Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 11. szám - Szabó Miklós: Vissza a természethez - Che Guevarától (A magyar poszterek és a magyar nosztalgiahullám)
nak, a privát kisvilág exkluzivitásának. Voltaképp hadat üzent a polgári mentalitás legstabilabb gerincét jelentő individualizmusnak. Az újbaloldal a család és a hasonló tradicionális szokásszerű kisközösségek helyébe a kommuna kisközösségét kívánta állítani. Életforma-közösséget, melybe tagjai nem beleszületnek, hanem maguk alakítják ki azt, vagy maguk választják. Ezekben a közösségekben még az elemi használati tárgyak sem képeznek tulajdont: a tagok hordják egymás ruháját, költik egymás pénzét, gondozzák egymás gyerekét, és szeretik egymás szeretőit. Individualitás sincsen már. Megszűnik a személyiség állandó karakter jegyekbe merevedése, folyamatossága. Helyén a személyiség kaleidoszkóppá válik, amely minden pillanat impressziója alatt új és új ábrát mutat. A diákszoba dekorációja: a vezéreket ábrázoló plakátok, a beat- és rockzenekarok koncerthirdetései, a reklámplakátok össze-vissza felragasztásából összeállt szobabelső — kiegészítve obszcén ábrákkal, mindenféle, értelmezhetetlen, összevisszaságban elhelyezett dolgok ábrázataival — megjelenítette a személyiség egy pillanatnyi állapotnak ezt a kallidoszkópszerű érzékel- hetőségét, s ezzel szimbólumot adott a törekvésnek. A hatvanas-hetvenes évek újbaloldali avantgárdizmusa erőteljesebb támadást intézett minden korábbi hasonlónál a polgári magatartásmód és életérzés legmélyebben rögzült rétegei ellen. Mindez sokban hasonlított korábbi hasonló jelenségekhez: a művész bohém romantikából örökölt magatartásához vagy a század eleji-húszas évekbeli avantgárdizmus törekvéseihez. A rokonság kétségkívül megvolt, de a hatvanas-hetvenes évek újbaloldalisága törekvéseiben jóval radikálisabb volt elődeinél. Az újbaloldal teljesen meg akart szüntetni minden különbséget szocializáció és a tőle elütő deviancia között. A szocializáció össztársadalmilag elfogadott mintáiban a politikai uralom részének tekintett konformizmust látta. A szabadság fokmérőjének tekintette az igy értett konformizmustól eltérő deviáns magatartások iránti toleranciát — arra az átmeneti időre, amíg teljesen megszűnik a konformizmus: irrelevánssá lesz minden különbségtevés („konform” mintákat követő) szocializáció és deviancia között; bekövetkezik a személyes magatartások korlátozatlan nyitottsága. A nyugati újbaloldal elsősorban a fogyasztói társadalom ellen fordult. Végső soron tehát a tulajdon ellen. A legtágabb értelemben vett birtoklás ellen. A birtoklásra beállított ember annál többnek, annál szabadabbnak érzi magát, minél többet birtokol. Ez azonban illúzió, valójában tulajdona rabjává válik, életét kényszeresen szabja meg a birtoklási törekvés. Ennek a beállítottságnak indirekt, észrevétlen sugalmazása a fogyasztói társadalom fő bűne: a manipuláció. Az 1956 utáni konszolidáció időszakában, a hatvanas években a magyar társadalom megtette ugyan az első, legkezdeti lépéseket kifelé a teljes és rendszerszerű hiánygazdaság állapotából, de lényegében — ha enyhült formában is — még mindig hiánygazdaság volt, igen távol állott a fogyasztói társadalomtól. Kérdés tehát, hogy az az újbaloldali attitűd, amely Nyugaton, szülőhazájában a fogyasztói társadalom elutasítását jelentette, miért hatott egy olyan társadalom ifjúságára, amely nem fogyasztói társadalomban élt. Olyany- nyira nem, hogy az akkori magyar társadalom hivatalosan ki nem mondható eszménye, elérni vágyott célja éppen az a nyugati fogyasztói társadalom lett volna, amelyet az újbaloldal opponált. Ezekben a hatvanas években kezdenek megjelenni a hazai használatban azok a nyugati fogyasztói cikkek, meghonosodni azok a fogyasztási szokások, amelyeknek elidegenedett emberi világa ellen az újbaloldal harba szállt. Ennek a jelenségnek volt hazai ellentábora. Heterogén ellentábor — igen-igen kicsiny társadalmi hatással. A „fri- dzsiderszocializmus” ellenfelei. Sugalmazta ezt a fogyasztás-kritikát kicsit a hivatalos hatalom is, amely ugyan alapjában helyeselte az új fogyasztási szokásokat, nagymértékben támaszkodott az újkeletű fogyasztási hangulat igen erős politikai kedélycsillapító, konszolidáló hatására, de kicsit zavarta, hogy a hivatalos ideológia által hirdetett állítólag szocialista értékekkel ezek a szokások ellentétben álltak. A fogyasztói individualizmus ellentétes volt a vonalas közösségi szellemmel. Még erősebben szította volna a vele szembeni ellenszenvet, ha van hozzá ereje a „kádárizmus” „balos” ellentábora, amely a hatvanas években több elszenvedett vereség (az 1957-es pártkonferencia, az 1962-es „desztalinizációs” párthatározat) ellenére még jelentős politikai tényező volt. De a fridzsiderszocializmus 58
