Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 11. szám - Szabó Ildikó: Piros konnektor az őszi bokorban, avagy mitől vagyunk boldogok?
Értelmiségi tévhitek Az értelmiségi e mobil, az anyagi feltörés jellegzetes útját járó réteggel szemben csak akkor teszi ki a természetet a szobája falára, ha annak képi mása éppen hogy nem a tömegesség révén válik értékessé, hanem ellenkezőleg, egyediségében. Vagy azért, mert a saját keze- műve, vagy pedig azért, mert olyan művész alkotása, aki éppen azt mondja el a maga módján, ami őt is kifejezi, ami neki is fontos. A tömegtermelés útján reprodukált természetet — a mégoly tökéletesen reprodukáltat is — csak akkor tűri meg maga mellett, ha kiabálóan múlandó és praktikus funkciót tölt be egy havonta letépendő falinaptár illusztrációjaként. Ha az értelmiségiek megértőek a fotótapéta mellett élőkkel, rendszerint két tévhitbe esnek. Vagy azt hiszik, hogy ezek célszerű okokból dekorálják a szobát (például azért, hogy egy kis lakásban a nagyobb tér illúzióját keltsék), vagy pedig azt, hogy a természet szeretete, a megörökített táj elemi szépsége készteti őket arra, hogy akkor is biztosítsák maguk mellett a természetet mint környezetet, amikor ez fizikailag lehetetlen. Azt hiszem, az esetek többségében egyikről sincs szó. A fotótapétával való dekorálás nem a szűkebben vagy tágabban értelmezett tér praktikus vagy esztétikai meghaladásának a vágyából fakad, és nem is a természettől való elidegenedettség csökkentésének az igényéből. Egyáltalán: ezt a cselekvést nem a térhez, hanem a dekorálás eszközéhez való viszony motiválja. A dekoráló nem a teret akarja intimmé és személyessé tenni, hanem a teret akarja felhasználni az általa birtokolt tárgyak felvonultatására, arra, hogy birtokosként mutassa meg magát. A fotótapétát az ragasztja fel, aki már nem tagja egy természetközeiben élő társadalmi rétegnek, de még nem építette ki a természettel a maga privát viszonyát, és még nem tagja olyan társadalmi rétegnek, amelyiknek az értékrendjében előkelő helye van a természetnek mint értéknek. A fotótapétázott lakásban már nincs és még nincs macska vagy kutya. És ha mégis van, akkor ez fajtiszta. Szimbolikus funkciók A fotótapétázás igazi jelentőségét nem annyira a praktikus vagy az esztétikai funkcióiból érthetjük meg, mint inkább a szociológiaiakból. Milyen társadalmi üzenete van ennek a díszítési módnak? Úgy gondolom, hogy a fotótapéta — azon a kétségtelenül meglévő naturális funkción kívül, hogy egy eredetileg szépet közvetlenül emeljen be a falak közé, nem törődve a médiummal, az üzenettel és a környezettel — lényegében demonstratív szerepet játszik a lakásban. Alapvető funkciója nem esztétikai, hanem társadalmi. Nem a természet, hanem a gazdagság illúzióját akarja kelteni. Jól bizonyítja ezt a nagyobb múlandóságból a kisebb múlandóságba átörökített fotótapéta-fotózás divatja. A fényképekről ugyanis kiderül: mit tartottak fontosnak megrendelőik hangsúlyozni magukról és környezetükről, milyen tárgyakat tartottak a fotótapétához illőnek és méltónak? (Tulajdonképpen nem magától értődő, hogy a fényképezés központi tárgya egy másik fénykép legyen. A tükrözött tükrözésének csak akkor van értelme, ha maga a fotótapéta nem eszköz — a falak burkolására, a dekorációk diszkrét hátterének a biztosítására stb. —, hanem cél.) Ez a fotótapéta divatján felvirágzott másodlagos iparág megörökitette mindazokat a tárgyakat, amelyek között a megrendelők látni (és láttatni) szeretnék magukat. Lambériá- zott fal, szecessziós, textilutánzatú tapéta a fotótapéta mellett, rézdomborítású kép, suba- hímzéses falikép, nejlon csipkefüggöny, sötétítőfüggöny a fotótapéta fölött-mellett (mintha óriási ablak lenne a fal), radiátoron cserepes virág. Szőnyegpadló, a szőnyegpadlón gyerekmintás huzatú laticel. Nádfonatos thonet franciaágy, franciaággyá alakítható kanapé, műszálas takaróval védett kanapé, megvetett franciaágy (hogy látsszék a nagyvirágos, 50
