Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 9. szám - Zöldi László: "Életelemem a terepjárás": születésnapi beszélgetés Beek György íróval

szenvedélyből búvároltam föl a román aforizma történetét. Az első fejedelmi intelmektől, a királytükröktől — ott is, a román irodalomban is van ilyen — egészen a legmodernebbekig, például Musatescuig, akinek játszották Magyarországon a Titanic keringő című drámáját; örvendek, hogy fölfedezte a budapesti közönség is.

— Furcsa kifejezés ütötte meg a fülem. Azt mondtad magadról, hogy nem román filológusnak tartod magad, hanem magyar filológusnak. Nem a jelző gondolkoztatott el, hanem az, hogy egy szociográfus író filológusnak tartja magát. Ez azért fura, mert számomra logikusan következik a te sokoldalúságodból, de kissé — vagy nagyon is — ellentétes a mi irodalmi hagyományrendszerünkkel meg a jelenkori irodalmi gyakorlatunkkal is, hogy egy riporter publicisztikát ir, epigrammákat fordít, sajtó- és művelődéstörténettel foglalkozik. Hogy jön össze a filológus a riporterrel, a szociográfus a regényíróval, a műfordító az interjúkészítővel?

— A sokoldalúság, persze, felületességet is jelenthet. Éppen ezért értem meg bírálóimat, hogy minden egyes pászmát az ember nem tud a kívánt eredménnyel művelni. Egyébként azért mondtam, hogy magyar filológus vagyok, mert először is, magyar filológiát végeztem. A bukaresti magyar emlékírókból doktorálok. Készen van teljesen a dolgozatom, az összes vizsgámat letettem. Tehát mindig szerettem a filológiát, a megélhetésem viszont az újságíráshoz köt. Én egész fiatal korom óta újságíró vagyok, ez a kenyérkereső foglalkozásom. Különböző, alkalmi közlések után dolgoztam a Népi Egységnél, Szemlér Ferenc és Szabédi László lapjánál állandó munkatársként.

— Úgy tudom, 1944 és 1948 között.

— Igen, de fizetett alkalmazott csak 1947-ben voltam. Aztán átkerültem a Romániai Magyar Szóhoz, amelyből a mostani Előre lett 1953-ban. Ott dolgoztam egyvégtében 1973-ig, akkor mentem A Héthez. A napilaptól a hetilaphoz. Lényegében ennél a három lapnál dolgoztam egész hosszú, harmincegynéhány éves pályámon. Riportot, interjút, publicisztikát írtam, sőt volt egy időszak, amikor nagyon sok publicisztikát írtam. Volt 1968-ban a romániai társadalom életének egy megpezsdült korszaka, amikor gondolatok kristályosodtak ki, csaptak össze a demokráciáról, a társadalom további menetéről, a nemzetiségi kérdés megoldásáról; ez kétségtelenül a publicisztika korszaka volt. Akkoriban írt cikkeimet gyűjtöttem össze a Vállald önmagad című kötetbe, amely a bukaresti Politikai Kiadónál jelent meg. Mindig érdekelt a magyar-román kapcsolat, filológusként is. Különösen a bukaresti magyar diaszpóra sorsa, annak a története, elsősorban 1848 után, amikor tömegével érkeztek oda 48-as emigránsok. Addig is voltak, persze, magyarok Bukarestben, rendszerint kézművesként dolgoztak, vagy napszámosként. De ha értelmiségiek voltak is, nem humán értelmiségiek, tehát nem éltek kulturális életet. A 48-as szabadságharcosok, Koós Ferenc, Veress Sándor, Oroszhegyi Józsa, Fiala Lajos és a többiek szervezték meg a bukaresti magyarság kulturális életét. Egyesületeket hoztak létre, 1856-ban például a Hunnia Társulatot. 1860-ban elhozták a kolozsvári magyar színházat Bukarestbe, fergeteges sikere volt az akkori román közönség soraiban is. Egészen szoros kapcsolatot alakítottak ki román írókkal. Megírták az életrajzukat is, megírta Koós Ferenc, Veress Sándor; Oroszhegyi Józsának pedig van egy korabeli Romániát leíró munkája. Ezeket néztem át mai szemmel, vetettem egybe a korabeli román kulturális irodalmi törekvésekkel és helyzettel, hogy miként tükrözték az egész romániai életet. Ezek az emberek sosem szigetelődtek el, mindig az egész romániai életet látták, benne elsősorban a romániai magyarság helyzetét, sorsát, életét. A bukaresti magyar emlékírók történetét nem lehet másképp földolgozni, mint módszeres monográfiával. Ennek tudományos értéke csak akkor van, ha csakugyan megmérem, hogy mit értek a kor emlékiratirodalmában, miként illeszkednek az egyetemes magyar emlékiratirodalomba, mennyiben hoznak újat, a románságismeretbe. Ez a filológusi vonal. Ide tartozik még, hogy írtam legalább száz irodalomtörténeti jellegű cikket. Ezek rendszerint alkalmi cikkek voltak, egy-egy Madách- vagy Arany-évforduló, Orbán Balázs-évforduló alkalmából, tehát bizonyos szempontból lapszükségleteket elégítettek ki.

— írtál regényeket is.

— Mondom, én újságíró-riporter voltam. Azon kívül, hogy minden újságíró írt napi

31