Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 8. szám - Satchura, Edward: A hó-fehér mozdony: Hó fedi Michigent: Már túl késő van, nincs még túl késő: A senkié vagyok: Érdemes?: versek: Kovács István fordításai
Edward Stachura A hó-fehér mozdony Ment-ment a vaksötét mezőkön, Ment üszkösült erdőkön át; Kúszott a felégetett földön, Városoknak rom-halmazán; Az új hó-fehér mozdony! Hogy került a halál honába E tünékeny, élő csoda? Hol kongó versek puszta tája; Hol már csak a gyászok pora: Az új hó-fehér mozdony! Kié, ó, e csodás, Varázsos látomás? Hozzám ki küldte el, Hogy megmentőm legyen? Ki az, ó, ki az a lélek, Nélkülem, aki nem élhet? S hogy föltámadjak kérve-kér; Hogy füttyétől ébredjek én A hó-fehér mozdonynak! Megyünk a vaksötét mezőkön, Megyünk üszök-erdőkön át; Kúszunk a felégetett földön; Városoknak rom-halmazán: A hó-fehér mozdonnyal. Hol folyó csobog, s zúgó méhes, Hol fénylő nap és hűs faárny; Ahhoz, ki rám vár életében; Az élethez röpíts te már; Ó, új hó-fehér mozdony!
