Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 9. szám - Botlik József: Realista és szociográfiai vonulat a jugoszláviai magyar irodalomban: tanulmányvázlat: 1919-től napjainkig
de kisregényei is figyelemre méltóak az Opus 5 című (1966) kötetében. Kisepikájában sem tud kibújni a bőréből, mert alapvetően humorista alkatából következik kisregényeinek tragikomikus, az illúziókat kifigurázó vonása. Ez jellemzi legsikerültebb regényét is (A ház, 1969). A nemzedékhez tartozik Burány Nándor (1932 — ), költőként indult, s a valóság krónikásává szegődött. Egyrészt szülővárosa, Zenta kap fontos helyet műveiben, másrészt a vajdasági magyarság közelmúltjának, jelenének folyamatos feltérképezése. Ezt legsikerültebben az Összeroppanás című (1968) regényében valósítja meg, majd a vallomásforma ábrázolását fejleszti tovább a Csőd (1970) és a Különszoba (1972) című regényeiben. A hetvenes évek második felében történelmi regényeket ír, színhelyük Bácska, a Szerénység, a korabeli Nándorfehérvár. Közülük a legismertebb a Kamanci Balázs (1977) című regénye, a XV. századi szerémségi magyar huszita közösségek mozgalmairól. Petkovics Kálmán (1930 —) elsősorban szociográfiai ihletésű műveivel alkotott értékeset. írásainak mozgatója a társadalmi kérdések és a dokumentarista ábrázolás, akár egy bácskai falut mutat be (Fekete betűs ünnep. Tudósítás egy bácskai faluból, 1963), akár a szabadkai munkásság két világháború közötti harcait (A tizennyolc nyárfa, 1970), akár a fasiszta megszállás első szabadkai éveit (Áprilistól novemberig, 1973.) A vajdasági magyarság múlt-jelen-jövő szintézis ábrázolását sikerült megvalósítania A mostoha barázda című (1977) könyvében. Újabban a szabadkai sportélet kezdeteit dolgozta fel szintén dokumentarista eszközökkel az 1920-as évekig (Régi szabadkai játékok, 1983., majd A 7 nap útja címmel Szabadkán megjelenő magyar nyelvű hetilap 1946—1986 közötti négy évtizedének krónikáját jelentette meg. (1986). Az Új Symposion-nemzedék fellépése a hatvanas évek elején alaposan felforgatta a jugoszláviai magyar irodalmat. A nonkonformizmus és az avantgárd hívei voltak, amivel új távlatokat nyitottak nemcsak a vajdasági, hanem az egyetemes magyar irodalomban; s negyedszázad múltán is az ottani magyar literatúra meghatározó iránya. A nemzedék költői — Tolnai Ottó, Domonkos István, Fehér Kálmán és mások — az avantgárd líra (elsősorban az expresszionizmus és szürrealizmus) hagyományát követik, illetve a különféle neoavantgárd törekvések asszimilálásával (beat-irodalom), a konkrét vizuális költészet és lingvisztikái kísérletek alakították ki poétikájukat. A nemzedék második raja már kevésbé volt lázadó, általában visszatért a lírai hagyományokhoz, s a hatvanas évek végén a Hol ó hol című (1968) antológiában mutatkozott be csoportosan. (Podolszki József, Böndör Pál, a költő és képzőművész Maurits Ferenc, Fülöp Gábor, Jung Károly, Utasi Mária, Cs. Simon István.) Az Új Symposion-nemzedék a hetvenes évek végétől, a nyolcvanas évek elejétől újabb, immár a harmadik, a legfiatalabb rajjal gyarapodott, akiket egyesek — helytelenül — a symposionisták „harmadik” nemzedékének tartanak. Egy nemzedék azonban — véleményünk szerint — jóval több, mint egyszerű csoport, amely egy folyóirat vagy intézmény köré tömörül. Sajátos, csak a nemzedékre jellemző szemléleti, szellemi egység nélkül nincs nemzedék. Aki több mint két évtized múltán, a megváltozott irodalmi — s elsősorban nemcsak irodalmi!, hanem társadalmi és politikai — körülmények között is az egységes Symposion szellemiséget keresi, az legendákat gyárt. A Symposion szellemiség már régen a múlté, az évek során felszívódott a vajdasági magyar irodalomba, megtermékenyítve, gazdagítva és átformálva lényegét. A nemzedék harmadik raja — mi így mondjuk — ismét a kisérletezés híve, a poétika és a képzőművészet szintézisében találja meg kifejezési formáját. A népes gárda: Szombat- hy Bálint, Veszteg Ferenc, Sinkovits Péter, Vankó Gergely, Sziveri János, Hódi Sándor, Fenyvesi Ottó, Szügyi Zoltán, Vass Éva és mások.) A kísérletezések gyakran nem veszélyek nélküliek. Az Új Symposion hasábjaira — 1983. márciusában az újvidéki Fórum Kiadó pártalapszervezete ezt állapította meg — „anarcholiberalista és újbalos eszmék” szivárogtak be. Több szerző írását és egyes rovatokat bíráltak. Az érintett írások főleg az 1982. október óta megjelent négy számban láttak napvilágot. „A szerkesztő bizottság tagjai gyakori jelenlétükkel — szólt a határozat —, alkotásaikkal ránehezedtek a folyóiratra, 40
