Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 11. szám - Szabó Miklós: Vissza a természethez - Che Guevarától (A magyar poszterek és a magyar nosztalgiahullám)
ban, akár azok reprodukációiban jelenne meg lakásában, a giccs felszínességéből és másod- lagosságából kísérelne meg életépítéséhez erőt meríteni. A poszter az idillt a fotográfáit eredeti természet, és nem a megfestett természet reprodukciójaként helyezi a szoba falára. Az idillikus harmóniát szolgálhatja régi és újabb klasszikus műalkotások reprodukciója. A Magyarországon forgalomban levő posztereknek mintegy fele ilyen. A külső otthonosságot nyújtó harmóniát itt a klasszikus rangja adja. Ez nem sznobizmus. Nem „haverkodás” a nagysággal. Nem hivalkodás a felragasztó művészi ízlésével és tájékozottságával. A művészet rangja distanciát ad annak, aki az otthonosságot határozottan önmagától messze keresi. A legmesszebb a kisvilágtól a művészet van. Követlenül nem élhető át, távoli fenségként megjelenő létezőként visz harmóniát a kisvilágba. A poszterekre vitt reprodukciók zöme nem monumentális alkotás, hanem intimitást sugároz. Tájképek, így kiválasztott, nem konkrét személyeket, történelmi alakokat ábrázoló arcképek. Megjelennek a magyar középkori művészet ma nagyrabecsült darabjai — kis számban, majd a modem festészet kezdődik Munkácsyval, zömmel adja az impresszionistákat, és eljut a maiakig. A modern képek kiválasztása kerüli a feszültséget sugárzó, kiegyensúlyozatlan, mozgalmas képeket. Szinte hiányzik a „vonalas” politikai tematika is. A poszter lakásba, nem közintézmény falára készül. Másik külső otthonosságként jelennek meg a poszteren külföldi és hazai városképek. Otthonosságukat ismert voltuk, mintegy kultúrhagyomány jellegük adja. A nem ismert, nem „városképi jellegzetesség” városrészletek is egy ismeretlenül ismertnek érzett világ részei. Távoli üzenet a „városról, ahol lehet élni”, biztatás, hogy ez a város létezik, lehetséges. A legjellegzetesebb, a poszter mai funkcióját elsősorban betöltő változat azonban a természetet ábrázoló poszter. Elsősorban a tájkép, kisebb számban, de jellegzetesen az állatábrázolás. Az egész falat betöltő gigant és óriás poszterek szinte mind tájképek. Fotók. A festményreprodukciók jelentős része is tájkép, de itt a klasszikus rangja legalább olyan, inkább nagyobb szerepet játszik, mint a természet, az állatábrázolás. Legtöbbször tigris, oroszlán, macska, ló. Olyan állatok, elsősorban ragadozók, amelyek mintegy „megszemélyesítik” a természet szépségét. A poszterábrázolás koncentrált szépségüket mutatja, nem a ragadozóságukban rejlő erő az elementáris vadságot. Előfordul az állatok között „csecsemő orángután” is, inkább mint az idilli kedvesség természetbeni megjelenésének ábrázolása. Itt is megmutatkozik, hogy a poszter új funkciója már elszakadt ősétől, a plakáttól, annak utcán szokásos méretétől. Az új funkciót az egész falat betöltő poszter adja elsősorban. A kisebb méretű poszter inkább a minden felület dekorálhatóságát szolgálja. Egy egész szobafalat beborító tigris vagy paripa a szoba falán megjelenítheti a természet harmóniáját. A gigant és óriás, a teljes falfelületre szánt poszteren megjelenő táj megmutatja, hogy a külső otthonosság elsősorban a természetben élhető meg. Minden, ember által lakott külvilág tele van az otthonosságot zavaró momentumokkal, az ember nélküli természet harmóniájából kell az emberi világ harmóniáját visszanyerni. Adott esetben a személyes kisvilágét. A teljes falfelületre szánt tájképek szinte kivétel nélkül idilliek. Ha festményt és nem lefotózott tájat reprodukálnának, giccsek lennének. A „vissza a természethez” újra meg újra visszatérő kultúrtörténeti szituációjáról volna tehát egyszerűen szó? Netán egészében nosztalgiáról? Elvágyódásról? Valami jobbnak vélt világba, vagy egyszerűen máshová, mert bármiféle csak jobb lehet? Nem. A poszter, mint elődje, a lakásban kiragasztott közönséges utcai plakát, nem kivisz a lakásból a vágyott világba, hanem behozza azt a vágyott világot a lakásba. Behozza, hogy belőle építse a lakásban élők jobb kisvilágát. A falra tett poszter megnyitja a lakást, de nem belülről kifelé, hanem kívülről befelé. Az egész falon jelen levő külső eszményi beleszól a lakásban zajló életbe. Nem menekülés a szorongató realitásból valahova máshova, hanem a más birtokbavétele a szorongható realitás megszépítésére. Birtokbavétel, de megőrzi a birtokba vett másságát. Ebben különbözik a nosztalgiakultúra egyéb tényezőitől. A népi kultúra egyes darabjai a lakás díszeként mint fragmentumok kerülnek birtokba, úgy válnak a kisvilág szerves részévé, hogy elveszítik eredeti mivoltukat, feloldódnak új funkciójukban. Ami a 67
