Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 9. szám - VITA AZ ÉLET ÉRTÉKÉRŐL ÉS MINŐSÉGÉRŐL - Gánti Tibor: De viáns a deviáns!
A Normapithecus törzsben a vének tanácsa egyöntetű döntést hozott, hogy a legfrissebb újszülöttet, azt a ronda, korcs deviánst, amelyik a normálistól eltérően teljesen szőrtelen és fehér, ki kell rakni a Tajgetoszra. Az újszülött anyja azonban meghallva a döntést, visongva az erdőbe menekült s ott úgy sikerült elrejteznie, hogy a törzsbéliek nem találták meg. A vének tanácsa tehetetlenségében a Normapithecus Tudományos Akadémiához fordult szakvéleményért, mitévők legyenek. A szakvélemény egyértelműen leszögezte, hogy semmiféle tennivaló nincs, mert az újszülött úgyis életképtelen. Ennek alátámasztására felhozták, hogy 1. Az újszülött szőrtelen, tehát nincs rajta hőszigetelő réteg, kihűl és elpusztul. A túlélési valószínűség mindössze 1СГ“8. 2. Ha az újszülött ezt mégis túlélné, úgy feltétlenül megeszik a ragadozók, hiszen fehérsége messziről magára vonja a ragadozók figyelmét. Ennek túlélési valószínűsége mindössze 10~7, annak a valószínűsége, hogy az újszülött mindkét veszélyt elkerüli, csak 10~I5. 3. Ha mégis, valami csoda folytán életben maradna (bár hát ennek szinte nincs valószínűsége) úgy a napsugárzástól bőrrákot kap és abba pusztul bele. A túlélési valószínűség csak 10 9, annak a valószínűsége pedig, hogy mindhárom veszélyt elkerüli, 10~24. Azt már csak úgy mellesleg jegyezte meg az Akadémia, hogy az utódok létrejötte egyébként is kizárt, hiszen ilyen ronda szőrtelen csupasz lény csak undort kelthet egy férfiban, nem szexuális vágyat (az újszülött ugyanis leány volt). A Normapithecus Akadémia mindössze két dologra nem számított. Az egyik, hogy egyetlen üldöző mégis utolérte az anyát, de ezt az anya megfojtotta, megnyúzta s újszülöttjét annak melegszőrű bundájába csavarta, feltalálva ezzel a ruházkodást, egyszerre megoldva a hőszigetelést, a rejtőzködés és az árnyékolás problémáját is. Történt pedig — és ez volt a másik, amivel a Normapithecus Akadémia nem számolt — hogy sok-sok törzzsel odébb ez idő tájt ugyancsak született egy ronda, korcs, deviáns újszülött, szőrtelen és fehér, akivel anyja szintén a dzsungelbe menekült. Ez is felcseperedvén, vándorlás közben meglátta a fehér, szőrtelen leányt. — De gyönyörű vagy Éva! — kiáltotta. — Szeretlek Ádám — jött a válasz. És ott, helyben elkezdték az emberiség megalapítását, normává téve és szépnek kikiáltva a szőrtelenséget és fehérbőrűséget. Az életképtelen Normapithecusok pedig az utolsó szálig kipusztultak. Azért találtam ki ezt a tanmesét, mert úgy éreztem, talán jobban rávilágít a lényegre, mint egy a genetikai diverzitásról szóló szakelőadás. Az életképesség, életellenesség megítélése korántsem olyan egyszerű dolog, hiszen az a mindenkori és mindig változó körülmények függvénye. S egy aprócska, jelentéktelennek tetsző változás döntő fordulatot hozhat az életképességben is, legyen az az üldöző megnyúzott bőrébe való burkolás, vagy egy retrovirus genetikai állományában bekövetkező változás, mint amilyen az AIDS vírust létrehozta, szignifikánsan és keményen megváltoztatva ezzel a homoszexuálisok várható élettartamát, de veszélyeztetve a nem homoszexuális egyének életét is. Ráadásul azokban az esetekben, amelyeket Kunszabó felsorol, nem is az egyén, hanem a társadalom életképessége a lényeg, írásában a kettő keveredik, s így de facto az elfekvő betegek élete ellen szól, miközben — más szempont alapján — éppen ezt az „életet” tartja életellenesnek. A társadalom életképessége pedig már korántsem olyan egyértelműen függ össze tagjainak életképességével, mint első pillanatra hinnénk és végképp nem ilyen egyszerű az összefüggés a társadalom életképessége és az egyedek szaporodása között. Mert az igaz ugyan, hogy az egyének szaporodása nélkül a társadalom sem létezhet, az azonban már nem igaz, hogy ebben a társadalom minden tagjának biológiailag kell részt vennie. A társadalmilag szükséges szaporodási ráta úgy is elérhető, hogy tagjainak egy része közvetlenül vesz részt az utódok létrehozatalában, míg egy másik része biológiailag nem, de társadalmilag igen, vagyis munkájával, tevékenységével járul hozzá a társadalmilag szükséges mennyiségű utód felneveléséhez. A deviancia megjelenése tehát nemcsak törvényszerű, de szükséges is, biológiai és társadalmi szempontból egyaránt. Amiket Kunszabó analizál, vagy inkább csak odavet, 58
