Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 2. szám - Grandpierre Attila: Az Én lehetőségei a ma kultúrájában (Az élet hordereje)

Lajos: A neuropszichikus információ eredete, 1976.). Életünk folyamán tehát biológiailag adott végtelen belső világfolyamatunk folyamatosan, közvetlenül érintkezik a végtelen külső világfolyamattal belső világunkban, felfrissül, gazdagodik, jelentést kap és tartalmat ad egymásnak személyes életünk ezen két pólusa.

Egyedül maga az ember képes a végtelen külső világfolyamatra a teljesség jegyében reagálni, s ezt éppen belső teljességünk, belső végtelenségünk, alapvető nyitottságunk teszi lehetővé. Érzékenységünk végletes felfokozottsága, a külvilággal annak váratlanságában, előreláthatatlanságában, állandó meglepetésterében való egybenövésünk egyben azt is jelenti, hogy belső világfolyamatunk lényegében azonos elveken, adottságokon teremtődik és teremt a külső világfolyamattal; a két világfolyamat a közvetlen kapcsolatba kerülésen, megfelelésen túli, mélyebb megegyezést is magába foglalja.

Gyakorlatilag a világ olyan folyamatok, cselekvések színtere, ahol a cselekvés, a folyamat a lényeg, az eleven mozgatóerők egymásra találása, kapcsolatba kerülése, párviadala, amit mi nem közvetlenül látunk, csak a külvilág tárgyi adottságainak folyamatos változásait követve, összefüggésrendszereinek alakulását követve láthatunk, s amikor látjuk, az átláthatatlan tárgyakon mint ablakokon át látjuk a világot a maga kavargásában, füstölgő folyamatos megvalósulásában, folytonos előrehaladásában s többé már véglegesnek nem tekinthetőén, hiszen minden pillanatban úgy valósul meg végletesen, hogy a „következő” pillanatban az előző már érvényét veszti, már kihull a mozgatóerők átlelkesítő szoritásából, s megmerevedve ömnaga ellentétévé tűnik válni, véglegesen tárgyilag adottá, késszé, lényegében már nem alakulóvá, kellékké, amely belátható időkig fölöslegessé vált. Elvonult a vihar, a csata lezajlott, s a jelent tárgyi adottságában utólag kutató elme élők helyett csak holttetemeket talál, s holttetemekből próbálja rekonstruálni a csata lefolyását. Éz a szemlélet az idők folyamán megmerevedett, lezárt, kész tényeket ismer csak el, a kézzelfog- hatóság követelménye így válik egyre egyoldalúbb, hamisabb vezetővé. Fogalmaink amúgy is az állandót igyekeznek megragadni, s a pontos tárgyi behatárolás igénye egyben valós összességeik teljes rendszeréből ki is szakítja a fogalmak jelöltjét s így válik alapvetően félrevezetővé s élettől egyre elfordulóbbá az így kialakított világkép. És amikor valósnak, anyaginak ez a szemlélet már csak a mozgatóerőkből kizuhant tárgyi adottságot

25