Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 2. szám - Tóth Géza: Az ember a tudományos világképben
van. Ahogy van választott nép, kellett lenni választott vonalnak is. Lehettek vonalváltások is. Ami nagyon megzavarja a diagnosztizáló antropológust, az a leletek mozaikussága, nevezetesen, hogy bizonyos leletekben nagyon ősi, nagyon kezdetleges vonások mellett nagyon progresszív jelek is megmutatkoznak, más-más összetételben. Ezért nagyon nehéz egyetlen vonalat kitüntetni. Az agyak természetesen méretükben jóval kisebbek, de itt nem egy megnövekedett majomról van szó, hanem egy kisebb méretű emberi agyról. A finomabb struktúrákról, például a tekervényekről persze nem lehet képünk, de arról igen, hogy a lebenyek mérete milyen lehetett, hogy már megjelennek bizonyos humán formációk, tehát az agynak olyan struktúrái, amelyek privilegizálják az embert. Ez az agy teljesítményében is messze meghaladja a majomagyat. Mindenképpen a kommunikációra tenném a hangsúlyt, hiszen kimutatják kultúrantropológusok, hogy a természeti népek napi két-három órai munka jellegű tevékenységgel fenn tudják tartani magukat, és a többi időt fecsegéssel töltik. Ennél a fajnál ez a hitetlen kommunikációs kényszer az agy struktúrájából adódott, és összefonódott természetesen a mélystruktúrákkal, az ősi struktúrákkal (pl. limbikus rendszerrel). Ha ehhez hozzájárul — mint szerencsés egybeesés — a gége olyan anatómiai módosulása, amely beszélhetővé teszi a tulajdonosok beszédjét, akkor egy nagyon erős belső kényszert kell feltételeznünk. Ezek az őseink tehát állandóan fecsegtek, idejük nagy részét ezzel töltötték el. Hangsúlyoztam azt, hogy a kollektív tudat jelentőségében megelőzi az individuális tudatot, de a kettő egymás mellett van, és együtt is fejlődik. (Ne feledjük el, már a csimpánzokkal végzett kísérletek is bizonyították, hogy ezek az állatok is bizonyos mértékig individuumok, s tapasztalhattuk, a kutyák is azok. Emlékezzünk arra, az intelligens csimpánz hogyan „minősítette” társait. Guddal ezért is látta el őket különböző nevekkel. Azt se feledjük, hogy a csinpánztársadalom meghatározott hierarchia szerint épül fel.) Az összehasonlító pszichológia azért rendkívül jelentős, mert következtetéseket enged meg egy nagyon távoli időpontra, amikor az elválás (a majom és az ember között) megtörtént. Tulajdonképpen a 20—25 millió évvel ezelőtt élt közös ősök esélyeit, lehetőségeit tudjuk ezekkel a pszichológiai kutatásokkal rekonstruálni. Meg lehet kérdezni, miért kellett elválni, leválni. A biológia általános törvénye a divergencia. Egy csoport egyre heterogénebbé válik. Ha egy géntartomány, egy, tulajdonságokat hordozó rendszer minél színesebb palettával rendelkezik, annál nagyobb a fennmaradási lehetősége, az alkalmazkodó kapacitása. A természet állandóan kísérletezik, itt és most megjátszotta az agyat. Persze a véletlennel is számolnunk kell. Abban a progresz- szív csoportban, amely irányt váltott, már nem kizárólagosan biológiai szelekció kezdett érvényesülni, hanem a szelekció bizonyos szociokulturális motivációval rendelkezett, hatékonyabbnak bizonyult, mint a többiek. Ebben sok minden közrejátszhatott: például a felegyenesedés, az első végtag felszabadulása. A kitűnő manipulációs készséget a fán élő őseinktől örököltük. Az összehasonlító pszichológiai vizsgálatok a paletta szinességére mutatnak rá, és arra, hogy mely tulajdonságok megerősödése jelentett zsákutcát (hiszen nagyon különböző tulajdonságok erősödhettek meg), melyik vitt előre. Az embert úgy szokták jellemezni, mint olyan élőlényt, amely evolúciós szempontból opportunista. Egy sor olyan tulajdonságunk van, amely a hüllőkével azonos, még több, amely más emlősökével. (Gondoljunk csak ötujjú végtagjainkra, és nézzük meg a béka végtagjait.) Az evolúciót úgy kell elképzelni, hogy az élőlény változik, tehát az első lépést mindig az élőlény teszi meg, de a végszót a környezet mondja ki. Hogy a változás mennyire hatékony, hogy a túlélés szempontjából mennyire sikeres, ez mindig másodlagosan dől el. Az egész emberré válást képletesen úgy szoktuk magyarázni, hogy őseink lejöttek a fáról. Ha összevetjük ezt geológiai ismereteinkkel, tudjuk, hogy a dolog nem ilyen egyszerűen történt. Kissé aforisztikusan fogalmazva: áfák mentek ki alóla, mert olyanok voltak a geológiai és növényföldrajzi viszonyok. Az őserdők visszavonulására gondolok. Az ember territoriális lény, ősei is azok voltak, tehát a területhez ragaszkodtak. Mások nem voltak hajlandók életmódot változtatni azért, hogy megmaradjanak a területen, ezért visszavonultak az 18
