Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 11. szám - Szabó Miklós: Vissza a természethez - Che Guevarától (A magyar poszterek és a magyar nosztalgiahullám)

poszteren megjelenik, már a poszter ideiglenessége miatt is, úgy lesz a kisvilág része, hogy nem veszti el eredeti másságát. Vonatkozik ez elsősorban az ábrázolt természetre. A lakásba vitt valóságos természet, a szobanövény — így nézve — ugyanúgy fragmentum, mint a népi eszköz. Az egész falon megjelenő táj úgy lesz része a kisvilágnak, hogy a teljes természet megjelenítője marad. A természet, mint emberen kívüli egészen távoli, mégis mindenki számára otthonos, mindenkor átélhető.

A posztereken ma észlelhető harmóniaigény nem szentimentális, nem szenvelgő. Ha ez motiválná, ha a mindenáron a „jól érezzük magunkat” önszuggeszció érzelmes változata volna, akkor együtt tűnne fel kéz a kézben a jókedélyt sugárzó, hurrá optimista, „vicces” kedélyes poszterekkel. Ezt azonban nagyon kevés darab képviseli. Ilyen jellegzetes darabja ennek a sekélyes kedélyeskedésnek például „Doktor Bubó és barátai”. A poszterek nem a harmónia vágyát, még kevésbé látszatát, hanem a harmónia akarását mutatják. Jól látható ez a törekvés Mácsai István „Az oroszlán” című festménye reprodukcióján, ahol egy lakószoba ajtaján, a háttérben látható előszobán át, egy bérházi függőfolyosóról egy oroszlán jön befelé a szobába. Az eredeti tartalom megváltozására is példa a reprodukció. Az eredeti kép feltehetően az ismeretlen reánk leselkedő veszedelmet festette meg. A poszter azonban nem a lidércnyomást, Kafka világát akarja lakása falán tudni. Ott a jelenetnek, az oroszlánban megtestesült természeti erő jelképének, az oroszlánnak a valaha a bátorságot, büszkeséget, nemességet szimbolizáló címerállatnak más értelme van. A poszter felragasztója mintegy invitálja lakásába a harmonikus erő szimbólumát.

Ha a posztereken látható erdőrészletek, vízparti naplementék, tigrisek, festményreprodukciók csupán annyit mutatnak, hogy a hatvanas évek görcsös vidámkodását, mindenáron kedélyeskedését, ami oly keservesen fakadt az „eszi, nem eszi, nem kap mást” és „az ez van, ezt kell szeretni” lelkiállapotból — felváltotta a „komoly” harmónia igénye, ezzel is több lett társadalmunk érzelmi kultúrája.

68