Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 10. szám - Bíró Zoltán: Nemzedék a társadalomban és nemzeti szereptudat egy nemzedékben (Glatz Ferenc: Nemzeti kultúra - kulturált nemzet, 1867-1985)
Bíró Zoltán Nemzedék a társadalomban és nemzeti szereptudat egy nemzedékben Glatz Ferenc: Nemzeti kultúra — kulturált nemzet, 1867—1985. Á. -Amikor új társadalom születik, akkor ennek az új társadalomnak az új uralkodói vagy uralkodó rétegei, szükségképpen a múlt kritikájából indulnak ki, és törekednek arra, hogy a tudományban, politikában, propagandában minél teljesebben, minél meggyőzőbben, s az új rend számára minél hasznosabban elvégezzék ezt a kritikát addig a határig, amíg saját legitimitásuk azt feltétlen megköveteli. Az 1945-ös nagy történelmi fordulat alapján, de különösen az 1948-as „fordulat évét” követően Magyarországon nemcsak ez a szükségszerűnek mondható folyamat ment végbe, hanem annál sokkal több: az egész magyar történelem megtagadása.Ezt a súlyos állítást azért lehet megkockáztatni, mert amit az új rend politikai elitje a magyar múltból kiemelni és átmenteni igyekezett, ahol nem a kritika, hanem az apológia érvényesült, a történelmi tények, események, személyiségek ott is kifordultak hirtelen önmagukból, s lettek egy álforradalmi, álfüggetlenségi utóromantika kiüresített áldozatai, lettek a történelmi sematizmus mintapéldányai, lettek egy kezdetleges önigazoló, legitimizáló propaganda szánalmas eszközei. Ha ez történt a honfoglalástól az 1848—49-es szabadságharcig és Szent Istvántól Kossuth Lajosig mindennel és mindenkivel, akkor hogyne történt volna meg ugyanez a 45-öt közvetlenül megelőző korszakkal, a XX. század magyar történelmével. Az egyre élesedő osztályharc jegyében, a „proletár-hatalom megvédése érdekében a letűnt kor minden számottevő, s többé vagy kevésbé reprezentatív, jellegzetes rétege, intézménye és személyisége egyszeriben nemcsak kritika tárgya lett itt, de a társadalom történelmi tudatából, s így a szaktudományból is kiirtandó métely. Nemcsak a politikai, az ideológiai vagy a tulajdonviszonyokban megnyilvánuló folytonosságot akarták megszakítani egyszer s mindenkorra, de mindenféle szellemi folytonosságot is. így a múlt kritikájában szóba sem jöhetett hát nemhogy valamiféle tárgyszerűségre, tényszerűségre való törekvés és értéktisztelet, de még a méltányosság — a történelmi méltányosság — elemi követelménye sem. Glatz Ferenc e könyvével is arra törekszik most, hogy elvégezze vagy legalábbis adalékokkal segítse egyetlen jellegzetes XX. századi magyar társadalmi réteg, az úgynevezett keresztény polgári középosztály erősen kritikai, de ezzel együtt értéktisztelő, értékkímélő „rehabilitációját”. Ezzel együtt egy jelentős, szakmai készültségében és telj esitményeiben nagyarányúnak mondható történész nemzedék, a Szekfű Gyuláék, Hóman Bálinték, Hajnal Istvánék tudósnemzedékének a szellemi életművét igyekszik méltó helyre állítani a magyar köztudatban. A szándék azonban — jól láthatóan — túl is mutat a vállalkozásnak ezen az elsődleges rétegén, túlmutat a historiográfiai-szakmai feladaton. A Glatz Ferenc egész eddigi tevékenységére oly jellemző törekvés kap teret e könyvben is — hasonlóan mint népszerű lapjában, a Históriában —: helyrebillenteni a történelmi-politikai közgondolkodásban, s némely pontokon a szakmai közgondolkodásban, mindazt, amit elmúlt évtizedek alatt szándékosan félrebillentett vagy 91
