Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 8. szám - Kamarás István: Mihez igazodik a révkalauz?: diplomások jövőkép egy kisvárosban
ségi egészet alkot. A hagyományokat újjáélesztő és új hagyományokat honosító, a múltat és a jövőt dinamikus jelennel átívelő városban az új lakótelepek utcáit sokgyermekes családanyáról, életmentő kisfiúról, betegségét hősiesen tűrő agglegényről, csodálatosan fütyürésző és bölcseket szóló kötélverő mesterről nevezik el. Reformváron a nyilvánosság egyéb új és felújított fórumain (helyi tévéadó, helyi lapok) kívül az utcai agórákon nyílt színen is sor kerül a lakosság problémáinak ismertetésére és megvitatására. Önkéntes tisztaságfelelősök óvják a környezeteket a hulladékkal és trágársággal szemetelőktől. A humánusan és ízlésesen berendezett „pihenőnek” elnevezett elfekvőben apácák munkálkodását engedélyezte a város vezetősége. A Homálybogozó Bizottság a város egyik legaktívabb és legnagyobb tekintélyű társadalmi szerve. Eléje kerülnek a patthelyzetek és a megoldhatatlannak látszó ügyek. Mind a lakók, mind az oda látogatók számára vonzerőt jelentenek a kávéház-jellegű kultúrkocsmák. A polgárokkal megszavaztatott adókból és más alapokból emelve az érdekeltek fizetését, megszüntették a borravalót. Megszüntették a címeket és a rangokat is, bevezették a „barátom” megszólítást. Meghonosították a zöldbetűs ünnepeket, a város saját ünnepeit: a város alapításának napját, valamint az év változó ünnepét, amelyet eddig Balassi Bálintnak, Albert Schweitzemek, Széchenyi Istvánnak és Assisi Szent Ferencnek kereszteltek. Templomokban, lakásokon, a városi könyvtár fiókjában lelki elsősegélynyújtó helyeket rendeztek be, ahol pszichológus, könyvtáros, lelkész, védőnő, újságíró, népművelő, csellóművész nyit ajtót és veszi fel a telefont. Intenzív és eredményes együttműködés alakult ki az egyházi és állami intézmények között. A város vezetése önmaguk és a város lakóinak okulására évenként megrendezi a Hülyeségeink című kiállítást. Kísérletképpen megszüntették a közművelődési intézetek működését, és csak azokét újították fel többé-kevésbé új tartalommal és módszerekkel, amelyeket hiányoltak a lakók, akik maguk is szerveztek csillagvizsgálókat, erkélyszínpadokat, padlásmúzeumokat. Ezen felbuzdulva a KISZ is abbahagyta működését, és a politikai vezetés is támogatta a különböző érdeklődésű, világnézetű, társadalmi helyzetű fiatalokból alakuló „sejtek” tevékenységét. Temetőerdőt, empátia-házat, népfőiskolát létesítettek. A város zömmel helyi polgárokból álló vezetői és lakóinak nagyobb része egyetértenek abban, hogy lehetséges a szocializmus „újragondolt változatának” létrehozása. Jelen írásom egy több mint kétszáz oldalas szociográfia (Kamarás 1984) néhány részletének felvillantása és tanulságainak összefoglalása. A színhely „Létrejön valami... Fele, harmada már megszületett. Soha nem lesz kész. Kész város ugyanis nincs, ahogy végleges társadalom sincs. De ez a város elkapott egy jó pillanatot a magyar gazdasági élet zűrzavaros hullámverésében, ami szerencsés volt és felemelte. Bauxitváros lett úgy, hogy megőrizte régi hagyományait.” így ír Bertha Bulcsú Malomvárról. Tamás István egy kicsit másképpen látja: „De állt a főtéren egy gyönyörű barokk Szentháromság-szobor, amelyet az ötvenes évek elején, amikor az antiklerikális hevületet gyakran összetévesztették a műemlékpusztítással, rejtettebb helyre távolították, s ott, ahol évszázadok óta a város díszéül szolgált, most egy elhanyagolt nyilvános illemhely található. A városszépítő egyletnek tehát gyógyítani is kell. Hiszen ami ma van, az öt, tíz, húsz év múlva jövő lesz.” Egy malomvári könyvtáros pedig így: „Olyan ez a város, mint itt ez a tó, Malomvár egykori dísze: áll és ülepedik.” Malomvár lakossága jótevőnek és megszállónak érzi, (ki így, ki úgy, ki így is meg úgy is) az Alumínium Vállalatot. Vezetői többsége máshonnan jött ide azzal az elhatározással, hogy „gatyába rázza, várossá pofozza” Malom várt, amely azóta messziről virító Y-házairól híres és hírhedt, amelynek közepén a templomtoronynál is magasabbra pöffeszkedő toronyházon egy nyegle CASCO-reklám vigyorog. „Miért jött el?” kérdeztem egy elköltöző malomvári diplomást. „Féltem a szörnytől” — válaszolta. A szörny az üres szemüregű alumíniummonstrum, amely az új főteret uralja. (A nép Püspöki Pál tanácselnökről 47
