Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 8. szám - Sz. Mikus Edit: Tág szemekkel a világra: gondolatok a XIX. Magyar Játékfilmszemle kapcsán
mennyire bizhatjuk magunkat, sorsunkat rájuk. Ez nem elveszett nemzedék! De azért meg is rettenthet bennünket egy-két felismerés. Bizonyítékok erre a legújabb filmek, és elég, ha a lakótelepi iskolák zsúfolt udvarain körülnézünk, bőven gyűjthetünk tapasztalatokat. Értük dolgozunk, de rá kell jönnünk, hogy nélkülük nem szabad. Nézőpont kérdése, hogy felemeljük-e őket vagy leereszkedünk-e hozzájuk. A „Lód óriás lesz” mintájára bizony ezt igen nehéz megítélni. Gyanítom, hogy a szemükben mi már nem is vagyunk óriások ... A filmbéli gyerekek legtöbbje család nélkül, onnan kiemelt környezetében látható. Egyedül, magányosan. De keresi elveszett családját vagy a család a gyermekeit, mint a „Gondviselés” című film házaspárja. Ahol van család (Csók, Anyu) az is olyan, mintha nem lenne. „Ez nem család, hanem ...” — írja az üzenőfalra a film főszereplő kislánya. Körülnéztünk saját családunkban? A figyelem a család felé irányul Az sem lehet véletlen, hogy ezekben a filmekben egyre nagyobb hangsúlyt kap a család, a házasság, a gyerek védelme. Hiszen a módosított családjogi törvény, gyámügyi intézkedések, szociológiai felmérések hátterében születnek ezek az alkotások, melyek művészi megfogalmazásban kontúrozott képet festenek a valóságról. Nem segítenek a jelszavak, s alapjaiban nem változtatnak sokat a rendeletek sem. Azok még nem oldottak meg önmagukban semmit. Ehhez szemléletváltozás kell és sok-sok idő, mert máris késésben vagyunk. Mi mindig késésben vagyunk. Vegyük végig, milyen családokat láthatunk e filmekben, melyek jellemeznek minket: Találunk önállósodásra törekvő, kemény asszonyt, aki ezentúl egyedül neveli gyermekét egy vélten hazugságmentes környezetben (Laura). Megtalálhatjuk három nemzedék együttélését, ahol három külön világ igyekszik megérteni egymást: a kiegyensúlyozott, határozott, nyugodt nagymama, az álmodozó és megbízhatatlan szülők és a szomorú, óvatos, valamint szinte elviselhetetlenül eleven, világcsodáló szemű gyerekek (Szamárköhögés). Találunk kiüresedett kapcsolatokat, jégszívű elváltakat, akik 14—15 év távlatából is úgy néznek egymásra, mint az idegenre, ahol a gyermek játékszer csupán, akit alkalom- adtán el lehet dobni és magunkhoz lehet ragadni. S a tinédzserlány azt felismerve, átveszi a játszma irányítását (A Nagy Generáció). Találunk elszakadt gyermeket, akit jóhiszeműsége, naivitása elsodort szüleitől és magára maradt, ahol a kisfiú elhiszi, hogy csak a jó gyerekek viselhetik a sárga csillagot... (Elysium) Látunk abszolút luxus-környezetben, látszólag kényelmes, de mégis teljesen kiüresedett családot, ahol kontrasztként megjelenik a szomszédék iszákos, perpatvarozó prolicsaládja, amely mégis több összetartást és emberséget sugall (Csók, Anyu). Ott legalább vannak kapcsolatok, még ha konfliktusosak is. Találunk öngyilkos gyerekeket, akik lépten-nyomon figyelmeztetnek bennünket életmódunk tarthatatlanságára (Csók, Anyu; Szépleányok). Látunk önálló gyereket szülő nélkül, aki bizalmatlan, tele van félelmekkel, mégis vakmerő és kitartó (Hol volt, hol nem volt). Ugyanebben á filmben láthatjuk a gyermekét egyedül vállaló anyát, aki nem gondolja át igazán, mit jelent e megoldás magának a gyereknek. És találkozunk olyan házaspárral, akiknek meg kell küzdeniük azért, hogy visszakaphassák saját gyermekeiket (Gondviselés). Csonka, szétzilált, rendezetlen családok, rossz házasságok. Ravaszkodó, görcsösen küzdő és kapaszkodó, önállósodó gyerekek. Szomorúak, dacosak, kemények. És melegszívű, hittel érdeklődő, elhanyagplt és figyelmen kívül hagyott nagymamák ... Az utolsó szálak, amelyek a családi melegre emlékeztetnek. És ezt talán nem is a nosztalgia mondatja velünk. Tág szemekkel a világra — nyitott szemekkel gyermekeinkre A „Szamárköhögés” filmajánlásában olvashattuk: „A váratlan szabadság légkörében Tomi, Annamari és a barátaik szeme tágra nyílik. Izgatottan, félelemmel és csodálkozva 65
