Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 9. szám - Zöldi László: "Életelemem a terepjárás": születésnapi beszélgetés Beek György íróval
— Ha már álnévről beszélsz, én a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon első kötetéből tudtam meg, hogy neked is van két álneved. Tulajdonképpen miért használsz más neveket? — Először is, rengeteg cikket írtam napilap-újságíró koromban, Faragó György és Bardócz Gergely néven. A Faragó Györggyel nem volt szerencsém. Az én falumban, Uzonban, Háromszék megyében szeretik a fúró-faragó embereket, ezért írtam Faragó György néven. A másik ok: az apámnak volt nyolc hektár földje, ezért az ötvenes években kuláklistára került. Ez azt jelentette nálunk, hogy a sajtóban maradhattam, de a nevemet nem írhattam le négy éven át. Aztán 1956-ban, a szovjet XX. pártkongresszus nyomán a tilalmi lista megszűnt, apám lekerült a kuláklistáról, a konfliktus tehát megoldódott. Csak a lelkemben viselem a nyomait. És, persze, a sajtókollekcióban akad néhány Faragó György-cikk. Néha az is megtörtént, hogy csak Faragó néven írtam, sőt egyszer egy folklór vonatkozású kisjegyzetet is ezen a néven jegyeztem, és a híres kolozsvári folklorista tudós, Faragó József méltán tett szemrehányást, hogy ez így nem jó, mert összetéveszthetnek bennünket. A Faragót azóta nem használom. Azután lettem Bardócz, ugyanilyen meggondolásból. Nekem tetszett a Bardócz, egy háromszéki helység neve Bardóc. Nagyon jól hangzott, különösebb közöm nem volt hozzá. Egyébként ezt a Bardócz Gergelyt én A Haynal-ház kapuja című regényem főhőséül választottam. Tehát egy fikciós irodalmi munkában használtam föl, amelynek komoly, reális alapja van. — Önéletrajzi alapja is? — Elsősorban önéletrajzi alapja, történelmi-társadalmi alapja. Azzal is kötni akartam a valósághoz, újságírói álnevemmel jelezni akartam, hogy ez bizony valóság. — Nem véletlenül kérdeztem ezeket az álneveket. Amikor elolvastam a Romániai Magyar Irodalmi Lexikonból, hogy te álneveket is használsz, rögtön eszembe jutott, hogy Beke György azért használ álneveket, mert sokféle műfajt művel. Ez derül ki számomra a harmadik lexikonból, amelyet nem említettél. Marian Popa vállalkozására gondolok. — Bocsánat, elfelejtettem a Dictionarul literarii romána contemporaná-t, vagyis A mai román irodalom lexikonát. Ennek egy kis története van. Ez a lexikon az 1944 után publikáló íróknak a számbavétele. Volt egy első kiadása, amely meglehetős vitát kavart romániai magyar irodalmi berkekben, mert a szerző, szerintem teljes jóindulattal, nem tudta másképp meghatározni azt, hogy romániai magyar író, minthogy franciából kölcsönözte a kifejezést, és azt mondta, író, aki magyarul fejezi ki magát. A romániai irodalmi sajtóban a hozzászólók tisztázták: nem arról van szó, hogy valaki, mondjuk, olyan román író, aki más nyelven publikál, hanem magyar író, aki Romániában él. A magyar nyelv, a magyar kulturális hagyományok, a magyar gondolkodásmód folytatója a romániai valóságban. A romániai valóságot fejezi ki, tehát romániai magyar író. A második kötetben, amely minden szempontból gazdagodott és merem állítani, szinte kifogástalanul javitotta Marian Popa, romániai magyar nemzetiségű írónak vagy romániai német nemzetiségű írónak tünteti föl mindazokat, akik nálunk élnek és anyanyelvükön írnak. — És rólad mit írt? — A szükséges, lexikonban nélkülözhetetlen adatokon kívül, hogy 1927. augusztus 3-án születtem Uzonban, a mostani Kovászna megyében, hogy a sepsiszentgyörgyi Mikó-kollé- giumba jártam, hogy Kolozsváron szereztem egyetemi diplomát, hogy a bukaresti Előré- nél dolgoztam több mint negyedszázadig, és hogy azóta A Hét munkatársa vagyok, 1974-től. Fölsorolja a könyveimet, hangsúlyozza, hogy munkásságom fő része, legjelentősebb része a szociográfiai riportírás, majd röviden hozzáfűzi, hogy a román irodalomból sokat fordítottam. Sőt, összeállitottam egy önálló aforizmagyűjteményt — magyarul, a román irodalomból, aminek az érdekessége az, hogy ilyen románul sincs. Jellemző, hogy Nicolae Balota, a Magyarországon is közismert irodalomtörténész, különben a romániai magyar irodalom kiváló ismerője, akinek van egy könyve is, nemrégiben jelent meg a Romániai magyar írók címmel, szóval ő írta erről, a Kagylók tengerzúgással című aforizmagyűjteményről: ha majd egyszer románul összeállítanak egy hasonló gyűjteményt, akkor szerinte ezt kellene venni alapul. Véleménye rendkívül hízelgő volt számomra, hiszen én nem román filológus vagyok, hanem magyar filológus, magánszorgalomból és 30
