Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 8. szám - Kamarás István: Mihez igazodik a révkalauz?: diplomások jövőkép egy kisvárosban
püskiszeráji szökőkútnak nevezte el.) Ez a szobor felfogható tárgyiasult és nyilvánosságra került jövőképek egyikének. A másik a csupa márvány Munkás Művelődési Központ, amelyben a helyiek szerint kevés a munkás és a művelődés. A vécéken viszont arany betűs angol nyelvű feliratok ékeskednek. A harmadik az Y-házakból álló lakótelep, amelyet a városi könyvtár igazgatója kulturális sivatagnak nevez. A negyedik (nem került nyilvánosságra, makettje a Munkás Művelődési Központban porosodik) egy világóra, amely a városközpont központjába került volna. Ezek a jelek — mint rossz helyre kitett ékezetek — eltorzítják a város eredeti szövegét, miként a Batsányi-múzeum helyére kerülő Bauxit- múzeum, és a város vezetőinek szavaikkal gyakorta ellentétes jelentésű metakommunikációja. Beleillik ebbe a képbe, hogy a 48-as honvédek sírjánál március 15-ét ünnepelni gyülekező diákok a munkás gyászinduló dallamára „emelték fel szívüket”, hogy november 7-én a Ben Hurt vetítik a „szükséglakásban” félüzemelő moziban, hogy itt elég gyakran „beírás” nélkül adják át a jutalomkönyveket (hogy zökkenő nélkül el lehessen őket adni az antikváriumban). „Kik a rendhagyók Malomváron?” — kérdezem többektől. „Ilyenek nincsenek” — válaszolják többen. „Kik a hely szellemei?”. „Meghaltak” — felelték többen is. „Művész- lélek, álmodozó, rajongó, vigyázni kell rá” jellemzi a népfronttitkár a város jövő időben is gondolkodó, de a realitásokat, még a „csúnya realitásokat” is figyelembe vevő főépítészét. Mennyiben felelősek mindezért a malom vári diplomások? Vagy ők csak okozatok, illetve áldozatok? Származásukat tekintve nem különböznek az országos átlagtól, de csak 18 százalékuk malomvári születésű. A legnagyobb (84 százalék) a bevándoroltak aránya a vezető beosztású tanácsi és pártbizottsági dolgozók körében. Érthető, hogy a Malomváron született diplomásoknak csak egyharmadát, a bevándoroltak viszont felét találta politikailag aktívnak egy felmérés. (Vidosa 1984). Míg országosan 52 és 48 százalék az egyetemet és főiskolát végzett diplomások aránya, Malomváron 39 és 61 százalék, tehát körülbelül annyi, mint a magyarországi községekben (34 és 66 százalék). Kérdés: a minősége vagy a lehetősége gyenge a malomvári diplomásoknak? Lehetőségeik mindenképpen korlátozottak, hiszen — mint a város egykori (vizsgálódásom idején még funkcióban lévő) első titkára írja — „A részben felsőbb szinten, részben pedig informális döntési fórumokon eldöntött kérdések jóváhagyása történik meg csupán a kisvárosi döntéshozatali fórumokon. Ez pedig azt vonja maga után, hogy az újszerűén feltett kérdések többsége udvarias, vagy kevésbé udvarias formában elutasítással találkozik, a helyi hatalomnak csupán tagjai voksára van szüksége: még egyszer szentesíteni a már korábban meghozott elhatározását.” Kérdés, vannak-e újszerűén feltett kérdések, illetve hogyan válaszolnak az olyan újszerű kérdésekre, mint amilyent egy Reformvár-típusú utópia képvisel. A nem válaszolók Vannak olyan kutatások, ahol a „nem válaszolt” rovatban leolvasható százalékarány az egyik legértékesebb eredmény. Ez esetben is ilyen a 20 százalék körüli arány. (És bizonyíthatóan nem a módszertani apparátusban keresendő az oka.) Hogy a nem válaszolás nemmel válaszolást, vagy nyíltan fel nem vállalt rokonszenvet jelent-e, azt a 20 eset közül csak 15-ben sikerült megállapítani. Az egyértelmű esetek nagyobb része (12) elutasító magatartást elrejtő elzárkózás volt. (Pedig nem könnyű kitérni. Egyeseket tucatszor kerestem meg, ugyanis közülük senki sem utasította el a kérésemet,* csak így-úgy húzta-halasztotta az ügyet.) „Elbliccelte” az utópia minősítését többek között a népfronttitkár, a pártbizottság * Már csak azért is, mert eleinte nemigen volt világos számukra kit és mit is képvisel a magát szociográfiisnak nevező „revizor”. 48
