Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 11. szám - Szabó Ildikó: Piros konnektor az őszi bokorban, avagy mitől vagyunk boldogok?
sárga ágynemű-garnitúra), heverő, rácsos ágy, fonott szék, fehér, műanyag, szecessziós mintájú kertiszék. Bőrgarnitúra, bőrgarnitúra, bőrgarnitúra. íróasztalon írógép, íróasztalon számítógép kistévével, dohányzóasztalon gyertyatartó soha meg nem gyújtott gyertyákkal, mellette tálcán üvegek, poharak, hordozható, kétkazettás rádiós magnó, éjjeli szekrényen kolóniái lámpa, a kanapé támláján kalocsai mintás térítők, háromszögűre igazított sarkokkal, subahímzéses, szűrhímzéses, „magyaros” párna. És az elhitetni akart cselekvések. Középkorú asszony, ölében nyitott, soha nem olvasott könyv, kisfiú óriásmacival, amivel nem lehet játszani. Ünnepi alkalmak kényelmetlen ruhái. Vőlegények most divatos, drap öltönyökben, menyasszonyok fidres-fodros hófehérben, kislány elsőáldozó- ban, nagylány pulóverben. És a legmeghatóbb: palóc ünneplőbe öltözött örömanya, az egyik kezével drap öltönyös vőlegény-fiának a kezébe kapaszkodik, a másik kezével engedelmesen elfogadja a „modem” fidres-fodrosba öltözött menyasszony kezét. Aki egy lépcsővel már fölötte van azon a bizonyos társadalmi létrán — lám, ez a ruha is, meg az az óriási tájkép a falon. Jaj, de idegen világ. Ezek a tárgyak átsugározzák a fotótapétára a nekik tulajdonított értéket. Dekoráció itt minden. Egy magasabb, talán csak a tévéből ismert életforma már birtokba vett, de még csak ünnepi alkalmakkor használt kellékei. Amelyekről korábban azt hitték, hogy csak a kiválasztottak érhetik el őket. Amelyek egy számukra még elérhetetlen, de már megcélzott — életforma szimbólumai. A fotótapéta birtokbavétele a vágyak szimbolikus kielégítése is. Jellemző kép a vendéglátóipari létesítmény falán a fotótapéta alatt az üres Marlboro-s doboz (a polcon talán üres whiskys üveg), de a tábla is, hogy „III. osztály”. A fotótapéta a kívülállónak groteszk látványt nyújt a családi fotókon. Az őszi bokorban piros konnektorból villanyzsinór kúszik a padlóra, az ágaknak támaszkodó kamaszlány elernyedt testtartása ellenére sem zuhan az erdőbe, a szőnyeg értelmezhetetlenül hever a vízparton, ágy a fák mellett, víz a bútorok lábainál, a feltűzött futónövény belelóg az erdőbe, oda van rögzítve az éghez és rácsüng a hegyekre. Itt az elektromos hőszabályozó gombja, ott meg — ó, borzalom — erdei táj olajban, beüvegezve és bekeretezve: tájkép a tájképre akasztva. A sokkolóan hiteles óriásfotók éppen azzal válnak a groteszk hordozóivá, hogy a megteremtett illúzió egyúttal meg is szűnik. A falra mászott erdei tóért és az édeni idillért a fal bosszút áll. Úgy hozza tudomásunkra fal voltát, hogy nevetségessé teszi legyőzőjét. Nem engedi, hogy el is tüntessék, de közben használják is. Birtokviszonyok A konszolidált élet e rekvizítumai még nem biztosítják azt az életformát, amit felidéznek. Aki mindennap Marlborót szív és whiskyt iszik, az nem énékeli a piros-fehér cigarettásdobozt és a kiürült palackot — és annak nem a III. osztályú vendéglátóipari létesítmény a törzshelye. Aki olyan tájakon regenerálódik, mint amilyeneket a monstre-fotók mutatnak, nem teszi ki magát annak, hogy a felragasztott vízesés majdnem elmossa a piros plüss ülőgarnitúráját (valószínűleg nincs is piros plüss ülőgarnitúrája). Aki nem passzív szemlélője, hanem élvezője ezeknek a tájaknak, nem rendelődik alá a tárgyaknak, hanem a szolgálatába állítja őket. Mert a fotóposzteres lakásokban a hivalkodóan drága, nálunk sokak számára luxusnak számító berendezési tárgy nem arra szolgál, hogy a benne lakók szuverenitásának eszközeként intimmé tegye azt a néhány négyzetméter kisvilágot, amivel még a leginkább rendelkezhetnek, hanem arra, hogy ebbe a kisvilágba behozza a kinti világtól való függőségüket. A sokszor kegyetlen önkizsákmányolással megszerzett javakkal tulajdonosaik ugyanúgy nem élnek bensőséges viszonyban, mint ahogyan szüleiket és nagyszüleiket sem fűzte bensőséges viszony az egykori tiszta szobákhoz. Ugyanúgy csak a ritka ünnepi alkalmakkor, a reprezentálás pillanatában érzik jól magukat közöttük, mint elődeik a maguk házi múzeumában-kirakatában. Csak míg azoknak ott volt a hétköznapokra a konyha és a hátsó 51
