Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 9. szám - VITA AZ ÉLET ÉRTÉKÉRŐL ÉS MINŐSÉGÉRŐL - Gánti Tibor: De viáns a deviáns!

mértékig, hogy feltámadjon életösztönünk, és megállítsuk a folyamatot? Megállítsuk, majd lassan, fokozatosan tapogassunk vissza modern tévedéseink útvesztőjében addig a pontig, pontokig, ahol távolodni kezdtünk az olyan alapvető emberi értékektől, mint család, gyermekek, munka, szorgalom, erkölcs.

Igen, fokozatosan, bölcs megfontolásokkal kell majd ezt tennünk, mert ugyan a célt- tévesztett modem liberalizmus most türelmetlen és agresszív velünk, ha nem akarjuk dédelgetni a devianciákat, mi azonban nem feledhetjük, hogy csakis azok hátraszorításával állíthatjuk vissza jogaiba az élet megmaradásának törvényét — s hogy ehhez hosszú idő kell: talán annyi, mint kifejlődésükhöz volt szükséges korunkban.

De viáns a deviáns!-^rritáló írás Kunszabó Ferenc „Deviáns a viáns” c. írása, irritáló, kétféle, ellentétes értelemben is. Pozitívan irritáló, mert a mai társadalmak emberileg szinte legfájóbb problémái közül sorakoztat fel számosat, olyanokat, amelyek az ember emberi mivoltával ellentétesek, amelyek a humánum belső lényegébe vágó, fájdalmas, érzelmileg is felkavaró, az emberi közösségek biológiai és közösségi alapjait érő problémák. De irritáló azért is, csak másképpen, negatívan, mert e súlyos, mély problémákat felszínesen, odadobva, halomba hányva veti fel. És éppen azért, mert e kérdések érzelmi alapokat felkavarok, felszíni felvetésük, odadobásuk is érzelmeket sértő.

A deviancia önmagában éppúgy lehet érték, mint átok. Deviancia nélkül élővilág sem fejlődhetett volna ki, hiszen az evolúció alapja mindig az új, az átlagostól eltérő, a „deviáns” öröklődő tulajdonságokkal megjelenő egyedek töméntelen sokféleségének sokasága. Folyamatosan és milliárdszámra keletkeznek a természetben és folyamatosan és milliárd- számra pusztulnak is el. Ám egy pici, nagyon-nagyon pici, százalékban, ezrelékben ki sem fejezhető részük életképesebbnek bizonyul a többinél. A jövő számára azonban épp ez a matematikailag „elhanyagolhatóan kicsi” rész a meghatározó. Az ő utódaik fognak elszaporodni és háttérbe szorítva a korábbi „normálist”, maguk válnak normává. Az idők folyamán pedig a köztük megjelenő deviánsok milliárdjai között ott rejtőzik az őket meghaladó kor normáját megszabó, náluk is életképesebb deviáns.

A biológiában tehát a deviánst nem lehet elitélni, ab ovo rossznak tekinteni, üldözni, irtani, mert az esetek nagyon kis részében ugyan, de törvényszerűen a deviáns a viáns. De nem tehetjük ezt meg az emberi társadalmak esetében sem. Akár a kulturális, akár a technikai evolúciót nézzük, az előrelépést — mely a haladás elemi egysége — mindig az átlagostól, a szokásostól elütő, eltérő, az új, azaz a deviáns jelentette. Kopernikusz éppúgy deviáns volt a maga idejében, mint Blériot, Marx, Petőfi vagy Bartók. Csak később váltak normává, netán dogmává.

Nem a devianciát védem. A deviancia túlnyomó többsége haszontalan, kis része káros, még kisebb része pedig kifejezetten veszélyes. Ám van egy legeslegkisebb rész, amelyik nemcsak hogy hasznos, de nélkülözhetetlen is. Egyszerű tehát a dolog — mondhatná Kunszabó — pártoljuk, karoljuk fel azt a legeslegkisebb részt és vessük el az összes többit. Hiszen ő is azt írta a cikkében, hogy deviancia alatt — jelképesen — értjük az összes életellenes jelenséget. Ha pedig így fogalmazunk, akkor az a bizonyos nélkülözhetetlen legeslegkisebb rész az eleve nem számít devianciának. Csak azt eldönteni, hogy mi számít életellenesnek — úgy általában — ismétcsak nem olyan egyszerű dolog. Ennek érzékeltetésére hadd meséljem el, hogy szerény véleményem szerint Ádám és Éva története nem egészen úgy zajlott, ahogy azt a Biblia leírja, hanem valahogy a következőképpen:

57