudták hasznosítani. Ez 1952-re oda vezetett, hogy az ország szántóterületének közel egytizede parlagon maradt. S hogy a termelőszövetkezetbe lépők jelentős hányada számára sem biztosította a közös gazdálkodás a megélhetést, azt az a százezernyi embertömeg tanúsítja, amely ugyanezen időszakban szövetkezeti tagságát cserélte fel más — nem mezőgazdasági — területen való munkavállalásra.

A mezőgazdaságot ily módon elhagyók egyfelől nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az 1951-ben ismételten tovább feszített tervelőirányzat ipari programjának megvalósításához szükségesnek ítélt újabb 650 000 munkavállaló rendelkezésre álljon. Másfelől viszont az agrártermelésből kieső parasztgazdaságok addigi termelésével megcsappant mezőgazdasági termékmennyiség még tiszta veszteségként könyvelhető el, mivel a szövetkezeti szektor ekkori — az egyéni gazdálkodásnál alacsonyabb — termelékenysége és hozama ezt pótolni képtelen volt. Ugyanakkor épp ezen mezőgazdaságból iparba vándorló százezrek élelmi-' szer-önellátó rétegből maguk is az állami újraelosztás keretében ellátandókká váltak. Ez szinte ok-okozati összefüggésként eredményezte az ellátási zavarokat, a hiányt, a sorbanál- lást, s 1951 elejétől a háborús és az azt követő évekből ismert élelmiszer jegyrendszer újbóli bevezetését. Az áruhiány magyarázataként a korabeli propaganda már szinte rutinszerűen fedte fel az „ellenség bomlasztó szándékát”, de, az akkori idők sajátos fogalomtárát is érzékeltetendő, nem érdektelen talán egy korabeli sajtóközlemény idézése: „A dolgozó tömegek kérésére a kormány visszaállította egyes alapvető fogyasztási cikkek jegyre történő árusítását. A dolgozók védelme, a zavartalan cukor- és finomlisztellátás biztosítása, a sorbanállás kiküszöbölése érdekében kormányunk úgy intézkedett, hogy január 2-tól kezdve az eddigi áron jegyre kapnak cukrot és finomlisztet az összes ellátatlanok.... (Itt következik a havi fejadag felsorolása), azzal a tájékoztatással, hogy az alapjegy mellé, az alapfejadag 30—60%-ig terjedő további vásárlásra jogosító pótjegyet is kapnak, mely igénytől függően szintén beváltható — csak dupla áron)... Mindez bizonyítja: a kormány intézkedései nem a cukor és a finomlisztfogyasztás megszorítását jelentik: az előző évekével azonos — sőt, a szabadon vásárolható áruval együtt az előző évekét is meghaladó — mennyiség kerül fogyasztásra. Csakhogy ez most valóban a dolgozó tömegek asztalára kerül, nem pedig az árurejtegetők, spekulánsok kamrájába. . .. (Itt következik egy fél tucat „ellenség”, kulákok, volt vajgyáros, vagy éppen „Horthy-ezredes özvegye” -így, — felsorolása, akik árut rejtegettek, vagy a kulákok esetében névsor azokról, akik a gabonát és a cukorrépát állataikkal etették fel.)... Az osztályellenség az áruk felhalmozásával a sorbanállás szervezésével, (sic!) rémhírterjesztéssel, a nemzetközi helyzet kiélesedésének pánikkeltésre való felhasználásával igyekezett vásárlási lázat kelteni. A spekulánsok, rémhírterjesztők, áruhalmozók mögött ott van az imperialisták, a háborús gyújtogatok keze is. ... Maguk a dolgozók kérték ezeket a rendszabályokat. Most a kormány intézkedése egycsa- pásra megszünteti a sorbanállást a cukorért, a lisztért, feltétlenül biztosítja a szükséges árumennyiséget, eleget tesz a dolgozók kívánságának.” Ennek biztosítása érdekében ismételten csak a faluból kellett — akár a kor egyik negatív szimbólumává vált „padláslesöprés”

45