Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 11. szám - Szabó Miklós: Vissza a természethez - Che Guevarától (A magyar poszterek és a magyar nosztalgiahullám)

Szimbolikus megjelenítései. A diákszoba fala elutasította a harmóniát, mint a polgári világba domesztikálás feltételezett szuggesztióját, és a káoszban fedezte fel és igenelte a szabadságot.

A mai poszter ellentéte, reakciója, de örököse is az utcát a szobába vivő avantgárd plakátnak. A plakát mint lakásdekoráció hamar kijutott az avantgárd gyermekszobából, a diák különvalóságát hangoztató kaotikussá dekorált fülkéből a lakás többi, „polgári” részébe is. Kijutott, mivel több tekintetben kielégítette annak a világnak több fontos igényét is, amely világot az avantgárd magatartás opponált: a fogyasztói társadalomét. A lakásdísszé vált plakát fogyasztói szempontból sok tekintetben előnyös tulajdonsággal biró utóda a bekeretezett képnél a falra helyezett reprodukciónak, nyomatnak, metszetnek vagy fotónak. Továbbviszi a műalkotás technikai reprodukálhatóságának azokat az eredményeit, amelyről valaha Walter Benjamin jelentős esszét írt. Része az általános szekulari- zációs folyamamak, amely a művészetet is megfosztja sajátos dicsfényétől, a közönséges ember polgári világa fölé emelkedő, annak számára kiszámíthatatlan és követhetetlen parancsokat sugalló voltától. A reprodukált műalkotás bizonyos értelemben még mindig az az egyedi, egyszeri, megismételhetetlen tökéletesség az emberi világ korlátozottságában, ami a művészet leglényege, mégis reprodukálható, reprodukált volta bizonyos tekintetben megfosztja ettől, s az élet, a köznapiság „normális” részévé teszi. A reprodukált művészet megemeli a köznapi élet rangját, de már nem terheli meg az emberi világban — ezen az egyetlen módon, a művészet által — is megvalósítható tökéletesség nyomasztó felszólító parancsával, hanem ezt a tökéletességet beilleszti a mindennapi világ „normális” tökéletlenségébe: tökéletlen, ezért fejlődő nyitottságába. A művészet sugallata: csinálj mindent tökéletesen, a lehetséges legjobban, ütközik a hasznosság elvével: tégy mindent a legkifizetődőbb módon. A sokszorosítás elveszi a művészetnek ezt a zavaró szakrális voltát. A sokszorosított műalkotás használati tárgy, amely megőriz annyit a művészetből, hogy megemeli a köznapi életet: a köznapiságba belevisz valamit az ünnepből, de a sok példányban előforduló, mindenki által megszerezhető reprodukció a mindennapi élet részévé válik. A poszter továbbviszi a reprodukált műalkotás használati tárggyá válásának a folyamatát, s még azzal is beleépül a fogyasztói társadalom világába, hogy nem tartós kulturális fogyasztási cikk, mint a bekeretezett reprodukció, amely esetleg generációk során függ a lakás falán, hanem olyan reprodukált műalkotás, amely nem képez pénzbeli értéket, bármikor anyagi — s ezt követve szellemi, emberi — megrázkódtatás nélkül másik hasonlóra cserélhető. A hosszú időn, generációkon át a lakás falán függő reprodukció még őrzi a műalkotás egyediségének nimbuszát; a posztert nyilván nem csupán lehet, elhasználódása miatt kell is cserélni. Ezáltal alkalmas kulturális fogyasztási cikk arra, hogy kövesse a divat változásait. A műalkotás egyedisége által a divat fölött áll, de a műélvezőízlés nagyon is követi a divatot. A divat a változásra szocializál. Beépiti az érzékelésbe, hogy a környező világ szüntelenül változik. Identitásunk részévé szocializálja azt, hogy változó környezetben élünk. Kialakítja, hogy a szüntelen változás nem örökös alkalmazkodási defektusok forrása, ellenkezőleg, a divat növeli az igényt a környezet szüntelen változására. A poszter lehetővé teszi, hogy a reprodukciókban jelen levő műalkotások is a divatszerűen változó környezet cserélődő részei legyenek. A poszter által válik tehát a reprodukált műtárgy véglegesen és teljes mértékben tömegfogyasztási cikké, amelyet bárki megszerezhet anélkül, hogy erre külön pénzt kellene gyűjtenie, félretennie.

Amit az épater le bourgevis szándéka visz be a lakásba, a provokálandó polgárnak is mindennapi kenyere lesz. Általa dekorálttá válnak az eladdig dísztelen mellékhelyiségek, a legintimebbek is. Ahová a jó ízlés nem vitte volna be az egyedi műalkotás emlékét még őrző kép-szerű, bekeretezett reprodukciót, oda bejuthatott a szezon szerint cserélődő tömegcikk. A poszter kétszeresen szekularizálja, demítizálja a reprodukált műalkotást. Nem csupán mint filléres tömegcikk, hanem mint eredetileg utcai plakát is, amely az egyedi-megismételhetetlen művet egy komplex nagyfelszínű látvány mozaikjává tette.

A lakásba vitt avantgárd plakátdekoráció annak az újbaloldali szellemiségnek megnyilvánulása és hatáseszköze volt, amely hadat üzent a polgári világ által létrehozott intimitás57