Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 9. szám - Zöldi László: "Életelemem a terepjárás": születésnapi beszélgetés Beek György íróval
miként közvetíti: Ady Endrét hogyan szavalja, Kányádi Sándor verseit hogyan szavalja, Juhász Gyulát hogy viszi be a köztudatba. Nekik ez a feladatuk: a közvetítés. Ezek az emberek azzal az igénnyel lépnek föl, hogy a nagy kulturális teljesítményeket a tömegek körébe bevigyék. „A riportot föltámasztja az érdeklődés” — Tulajdonképpen hogyan helyeznéd el magad a romániai magyar kultúrában? Nemcsak egyszerűen a valóságirodalomra gondolok, tehát az irodalomnak a valóságközeli szárnyára. Inkább azt kérdezem, hogy kik azok, akiktől sokat tanultál, mint író, mint terepjáró riporter? — Az indulásnál, mint már említettem, Szemlér Ferenc és Szabédi László tett rám nagy hatást, közvetlen emberek, tehetséges szerkesztők voltak. Aztán következett egy szakasz, amikor estek ki az emberek. Mi lettünk a legöregebbek és a legtapasztaltabbak. Borzalmas volt harmincéves koromban, hogy én vagyok a legöregebb. Nincsenek mellettem az ötven-hatvan-hetven évesek, akikre fölnézhettem, egy időben hiányoztak az újságírásból. Sok mindent tehát csak írott nyomokból lehetett kikövetkeztetni. Ilyen szempontból én Kacsó Sándort, a Brassói Lapok két világháború közti szerkesztőjét rendkívül becsülöm. Gaál Gábor, a Korunk főszerkesztője is hatott rám, tanított az egyetemen, de valahogy nem teremtődött személyes kapcsolat közöttünk. Igaz, aztán én nem is éltem Kolozsvárott, hanem lekerültem Bukarestbe. Robotos Imre főszerkesztőmtől szintén sokat tanultam, függetlenül attól, hogy most ki hogyan ítéli meg a vitáit, például a Csinszka-vitát. Gáli Ernő, az újraalapított Korunk főszerkesztője igazán az a szerkesztő, aki ösztönözni tud embereket. Nemcsak akadémikus, nemcsak filozófus, hanem a napi kérdésekben is ötleteket, tanácsokat ad. Egyébként a mi valóságirodalmunk Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című könyvéből nőtt ki. Azt a könyvet én nyugodtan olvashatom riportként is, teljesen konkrét az életanyaga, inkább a megmódolása írói. Dehát jól tudjuk Mikszáth és Móricz óta, hogy a riportnak nem kell okvetlenül elnagyoltnak lennie, a riportanyag lehet íróilag megmódolt. Az Anyám könnyű álmot ígér gáttörés volt, terepet tisztított a valóságirodalomnak, a valóságot feltáró valóságirodalomnak. — Miért, van valóságot kendőző valóságirodalom is? — Van. Az úgynevezett rózsaszínű riportok lényegében szintén a valóságot ábrázolják, csak hamisan. Sőt, nem is hamisan, inkább az összefüggéseikben hamisak. Tehát az a tény, amit bemutatnak, valószínű, hogy igaz, de kiragadva, fölnagyítva, összefüggéseiben kinagyítva rejlik a tévedés. — Úgy rémlik, mintha nálatok a valóságirodalom sokkal szervesebben illeszkedne az irodalmi élethez, mint nálunk, Magyarországon. Nemrégiben beszélgettem egy íróval, aki elmondta, hogy azért nem vették föl az írószövetségbe, mert „csak” riportokat és kritikákat irt. Mintha nálunk hiányozna az a közírói típus, ami annyira jellemzi a romániai magyarság szellemi életét. Nálunk úgy alakult a helyzet, hogy muszáj valakinek szépirodalmi müveket letenni az olvasó asztalára, csak azért, hogy fölvegyék az írószövetségbe, csak azért, hogy az olvasók is írónak tartsák. Ez mintha Romániában nem így lenne. — A riportot érvényes irodalomnak tekinti a romániai esztétika. Tehát nemcsak a romániai magyarok, hanem egyáltalán a romániai esztétika. A riportot érvényes irodalomnak tekintik, ha az, persze, riportként minden szempontból megállja a helyét, riportesztétikában is. Cseke Péter barátom, riporter- és írótársam elkészített egy dolgozatot a bukaresti Társadalomtudományi Akadémián. Azt kutatta, hogy milyen a valóságfeltáró műfaj teherbírása, a riport esztétikai kritériumait rajzolta meg. Fejből nem merném idézni megállapításait, de tudom, hogy még olyan Lukács György-idézetekbe is beleakadt, amelyek végsősoron a riport irodalmi rangja ellen szólnak. Ugyanakkor ott van Mikszáth- tól kezdve a gyakorlat, az élő gyakorlat. Nálunk a riporttól elvárják, hogy választ adjon a társadalmi, nemzetiségi kérdésekre. Ha választ ad, akkor a riport az irodalom kategóriájába tartozik. Az az érzésem, hogy a riport ott hígul föl, ahol rengeteg bulvárlap van. Hogy 36
