Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 10. szám - Szekér Endre: Füst Milán verseinek „vijjogó kétségbeesése”' (A költő századik születésnapjára)

kiemelhetjük ezt. A szellemek utcájának magányos énekese, a prófétai dühvei megszólaló költő életművét — többek között — Kis Pintér Imre A semmi hőse című monográfiája hozta közelebb, utalva a költő talányos jelenségére, gondolatiságára, a lírai személyiség önelidegenedésére, a választás, a semmi szerepére.” Füst a boldogságverseiben is áldozat marad, alkatának alapvetően morális kötöttségei alig is engedik meg számára a megélés önfeledtségét; a boldogság: hiány, a nosztalgia, a narkózis és a kárhozat érzelemminőségeit hozza a meghatározóan áttételes — ironikus — versvilágba, noha azért a Füst-líra egyedülállóan komor tájain is földereng kétségtelenül valami halk vigasz, talán a csoda eljövetelének lehetősége . . .” (Kis Pintér Imre). A költő életének utolsó szakaszában néhány „csoda” megörvendeztethette: A feleségem történetének párizsi sikere, a Nobel-díj reménye, a Henrik-dráma színpadi sikere. Nemrég pedig Sanders Iván lefordította A feleségem történetét angolra, és az amerikai kiadás sikerében reménykedhetünk. Korunk emberének magányát, félelmét, kiszolgáltatottságát, elidegenedettségét fejezte ki verseiben, s így eljuthatnak versei, Guillevic szerint szavakból épített katedrálisai a mai olvasókhoz: „Szabályosabbnak hittem ezt a létet eddig. — Ma már megvetem. / Sietni kell? — És félni? emberek! — Nem nézhetem a holdat lassan is?/ E szép világ hát nem enyém?...”

öruss aus JaHobsdor/ ^ ,

87