Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 8. szám - Kovács István: Edward Stachura legendája és versei egy magyarországi estjére emlékezve
Az ismeretlen tűzvészbe nyúlni Ki merészel közülünk? S ki merészel a csukott könyv leveles sűrűjében ki mer kutatni? S hogy mer puszta kézzel. És ki nem fél közülünk, ki ne félne midőn maga Isten szemét is lehunyja, és leborulnak minden angyalok és elsötétül minden kreatúra. A bárány az, ki nem fél közülünk, Egyetlen ő, a bárány, kit megöltek. Végigkocog az üvegtengeren És trónra száll. És megnyitja a könyvet. Az alább idézett sorok továbbra is Stachura említett jegyzetéből származnak, de akár Pilinszky ismertetett versére is vonatkozhatnak. „E könyv leírása valaminek, ami van. Ez a valami a halálosan élő élet. Fölfedheted, ha nem akadsz fenn a szavakon, ha nem öklendsz a szavaktól, nem fulladsz meg a szavaktól és nem pihensz el a szón, akár a koporsóban, ha tovább hatolsz, túl a szón, túl a síron”. Persze Stachura konkrétan nem Pilinszky betett könyvéről, hanem saját betett könyvéről, a Fabula rasaról beszél. Pilinszky mintegy lebeszéli olvasóit, az embert, hogy megégesse magát „az ismeretlen tűzvészében” kutatva. Eléghet az, ki a lét faggatásába fog. Stachura ellenkezőleg; biztatja olvasóit — kezébe adja a lét titkának kulcsát, gyakorlati receptet ajánl a mindennapok átélésére — távlatosan pedig: a halál legyőzésére. Lao-ce csecsemőre érvényes gondolatát ismétli —: éljünk szemlélődve, én-tudatunkat kikapcsolva, feloldva mintegy az embert elringató víz hullámaiban, a napfényes ég kékjében. Akkor is úgy, ha éppen mosogatunk, napi gondjainkkal küszködünk. Stachura azt sugallja olvasójának, hogy mindennek elérése csak rajta múlik. Az ember-senki megváltó állapotának elérése vagy a „kártékony én”-nek az ember-senki fölött aratott diadala is tőle függ. Egyedül tőle ... Bármilyen rokonszenves Stachurának az én megsemmisítésére tett felhívása — már azon az alapon is, hogy mint hirdette, a másik embertől elválasztó én az okozója végső soron a háborúnak is —, ha következetes, a születő ember-senki a pusztuló én-emberrel együtt önmagát is megsemmisíti. A megsemmisülés, pontosabban: megsenkisülés az eszményi állapot — örök, végtelen lebegés. Az ember-senki nem az élet új minőségét képviseli: az ember-senki — a halál. Ami ebből gyakorlatilag elsajátítható: egyfajta autogén tréning. A szó szoros értelmében életre-halálra menő elmélyülés. Stachura, tudjuk, minden korábbi művével a halál ellen harcol, küzd. Élő élettel élni. Ez Stachura verseinek, poémáinak, elbeszéléseinek, regényeinek alap- gondolata. Ez Stachura igazi, érvényes testamentuma. Ezt mondja Edmund Szerucki, Janek Pradera és egy ideig Michal Katny is. ők zárják háromszögükbe Edward Stachurát. A Szekercelárma főhőse, Janek Pradera a könyv végére a semmibe vész, elnyeli a mindent felzabáló köd. Azt remélhettük, nem hal meg, Micha. Katny a nyomában van és megmenti, ahogy a bálon is puszta megjelenésével kimentette őt az ellenséges indulatok gyűrűjéből. Vagy legalábbis Michal K?my alakjában életre támad Stachura következő könyvének lapjain, ahogy Janek Praderában is felismerhető a Teljes tündöklés Edmund Szeruckija.. Michal Katny már megízlelte a halált, alászállt Hádész birodalmában. Ezért hihető, hogy rendíthetetlen társa lesz Stachurának. Közben azonban megfeledkeztünk arról, hogy Pradera leghivebb, leginkább erőt adó társa a távoli, de mégis állandóan jelenlévő szerelme, aki nélkül Pradera egyetlen napot 40
