Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 1. szám - Surányi Dezső: Ember - változó környezetben: történeti-botanikai vázlat
előírás a szakszerűen megépített állatkertekben; az állatkert egyben arra is alkalmas hely, hogy bizonyos távoli vidékek egzotikus fajait termesszük növényházi, melegházi körülmények között. Speciális oktatási, kutatási célokat szolgál a botanikus kert, illetve génbank- gyűjtemény és a gyümölcsös fajtagyűjtemény. A máig jutottunk el rendkívül vázlatosan, de a környezetről vallott véleményünk, modellünk leírásához a földművelés fejlődésvonalát ugyancsak szükséges elemezni. * * * Mint az előzőekben láttuk, a földművelés fejlődése szempontjából is rendkívül fontos a kert intézménye, inspirálólag hatott a szántóföldi növénytermesztésre is, sőt a takarmány- növények termesztésének színvonalbeli emelkedése az állattenyésztést is magasabb szintre segítette. A hatás kölcsönös, hisz a bőséges trágyamennyiség jobb, színvonalasabb termesztést tett lehetővé. De a jelenkori üzemi szemlélet néha teljesen megfeledkezik ezekről a tényekről, noha kialakulásukhoz néhány évezred keserű tapasztalatai segítették az emberiséget. A földművelés természeti feltételeinek egy legkorábbi formája az irtásos, égetéses előkészítés; a trópusokon és a mérsékelt égöv alatt évszázadokon keresztül alkalmazták. Erdők egészen nagy területe tűnt el végérvényesen a Földről, maradt vissza utánuk a kopárság. Az erdőirtás nyomában megjelenő földművelés és a legeltető állattartás a talajfelszín rombolódásához vezetett. Sajnos, az oktalan talaj használat sok-sok példáját lehetne idézni intő példaként a mai embereknek is. Mint az emberiség őstörténete során a primitív gazdálkodás, kezdetben a földművelés kevés eszköze szintén csupán kismérvű változást idézett elő a természet egyensúlyában. A túlzott produkciók következtében csak újabb keletűek azok a jelek, hogy a bioszférát puíferoló rendszerek hatásossága csökken. Az ókori gazdálkodás már adott némi előleget az intéseket illetően. Az öntözéses gazdálkodás sem veszélytelen, még ha pozitív hatása nyilvánvaló is; ha a talaj sótartalmának emelését idézi elő, másodlagos réti talaj alakul ki — megkérdőjelezhető hasznossága. Mezopotámia elsósodott földje elégséges bizonyíték, de a terpeszkedő szikek és a savanyo- dó talajaink a mi gondjainkat is szaporítják. Dombos, hegyes vidékek legnagyobb földművelési melléfogása volt, hogy a vízfolyások irányában, vagyis gravitációsan művelték a talajt. A víz a csupaszon hagyott talajfelületet letarolta, az erózió súlyos károkat okozott (hazánkban is). Az eróziós veszély nem szűnt meg, mert az egyoldalú monokultúrás növénytermesztés nemcsak a talajéletet, hanem a talaj szerkezetet is egyoldalúan használja ki. A homokgyepek növényzetének eltűnése, az agresszív legeltetés itthon és a Szaharában, Arábiában — épp elég gondot okoztak. A deflált homok mozgása komoly nehézségeket támaszt a növénytermesztésben, a homok stabilitása csak a szántóföldi kultúrák leváltásával oldható meg, így gyümölcstermesztéssel, öntözéses gazdálkodással és erdősítéssel. A Duna—Tisza közi homokhátságot újra kellett szelídíteni, s ha nem járt volna sikerrel, a homokfelület vékonyabb lepelt alkotva, de sokkal szélesebbre terpeszkedett volna a két folyó közében és később alakult volna ki a Duna—Tisza közi virágzó kertkultúra. A talaj védelmét szolgálta (kezdetleges formában) a nyomásos gazdálkodás: a két és három nyomásos gazdálkodás a talaj kimerülését vette figyelembe, arra kitalált „gyógymód” volt, mert tápanyagok hiányában szükséges a talaj termőerejét visszaállítani ugarolással. Az ugar bevezetése tehát szükségszerű volt; az állatok ráhajtása a parlagra a trágyázásnak némi helyettesítését szolgálta. A csenkeszes ősgyepek stabilitása épp a legeltetés miatt biztosítható, s vigyázni kell az ilyen területekre, mert számtalan ritka növényünk élőhelye is lehet ugyanaz a rét (bangófélék, vagy más orchidea-fajok). Nagy lendületet vett a földművelés a vetésforgó bevezetésével. Már nem kellett ugart hagyni, vagyis teljessé vált a földfelület megművelése, ennek ellenére mégsem csökkent a föld vitalitása, mert e növények egymásutániságát szigorú rendbe állították és mindegyik növény a maximális termést tudta produkálni. 73
