Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 10. szám - Kovács J. Béla: Kurkó Gyárfás emlékére
kialakul valamennyi társadalmi rétegben a sztálinizmus és a Rákosi-rendszer torz, minden emberi tényezőt figyelmen kívül hagyó politikája, ideológiai zavarossága és minden történelmi és jelenvaló tényt mellőző propagandája következtében. Könyve utolsó fejezetében „Történetírásunk és az utóbbi negyven esztendő” kérdéseit vizsgálja Glatz Ferenc, a fentebb jelzett identitásproblémák jegyében. Tágasabb tér kellene ennek a fejezetnek a bemutatásához és jellemzéséhez. Álljon itt befejezésül csupán egy idézet, melyből kitetszenek időszerű történészi és nemzedéki feladatok legsúlyosabb mai kérdéseink megválaszolására, s melyből nyilvánvaló, hogy ezek a kérdések nemcsak magyar, de közép- és kelet-európai kérdések is. Nem kétséges, hogy ezekben a mai kérdésekben a békediktátumok és a sztálinizmus okozta zavarok immár együtt, egymással összefonódva lépnek elénk: „És vajon mit tud a szomszédos országok történetírása elmondani eddig arról a kérdésről: mennyire tudták az új államok az 1920-ban megkapott területeket szervesen beintegrálni abba a temelési közösségbe ... amelynek megteremtését a modern államok célul tűzik ki.” Az elrontott történelem teremtett e térségben szükségképpen zavaros viszonyokat és tisztázatlan helyzeteket, a jövő alakítása sem képzelhető el tehát a helyes történelmi értékítéletek együttes kialakítása nélkül. Az új nemzedékek dolga újra tisztább helyzetet és emberibb viszonyokat teremteni a térség országaiban, s ezért kell erő, szembenézni együtt is, külön-külön is a történelemmel. A korrekciós feladatok itt nem egy nemzedékre szabottak, de nem is elodázhatok, nem háríthatok a bizonytalan utókorra. (Kossuth Könyvkiadó 1988) Kurkó Gyárfás emlékére A könyv címét olvasva a romániai magyar irodalom és Erdély történetében kevésbé otthonos olvasó joggal kérdezheti meg: ki is volt Kurkó Gyárfás? Az irodalomtörténeti kézikönyvekben hiába próbál utánalapozni. Sőni Pál 1969-ben megjelent „A romániai magyar irodalom története” c. egyetemi jegyzete még a nevét sem említi meg; a Kántor—Láng-féle „Romániai magyar irodalom 1944—1970” csak mint a „Nehéz kenyér” szerzőjét sorolja fel; „A magyar irodalom története 1945—1975” c. akadémiai kézikönyv IV., a határon túli magyar irodalommal foglalkozó kötetének névmutatójából is hiányzik. A lexikonjainkkal sem jár jobban a kíváncsiskodó, mert azok sem tartalmaznak Kurkó Gyárfásról szóló szócikket. Méliusz Józsefnek a „Nehéz kenyér” 1970-es, második kiadása elé írt bevezető esszéje után Веке György a Forrás 1986. 8. számában publikált Kurkó-tanulmányának — másfél évtized elmúltával is — még mindig csak az „Egy elfelejtett erdélyi publicista” címet adhatta. Sütő András egy évvel Kurkó halála után „Kolhaas meggyötört vonásai között” véli felfedezni a romániai magyar politikuséit. „Mindketten az igazság fanatikusai voltak, amiért az egyik halálra, másik 16 évi börtön után őrületre ítéltetett. Miután küzdelmük jogosságát elismerték. Sorsrokonságukon mit sem változtat, hogy a kolhaasenbrücki lócsiszár nemesi városokat gyújtogatott, a Magyar Népi Szövetség hajdani elnöke pedig egyszerűen csak ahhoz ragaszkodott, hogy bizonyos kisebbségi jogok dolgában megőrizze saját véleményét. Azt kérdezhetnéd: akkor miért nem Kurkó Gyárfás drámáját írtam meg? Mert az a maga idejében nagyrészt titokban zajlott le; a konstrukciós per anyagát még nem ismerjük” — jegyezte papírra a gondolatait az „Egy lócsiszár virágvasárnapja” írója. Kurkó Gyárfás három esztendeig — 1944 őszétől 1947 őszéig — nemcsak a Romániai Magyar Népi Szövetség országos elnöke, hanem Balogh Edgár, Bányai László, Kacsó Sándor, Kós Károly, Méliusz József és Szemlér Ferenc mellett és velük együtt az erdélyi magyar sajtó egyik vezető publicistája is volt. A Kossuth Kiadó gondozásában, Lipcsey Ildikó válogatásában, előszavával és jegyzeteivel megjelent gyűjtemény fontos kordokumentum. Nemcsak azért, mert a szerzőjük országos tekintély volt, hanem azért, mert a hajdani Romániai Magyar Népi Szövetség állásfoglalását tükröző, önmagukért is helytálló írások. A maguk idejében nemcsak a romániai magyar sajtót járták be, hanem sűrűn citáltak belőlük a brassói és bukaresti román nyelvű lapok is. Legteljesebb gyűjteményüket mégis a brassói Népi Egység hasábjai őrzik. Az MNSZ központjának Brassóból Kolozsvárra való átköltözése után, amikor a szervezet központi lapjává 94
