Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 8. szám - Sz. Mikus Edit: Tág szemekkel a világra: gondolatok a XIX. Magyar Játékfilmszemle kapcsán

megoldássá válik a fantasztikum. A gyermek megkeményedik és egyedül keresi élete megoldását, mert tudja, nem számíthat ránk, felnőttekre.

Ezekben a filmekben a gyerekek támadásba lendülnek. Harcolnak a felnőttek önkény- uralma ellen, s szembeszállnak az irányítással. Ez olykor bajt is okoz, s ki ne ismerné a gyermekszáj okozta életveszélyes helyzeteket? A „Szamárköhögés” égetnivalóan rossz kislánya sorozatosan teremti az ilyen szituációkat. A gyermek uralja a terepet, s szeretet- lenségében, félelmében, zavarában kívánja felhívni magára a figyelmet. Szinte rettegésben tartja környezetét. Ezek a gyerekek a mai világunk magabiztos, öntudatos csemetéi, a „Csók, Anyu” főszereplő kisfiúja pl. irigylésre méltó leleményességgel és ügyességgel építette ki periszkópos megfigyelőrendszerét, amivel a lakás minden pontját zavartalanul meglesheti. így ő lett a család egyetlen tagja, aki mindenről és mindenkiről tud, begyűjti az információkat, melyek birtokában dönteni is tud a kritikus helyzetekben. A 7—8 éves kisfiú meglepő józansággal világosítja fel tinédzserkorú nővérét szerelme reménytelenségéről, mivel a hőn óhajtott férfi az Anyu szeretője ... Gyermekeink arra kényszerültek, hogy önmaguk irányítsák életüket, mert mi nem figyelünk rájuk. Tiszta fejjel, józan ésszel ítélnek, s nehezen állapítható meg, hol a naivitás és a becsületes, romlatlan tisztaság határa. Döntéseikben mikor melyik esik nagyobb súllyal latba. Úgy tűnik, hogy a gyerekek a tiszta bölcsesség, a józan ész tulajdonosai. Tehát érdemes felfigyelni rájuk és kikérni, meghallgatni véleményüket. Hátha ők tudják a jó megoldást!

A gyerekek felnőttéletünk meghatározó, jelentős részévé váltak. Okait nagyon hosszú lenne kutatni; talán azért, men a demográfia szerint kevesen vannak, bár az óvodák, iskolák zsúfoltsága nem ezt mutatja. Talán azért, mert ezek „tervezett gyerekek”, sokan 60—80 000 Ft fejében születtek otépésként. Ők lettek a szociálisan árva, lakótelepi kulcsos gyerekek, akik nem meghitt otthonokban, belülről, hanem kívülrekedve, s kényszerből felülemelkedve figyelték meg a felnőttek hazug világát, az apuk és anyuk szerelmeit, főnökeit, s hallgatták a nem mindig egybehangzó véleményeket munkahelyekről, korrupcióról. Ezért sok szempontból beértek és nem kérnek ebből a felnőtt világból, s ami nem tetszik, megpróbálják átformálni a saját elképzeléseik szerint. Ebben szerepet vállaltak a mesék, de a mai idők mesevilágát a sci-fi, horror és a vad kalandfilmek alkotják. Miért csodálkozunk a gyerekek agresszivitásán? A felnőtt hazugságok hitetlenné is tették őket, nem hisznek már igazán az úttörőségben, a KISZ-ben és Istenben sem. Sőt, nem hisznek a felnőttekben sem, ezért vívják meg gyermek-forradalmukat és próbálják meg magukhoz ragadni az irányítást. A filmekben — és néha a valóságban is — ez sikerül nekik. Ezek a gyerekek felnőtt módjára élnek: egyetértenek vagy tiltakoznak, olykor sajnálnak minket, együttműködnek velünk vagy ellentmondanak, ravaszul befolyásolnak, sőt tanítanak is. Észre kell vennünk őket, mert kikövetelik a jogos figyelmet. A jövőből nagyobb részt követelnek, mint amit mi szántunk nekik. Elképzeléseiknek hangot adnak, s akaratuk sokkal erősebb a miénknél.

Ha rosszmájú akarok lenni, akkor azt is mondhatnám, hogy a magyar „csináld magad!” mozgalom a gyermeksorsokra is ráütötte bélyegét. Amit a politika egykor megígért, megjósolt nekünk (ingyenlakás és közétkeztetés, valóban ingyenes oktatás stb.), de valamilyen oknál fogva teljesíteni nem tudott, abból legtöbbször a „csináld magad mozgalom” született. Elindult a lázas géemkászervezés, a lakosság kezdte kialakítani és megszervezni a szolgáltató rendszert. Majd megindult a magánházépítő-akció, s erőteljesen támogatjuk a házi barkácsolást is. Élj magad és boldogulj egyedül! És ez vonatkozik gyermekeinkre is: csináld magad fiam, rám ne számíts! Ezt a törekvést olykor az önállóságra szoktatás címkéjébe burkoltuk. Kell a gyereknek a közösség, menjen egyedül iskolába, tanuljon meg egyedül közlekedni, vásárolni, dönteni, s mire észbekapunk, már idejekorán teljesen magukra hagytuk őket. Már akkor is csak magára számíthat, amikor még szívesen kapaszkodna az anyu szoknyájába, szívesen meghallgatná az apu véleményét és enne a nagyi főztjéből. Az önállóságból így lett magárahagyatottság. Ezek a gyerekek, a mi gyerekeink jelenünk nagy vesztesei, de egyben ők (mennyire nem nagy szavak!) jövőnk hordozói. Mindenképpen el kellene gondolkoznunk azon, hogyan készítettük fel őket erre, s hogy

64