Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 8. szám - Kamarás István: Mihez igazodik a révkalauz?: diplomások jövőkép egy kisvárosban
Kamarás István Mihez igazodik a révkalauz? (Diplomások jövőképe egy kisvárosban) D r e nincs értéknorma. Nincs koordinátarendszer. Elgurult valahova az origó” — irta Latinovits Zoltán (1985) a Ködszurkálóban a színházról, és természetesen az emberi színjátékról is. Amikor a Művelődési Minisztérium Vezetőképző Intézetének megbízásából 1983-ban egyik kisvárosunkban (hadd nevezzem Malomvárnak) az ott élő diplomások (elsősorban az egészségügyben, a közművelődésben, a közoktatásban és a város irányításában dolgozók) értékrendjének jövő-dimenzióját vizsgáltam, az elgurult origót kerestem. Számoltam egy másik diagnózis lehetségességével is, hogy az origó nem el —, hanem szétgurult. A malomvári diplomások lakóhelyükre és saját életükre vonatkozó elképzeléseit egy utópiával szembesítettem, és azt vizsgáltam, hogy az utópia jelentette kihívásra hogyan válaszolnak. Ebből adódóan arra a kérdésre is választ kerestem, hogy értelmiségiek-e a malomvári diplomások. A módszer Nem helyettesítve, csak kiegészítve az enciklopédikus társadalomkutatásokat a szociografikus (helyenként „szociálpszichografikus”) megközelítést választottam. Úgy vélem, hogy az inkább érzékletesen mint szisztematikusan megjelenítő szociográfia „felvevőgépe” (a szociográfus) új vagy legalábbis más nézőpontot jelenthet. Ám ha mégsem, akkor is alkalmas lehet egy szociográfia a különböző diszciplináris kutatások között mindig fennmaradó rések kitöltésére. Az előzetes tájékozódás (a városra és diplomásaira vonatkozó dokumentumok tanulmányozása) után ötven malomvári diplomással beszélgettem életcéljaikról, munkájukról, malomvári közérzetükről, a városuk jövőjével kapcsolatos elképzeléseikről és a hivatalos elképzelésekről alkotott véleményükről. Ezután kezükbe adtam a Reformvár című utópiánk (Kamarás-Varga 1984) első fejezetének rövidített (45 oldalas) változatát: az életmódra, művelődésre, közéletre, viselkedéskultúrára vonatkozó fejezeteket. Többségükkel 5—10 fős csoportokban találkoztam, amikor elmondták, megvitatták (elsősorban egymással) véleményüket az utópiáról. Elsősorban arra voltam kíváncsi, mi az, amit kisvárosukban megvalósitani szeretnének, amit máris megvalósíthatónak éreznek. Nyolc ilyen megbeszélésre került sor: gyógyszerészek, orvosok, óvónők, általános iskolai és szakmunkásképző intézetben tanító tanárok, gimnáziumi tanárok, népművelők és könyvtárosok (összesen hatvan résztvevő) körében. A városi pártbizottság első titkárával, a tanácselnökkel, a tanácstitkárral, a városszépítő egyesület elnökével és másokkal négyszemközt beszélgettem, egyesekkel mindkét formában. A malomvári diplomások számára kihívást jelentő utópiabeli város olyan modell, amelyben a Vitányi Iván (1984) által felsorolt tevékenység- körök, a munka, a közösség, az intimitás, a politika, a rekreáció és a kultúra szerves, Hankiss (1977) kategóriáját használva teljességelvű, Vitányi kategóriáját alkalmazva minő46 \
