Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 8. szám - Kovács István: Edward Stachura legendája és versei egy magyarországi estjére emlékezve
Kovács István Edward Stachura legendája és versei egy magyarországi estjére emlékezve'*' 1976. májusában nemzetközi íródelegációt látott vendégül Lakitelek. Az irodalmi esten Edward Stachura is fellépett: saját verseit adta elő, melyeket ő zenésített meg és kísért gitárral. Ki tudhatta, hogy félszegségét és dadogását legyőzendő tanult meg énekelni? A legnagyobb tetszést az ő versei-dalai aratták. Talán örült neki. De örömét jól palástolta. Mindenesetre Lakitelekre vissza akart térni... Jól érezte ott magát... De az életben egyre kevésbé: 1979. július 24-én önkezével vetett véget életének. (Magyarul Szekercelárma, avagy emberek a téli erdőn című regénye, Előre, égtek című elbeszéléskötete és tízegynéhány verse jelent meg. Alább Lakiteleken előadott verseit-dalait tesszük közzé.) 1982-ben, három évvel halála után megjelent összes műveinek öt kötete, az ún. „farmer- sorozat”, 30 000 példányban — sorozatonként 600 zlotyért. A könyv pár óra alatt pult alól elfogyott, s a fekete piacon rekordösszegért 5—6000 zlotyért kelt el. Az 1971-ben 7290 példányban napvilágot látott, és 13 zlotyért árusított Siekierezada (Szekercelárma) című regényét Stachurának még négy évvel később is kapni lehetett. Miként értékelődött fel Stachura a hetvenes és a nyolcvanas.évek fordulóján — majdhogynem egyenes arányban a zloty leértékelésével? Milyen köze van hirtelen támadt legendájának műveihez? Vagy éppen a nyolcvanas években foglalta el az őt megillető helyet a lengyel irodalomban és a lengyel társadalom tudatában? De a Teljes tündöklés, a Szekercelárma írója érett, befutott alkotó volt már a jelzett művek kiadása idején. A kritika, ha nem is tette őt helyére, elismerte, s neve az olvasók tágabb körében sem csengett ismeretlenül. Elbeszéléseiért, a Kertben tomboljon csak a sáskahad című poémájáért díjakat kapott, ösztöndíjakkal bejárta a fél világot, s nemzedéktársai közül az elsők között jutott lakáshoz, a Kicki utcai diákszállók közelében. Szó se lehet tehát semmiféle háttérbeszorítottságról, mellőzöttségről. Nem is adott rá okot, a hetvenes évek politikai-társadalmi mozgalmaiban nem vett részt, alig találunk írásaiban oly fordulatot, melyre a politikai célzatosság bélyegét lehetne ütni, holott a 70-es évek során az irodalomban majdhogynem kötelezően szaporodtak el a vérrel kapcsolatos metaforák. De Stachura híven őrizte függetlenségét ebben a vonatkozásban is. Ahogy az ún. hivatalos irodalmi élettől már eszmélkedése óta távol tartotta magát, az irodalom föld alatti ágát is ugyanolyan közönnyel figyelte a hetvenes évek második felében. A lényeget illetően ő nem talált közöttük különbséget. Igaz, Stachura ekkor már a Fabula rasa című traktátusán, illetve annak függelékén, az Oton dolgozott. Vagyis az egoizmusról és az egoizmus ellen irt. Az ő tudatával meghatározva; ezek íródtak benne a felszabadult és magára döbbent ember-senki által. „Ez a könyv nem elolvasásra van. Ez a könyv feltárásra szolgál.” — irja a Fabula rasa bevezetőjében, az olvasónak címzett jegyzetben. Pilinszky János Introitus című versében a fölnyitandó könyv, az élet titkát tartalmazza, amely titka Istennek is. Bűnös ember nem lapozhat belé, csak az, aki olyan ártatlan és tiszta, mint a bárány: * Edward Stachura 1987. augusztusában lenne 50 éves. 39
