Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 9. szám - Szikra János: Kirakó: Esték: versek
Szikra János Kirakó Siketül már az este — Hazaballag a rendőr, fölakasztja az égre mindkét csillagát. Szolgálaton kívüli csend, vakolat-havazás. Sosemvolt nemzedékek tolatómozdonya, feleséged terhesen dohog, üres tenyered arculköpi — órák téglái zuhannak át a semmibe, mögéjük falazódsz, fölnyújtott csuklód se látni a törmelék alól. Ellehetetlenültél, akár a csatomaharcosok. Pár kocka megfelelő oldalát fölismerve összáll az arc, talán a tiéd is összeválogatható már barátok ritkuló leveleiből, fogamzásgátlókkal kattogó ridikülökből, egyenkék-szemű művezetők öltözőszekrényéből, sok elcsent semmiből, ebből-abból és innen-onnan — hát hallgass! Most kötik el a láncról az őrkutyát a Kerepesi-temetőben, most fordul fal felé borostás apád, herédből most indul úrnak egy sejt, fűtetlen sorsokból most néznek arcodba először meztelen álmok s almafák. Hátadra kötözték e földet, mint az égő cimbalmot a muzsikuscigányra! 26
