Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 1. szám - Surányi Dezső: Ember - változó környezetben: történeti-botanikai vázlat
Tisztán földművelő társadalomban a kert születésének másik útja a növénytermesztés területéből elkülönített rész, abból kivont terület igen intenzív, mondhatni belterjes művelése, amely kezdetben csak táplálékforrást (az „őskonyha” számára) és védelmet (telephelyet takaró fák, illetve erdőkben létesített kertek) nyújtott. A települések primitív formái némi változást is hoztak, az alapvető igények lakóházhoz rendelt, valamint lakóházcsoporthoz, falvakhoz rendelt földterületeket, kerteket feltételeztek. A konyhakert megmaradt annak, ami — sőt ennek közösségi formái a faluközösségi közös gyümölcsösökben, a rendházak konyhakertjében, szérűskertek formájában éltek tovább. Az egymástól eltávolodott földművelő-állattartó jelenkori lakóhelyek, gazdasági telepek: a tanyák mindhárom funkciójában megőrizték a ház körüli kerteket, sőt a „szálláshely változtató” mai városi életforma ötletgazdasági-hétvégi házként, hétvégi élettérré változtatta a tanyák jó részét. A városi kertek világszerte történelmi előzményeikben, a népcsoportok, illetve a népek kollektív ismereteiben, a természeti adottságok különbözősége folytán nagyon különbözőek. A magyarhoni sajátságok sem egyformák, tájegységenként más-más a történelmi és gazdasági események hatása. A kert fogalma szűk, szinte túl szűkre szabott mind fogalmi értelemben, mind tényleges tartalmában; mesterkélten „körülzárt” — minden tekintetben, holott funkciója szerint még ma is több egyszerű gazdasági térnél. Sőt a lakóhely kibővülésének lehetünk tanúi, láthatjuk, a konyhákért, a pihenőkért, az állattartó akol, a diszkért egy kicsiny, de ökonomikus egységet alkot. A történelem során a másik szintetizálódási, kapcsolódási formát a szerzetesházak alakították ki, ahol a gyümölcsöskert és a temető egy és ugyanazon terület lett — valami morbid, kicsit hátborzongatóan evilági és mégis transzcendens célokat proklamáló szent terület a régi szerzetesi temető. A kultikus célok a közösség igényeit, a kertet illetően is, bővítették, tágították. A szent ligetek az intakt természetből kiszakított, hasított részek voltak — az emberi tevékenység sohasem vezetett a felesleges növényzet kiirtásához, sőt némi élőanyag újratelepítésével járt. Más az a forma, amelyet az ember múltbeli emlékei, a közösség kollektív emlékezete varázsol adott helyre. Ezek a virágoskertek, parkok „ősei” — ha úgy tetszik, előzményei. A közösség épitményei közös rendeltetést szolgáló kertek létesítését vonták maguk után, de kicsiben az egyén, a család is hasonlót alkothatott. A megőrzés és ritkítás, a megtartás és gyérítés, a kivágás és telepítés dinamikus kapcsolatban, megkockáztatható — dialektikus kapcsolatban áll. Adott történelmi korszakban mindig a természeti és társadalmi feltételek, a népcsoportok igényei szabták meg, hogy melyik kerttípust — vegyeshasznú kertet netán — valósították meg. Legnagyobb elkülönülést a temetőkertek és szentelt területek mutatnak — teljes mértékig érthető, hogy jelenkori maradványai különös izgalmat okoznak a kutató elmének . .. * * * A kert legfontosabb, meghatározó eleme a növényzet; környezete bizonyos funkcióit meghatározza, de a közösségi, társadalmi igények modifikálhatják is azt. Az „őskonyha” terményeit a kezdetleges zöldségeskertek termelték meg, amelyekben egyre több növényfaj és egyre fejlettebb termesztéstechnika honosodott meg. Ma egészen mást értünk a konyhakerten, mint akár az ókorban vagy középkorban. Rengeteg gyógy- és fűszernövényt is termesztettek pl., ma pedig jó, ha a hobbikért furcsa egyveleget alkotó, irracionális együttesében 10—12 fajt össze tudunk számolni. Ha túlhajtásai vannak is e termesztési formának, mégis azt mondhatjuk, van létalapja a biokertészkedésnek. Furcsa együttest alkotott a vadaskert (e fogalmat ma úgy értjük: hely, ahová az állatokat bezárjuk, elkülönítjük). A karámmal körülzárt területnél több volt a vadaskert, hisz erdei gyümölcseink épp ott nemesedtek a gondos kezek segítségével fontos fajokká és lett belőlük som, nemes körte, málna, szeder vagy éppen szamócatő. A vadaskert a vadak tenyésztésének megfelelő helye is volt, sőt talán épp ebből fejlődött ki az állatkert mai formája. A növényzet, mely ehhez feltétlenül szükséges — szintén 72
