Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 9. szám - VITA AZ ÉLET ÉRTÉKÉRŐL ÉS MINŐSÉGÉRŐL - Lakatos Mária: A beteg üdve

ság. Az ilyen eredmények mindig nagy megkönnyebbülést eredményeznek, de újabb problémákat hoznak. A penicillin felfedezése és sikeres alkalmazása valamiféle világmegváltó képzetet keltett. Hatástalanította ugyanis a baktériumok egyik válfaját. Más antibiotikumok ismét más baktériumcsoportokkal szemben mutatkoznak eredményes therápiás eszköznek. Azonban ahogy a baktériumok háttérbe szorultak, előtérbe kerültek a vírusok és gombák, újtípusú betegségeket okozva. Ezek pedig újabb therápiás problémát jelentenek. Az AIDS okozója is vírus. Előállítva és tenyésztve védőoltás is kialakítható lenne ellene. Az ember tehát leküzdi az őt fenyegető veszélyeket és újakat teremt. Mindig akad tennivalója. Nincs olyan eredmény, mely a teljes boldogságot és biztonságok nyújthatná. Az EMBER(ISÉG) érdeke, hogy a számára veszélyes és szorító problémákat megoldja, azok megoldásán munkálkodjék. Madách szavai mindig bátoríthatják: „Ember küzdj és bízva bízzál!”

Honti Géza

\

A beteg üdve

M

JL r Megtiszteltetés számomra, hogy a Szerkesztőség Kunszabó Ferenc munkájáról véleményemet megkérdezte. így alkalmam van a nyilvánosság előtt azokkal a gondolatokkal foglalkozni, melyek egész orvosi működésemben, de talán egész életemben a központi helyen álltak.

A munkában először a deviancia fogalmának pontosításába ütközöm. Ma a szakiroda- lomban devianciának olyan magatartást jelölnek, mellyel az egyén kilép az adott társadalmi rendből, oly módon, hogy ezzel önmagát és környezetét veszélyezteti. Ennek alapján sem az aggkor rendkívül fontos, az egyén, a család és a társadalom egészét súlyosan érintő gondjai, sem a szellemileg, testileg fogyatékos gyerekek csoportjai nem tartoznak a deviancia fogalomkörébe. Nem tartoznak ide olyan csoportok sem, melyekről a szerző nem tesz említést, de éppen etikai gondjai miatt a két fent említett embercsoporthoz tartoznak: a súlyos, gyógyíthatatlan, testileg—szellemileg teljesen leépült betegek, elmebetegek, súlyos bűnözők.

Mivel Kunszabó Ferenc írásában jelentős helyet foglal el az említett és a deviancia kérdésköréhez nem tartozó embercsoportok végső sorsa, kényszerítve érzem magam, hogy kitérjek az eutanázia kérdésére. 1984-ben a Gondolat Kiadó gondozásában „A jó halál” címmel kitűnő válogatás jelent meg Blasszauer Béla szerkesztésében. Mivel az említett könyv a kérdést igen sok oldalról és a különböző szemléletek tárgyilagos ismertetésével járja körül — beleértve a nagy világvallások állásfoglalásait is — ezen a helyen csak az orvos szempontját vélem ismertetendőnek.

Magyar Imrét idézem, akit nemcsak világszínvonalú orvosnak, hanem jelentős gondolkodónak is ismerek, tartok:

— „sokféle módon hallok jelenleg az eutanáziáról beszélni... az a gyanúm, hogy elterelő beszélgetésekről van szó ... az emberiség egészéhez képest nagyon kevés embert érint.. .az embernek semmiféle joga nincs ahhoz, hogy egy másik ember életének véget vessen”

— „Az orvosnak a halált mint természetes ... jelenséget kell elfogadnia, de semmiképpen sem szabad beletörődnie abba, hogy az nem egyszer hamarább következik be, mint ahogyan szükségszerű volna ... nem hagyhatjuk ott gyáván és közömbösen a csatateret... el kell követni mindent, hogy — vesztesen is — megkönnyítse az élet befejezését”

— „A valódi eutanáziát... az orvos nem végezheti el”

61