Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 8. szám - Kőhegyi Mihály - Tóth Ágnes: A csávolyi németek kitelepítése
lakosságnak, vagy egy részének Németországba történő áttelepítésére vonatkozólag intézkedéseket kell foganatosítani.”33 A fenti megfogalmazás azt is bizonyítja, hogy a nagyhatalmak ennek a kérdésnek is csak annyi figyelmet szenteltek, ami feltétlenül elengedhetetlen volt. De igazán sem egységes álláspontra nem jutottak, sem végrehajtható terv nem született. A nagyhatalmak állásfoglalása nem mondotta ugyan ki a kollektív bűnösség elvét, de lehetőséget adott annak ilyen értelmezésére is.34 Ennek nyomán született meg az 1945. december 29-én kiadott 12330/1945. M. E. sz. kormányrendelet, melynek értelmében „Németországba köteles áttelepülni az a magyar állampolgár, aki a legutolsó népszámlálási összeírás alkalmával német nemzetiségűnek vagy anyanyelvűnek vallotta magát, vagy aki magyarosított nevét német hangzásúra változtatta vissza, továbbá az, aki a Volksbundnak, vagy valamely fegyveres német alakulatnak (SS) tagja volt.”35 A kormány tehát feladta a kollektív felelősség elvében vallott korábbi elutasító véleményét. A sietve és kapkodva létrehozott rendelet jogi hézagai, szövegének szűkszavúsága lehetőséget adtak a kitelepítésre kerülők névjegyzékének összeállításakor, s még inkább a mentesítések megállapításakor, az egyéni érzelmek előtérbe kerülésének.36 A falvakban maradt ingatlan s főleg ingó vagyon elkobzása, leltározása és szétosztása pedig melegágya volt a visszaéléseknek, a nemzeti vagyon széthurcolásának, nem egyszer potom árért (borért) történő elprédálásának. Súlyosbította a helyzetet, hogy a háború utáni ország sem szervezetileg, sem technikailag (szállitóeszközök) nem volt felkészülve egy ilyen nagyarányú kitelepítés végrehajtására. * * * A Malinovszkij marsall vezette II. Ukrán Front katonái nagyobb ellenállás nélkül foglalták el a Duna—Tisza közét. Október 19-én, a visszaemlékezők szerint déltájban jelent meg az első szovjet katona Csávolyon. Aznap este és másnap kijutottak a hadászatilag fontos bajai hídfőhöz. Térségünkben komoly harc nem folyt, legfeljebb néhány fős magyar egység kísérelt meg szórványos védekezést. A front átvonulása után a legfontosabb feladat az élet újraindítása-újraindulása volt.37 A régi közigazgatás szétzilálódott, de új nem alakulhatott helyette, mert időközben az ún. bajai háromszöget — régi tervüket valóra váltandó — jugoszláv partizánok szállták meg 1944 novemberében.38 Csávolyon a főjegyzői állást a Szabadkáról feljött Dr. Karagity Lajos töltötte be. Az 1945. január 20-i fegyverszüneti szerződés életbe lépése után a szovjet parancsnokság a mai határra szorította vissza a jugoszláv fegyvereseket. Csávolyon visszaállt a magyar közigazgatás. Balla János főjegyző mellé Petrity Menyhértet választották bíróvá.39 A területi hovatartozás idegesítő kérdése mellett az alaposan összezsugorodott Bács- Bodrog vármegyének további gondokkal is meg kellett küzdenie. Ilyen volt a Bánátból és Bácskából menekült vagy elüldözött lakosság befogadásának problémája.40 A főispáni jelentések 10—15 ezerre teszik számukat. Zömükben (mintegy 90%) svábok voltak.41 Lehetséges, hogy ebben van némi túlzás, hiszen a főispán ezekkel az adatokkal a szovjet csapatoknak adandó beszolgáltatás mérséklését akarta elérni. Miután a jugoszláv hatóságok nem fogadták vissza a frontról és fogságból hazatérő dél-bácskai német és magyar férfiakat, ezek is itt, a határ közelében fekvő falvakban húzták meg magukat, hogy alkalom- adtán kapcsolatot keressenek családjukkal, és a határon átcsempészhessék őket. A megye vezetőit a bukovinai székelyek sorsa is nyugtalanította. 1941-ben néhány család kivételével az eddig Bukovinában maradt székelységet a magyar állam a Jugoszláviától akkoriban visszacsatolt Bácskába költöztette.42 Nagy részüket az 1920 után létesített, de a magyar bevonulás miatt elhagyott szerb telepesfalvakban helyezték el. A visszatérő szerbektől és a magyar hadsereg túlkapásai (Zsablya, Újvidék) miatt bosszúállásra készülő partizánoktól való félelmükben 1944 őszén Baja és Dunaföldvár felé menekültek, hogy ott átkelhessenek a hídon.43 Ez jórészt sikerült is, de három községben (Vaskút, Gara, Csátal- ja) nagyobb számban leszakadtak és tartósan megtelepedtek. A vármegye alispánja 1800 77
