Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 9. szám - Zöldi László: "Életelemem a terepjárás": születésnapi beszélgetés Beek György íróval
példa, én se tudtam, és azt hiszem, a Búvópatak megjelenése előtt nagyon kevesen tudták a beavatott történészek közül is, hogy a Cserhalom, amiről Vörösmarty Mihály elbeszélő költeményét írta, Beszterce megyében van. — Tulajdonképpen milyen szisztéma alapján állt össze a riportsorozat? — Úgy, hogy először Szilágy megyét próbáltam földolgozni. Ady Endre vonzott oda. Ady számomra ma is a legizgalmasabb költő. Ez nem azt jelenti, hogy József Attiláért nem lelkesedem, a mai fiatal költőktől is olvasok, bármikor, bármit és szeretettel, ez nem azt jelenti, hogy nem tisztelem Petőfit, Vörösmartyt, de Ady számomra a legizgalmasabb. El akartam menni a szülőföldjére, Zilahra, ahol kollégiumba járt, és így tovább. Körülötte megörökítettem a mostani szilágysági világot. Ebből állt össze az első kötet. Először csak úgy jelent meg, hogy szilágysági riportkönyv. Gondolkoztam rajta, javasoltam, hogy ezt folytami kéne. Mondjuk, a felsőerdélyi szórványokat mutatom be, aztán mi lenne, ha a következő állomás Fehér megye volna? A kiadó örömmel fogadta az ötletet. Megírtam a következő kötetet, mondom, halott nagyapámat föltámasztva, magam mellé vettem útitársnak, bemutattam Fehér megyét. Akkor a kiadó már úgy találta, hogy nagy az érdeklődés, a szilágyságiból egy második kiadást kellett adni, és az volt az elképzelés, hogy maradjon meg a külső forma, legyen lényegében egyfajta sorozat; nincsen ugyan rajta, hogy ez sorozat, de a külső burka jelzi, hogy ezek a könyvek összetartoznak. A harmadik könyv elvitt Beszterce-Naszód megyébe. Az egy más világ. A nemzetiségi tudatnak különböző változatai vannak Erdélyben. Nem ugyanaz a nemzetiségi tudata a székelység- nek, nem ugyanaz a bihari magyarnak, az Arad környékinek, a borosjenőinek, a köröskisje- nőinek vagy a máramarosinak. Sok minden tényező befolyásolja, hogy egy-egy vidéknek milyen a nemzetiségi tudata, hogy például a bánsági svábok és a brassói szászok nemzetiségi tudata is hatalmas mértékben különbözik egymástól. Én azt is megpróbáltam végiggondolni, hogy mit jelen Szilágyságban Ady, mert sokat jelent, s hogy lett Ady — Ady. Meggyőződésem, hogy a Szilágyság nélkül, mint ahogy Párizs nélkül se lett volna az, ami. Vagy például: mit jelent az enyedi kollégium, a ma is meglevő enyedi kollégium egy másik vidék számára. — Csakugyan: mit jelent egy ilyen négyszáz éves kollégium szellemi kisugárzása? — Parasztkollégium, elsősorban egyszerű kisemberek nevelkedtek benne. Mit jelent Beszterce—Naszód megyében a mai magyar művelődési élet szempontjából? Itt alapítókra volt szükség, az aztán igazán szórvány magyarság; minden most alakult, az elmúlt harminc év alatt két líceumban is tanítanak magyar nyelvet, színjátszócsoport van, szabadegyetem, ismeretterjesztő előadások. Alapítók, lelkes emberek kellettek, így találtam meg a Hor- váth-házaspárt, másokat is, őket állítottam a középpontba. Beszterce-Naszódról Rákóczi vezetett át utam Máramarosba, Szatmárba, a kuruc történelem jegyében. Ott van Kővár, amely még a kurucok dicsőségét zengi, és Nagymajtény, ahol megköti Károlyi Sándor a békét. Ezt az ívet rajzoltam föl, ebből lett a Boltívek teherbírása című kötet. Ez a történelmi boltív, de van egy megtartó, egy felemelő boltív is: a kultúráé. Az anyanyelvi kultúráé, a műveltségé, az öntudaté, a testvériségé. A két boltív összeér. Valahogy így fogalmaztam, hogy ez a második boltív, a mai boltív lényegében képes fönntartani a klasszikus történelmi ívet is. Ennek jegyében akarok végigmenni a magyarlakta vidékeken. — Amikor utoljára Kolozsváron találkoztunk, előtte való nap jöttél vissza Nagyszalontáról. „Itt egymásra találnak az emberek?” — Az Ér az átfolyik Bihar megyébe. Vagy egy folyó vezet tovább, vagy maga a táj. — Az Utunk című kolozsvári magyar hetilap egyik 1983-as számában terjedelmes és nagy visszhangot keltő bírálat jelent meg Boltívek teherbírása című könyvedről. A kritikát Láng Gusztáv irodalomtörténész jegyezte. Riportalanyaidról, a falusi-kisvárosi elszigeteltségben dolgozó kisebbségi értelmiségiekről kifejti, hogy esetükben „maga a vállalás válik fontossá, nem a teljesítmény. A műkedvelő előadás, a szavalat, a helytörténeti kutatás puszta ténye, nem pedig értéke, színvonala”. A gondolatmenet ellencikk megírására ösztönözte Balogh Edgárt, a romániai magyarság egyik legtekintélyesebb vezetőjét. „Itt rejlik a szemléleti különbség — írja —, hogy a tájtól és értelmiségi dolgozóitól nem a csúcsok magaslatát, hanem a 34
