Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 9. szám - Herceg János: Európai naplójegyzetek
Herceg János Európai naplójegyzetek most már igazán epilógusa Vük Karadzic korának, amikor a Grimm-testvérek születésének kétszázadik évfordulója alkalmával a német romantikát ünnepük érthető nosztalgiával. Felvonul mindenki a lapok hasábjain, aki abban az időben költők, hercegek és szép asszonyok köreiben valamit is számított. Feltűnően sok szó esik Henriette Herz és Rachel Levin irodalmi szalonjairól, tapintatosan megkerülve a két agilis hölgy származását, talán azért, mert akkor már kikeresztelkedtek. Illetve, ahogy Heine gúnyosan megjegyezte, ezzel váltottak belépőjegyet a saját szalonjaikba. Pedig hát ez a kor egyben a német emancipációnak is a kora volt. Nem sokáig tartott. Goethe fénye is meglehetősen árnyékban hagyta, úgyhogy az említett irodalmi szalonok még ebben a fényben áldoztak a felolvasó asztaloknál, hogy aztán a komornyikok magasra emelt gyertyatartói alatt felolvasói és hallgatói átmenjenek a táncterembe a kötelező qadrill-ra. Ez az irodalmi haut volée se tehetett mást, mint azt, hogy Goethét ünnepelje, aki akkor már öreg volt és érzékeny. Nem csoda! A húsz éves Ulrike von Levetzov kikosarazta, s Ferenc császár leánya, Mária Lujza, a weimari udvarban járva nem adott neki alkalmat arra, hogy hódolatát kifejezze. Pedig korrekt hölgy volt, Napokon kívánságára, mint valaki szellemesen megjegyezte, habsburgi pontossággal szülte meg a kívánt utódot. Hát a romantika emez előkelő környezetébe toppant be Vük Karadzic, ruháján még az út porával, hogy végigjárja ezeket az irodalmi instanciákat. De az említett szalonokban aligha járt. Nem hívták meg ezt a messziről jött embert hegyes báránybőr sapkájában? Vagy kitért a meghívás elől? Mert mit is keresett volna ott? 0 a Balkánról jött, egy távoli kis nép követeként, minden megbízatás nélkül, sőt annak ellenére, s már azért sem érezhetett jogcímet a megjelenésre. Megcsodálták a népdalait, ahogy a brit birodalom királynője is szerette a gyarmati érdekességeket, aztán hagyták szépen hazamenni. Leveleiben egyetlen szó utalás sincs a német irodalmi életnek erre az intim belvilágára. Pedig Jakob Grimm-mel sokáig levelezett. De mindig csak szorosan a tárgyhoz ragaszkodva. Nyilván megértette, amit vártak tőle, hogy egy kis nép, ha még akkora szellemi értékekkel rendelkezik is, legyen szerény. A gyémánt tüzének is más a ragyogása, ha méltó foglalatba kerül. S megértette azt is, hogy ez a romantika német magánügy, amelytől illő tisztelettel távol kell tartania magát. Ahogy az emancipációnak is vége lett. Heine könyveit meg betiltották, s jelképesen elégették, figyelmeztetése ellenére, hogy ahol könyveket égetnek, egyszer embereket is égetnek majd. De erről sem beszél most senki. * * * Egy nagyon szép, humánus szempontból rég esedékes pontja volt a magyarországi anyanyelvi hét programjának. A nemzetiségi nyelvek önállóságának és egyenrangúságának teljes elismerése. A tárgyilagosság kedvéért előre kell bocsátani, hogy a nemzetiségek nyelvének használatát hivatalos részről eddig is elnézték, mivel Európában a XX. században már sehol sem foghatók be a szóra nyíló emberi szájak. Csak hát más a deklarált jogállapot és megint más a minden emberi viszonylatban megnyilvánuló rokonszenves érdeklődés, esetleg biztatás és támogatás. Nem csupán az elnéző türelem, a jóindulatú közöny, hanem egy olyan tevőleges közeledési szándék, amelyben ott van a közvetlen és 17
