Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 8. szám - Horváth Dezső: Egyszemélyes kereszt
Nagy a turbán, kicsi a fej. Rosszkor jöttem, alszik. Nem alszik az, mondja a szomszéd, az előbb még beszélt. Fölnyitja a szemét, fátyolos, de mosolyog. És ő kérdezi tőlem, hogy vagyok. Egyedül neki van most joga hogy lenni, nem nekem. Mintha összekeveredett volna a szótár a fejében, a szavakat keresgélnie kell, de érteni jól lehet, amit mond. Nézem a jobb kezét, mozog. Mutatja a jobb lábát, az is. Csak a feje fáj rettenetesen, és szédül. — Elmúlik majd a fájás is, a szédülés is. Szelíd nyugalom van az arcára írva. Mona Lisa, turbánban. Rosszul mondom, mert ha igaz, hogy Leonardo magát festette meg benne, ahogy a legújabb kutatások állítják, akkor Leonardo Lisa vagy Mona Vinci inkább. Mégse olyan, neki fekete a szemöldöke, Lizács- kának pedig semmilyen. Miért zavarhatta a festőt éppen a nő szemöldöke, hogy azt hallgatta el? Az a jó, nem Lizácskáról van itt szó, hanem Babáról. Él! Él! Éljen! Naponta fülugrom hozzá. Csütörtökön rossz hír: bénul a jobb karja, és nehezebben mozog a jobb lába is. Állítólag így szokott ez lenni. Pénteken fehér labdát hoz be neki a gyógytornász. Szivacsból van, de akkora, mint egy teniszlabda. Arra való, hogy fogni megtanulja. Ha elgurul, nem baj, majd fölveszi valaki. Kimegy a Cini, odailleszti a turbán mellé: ekkora volt a daganat. — De csak volt! — A helye is ekkora, és az csupa seb. Lehet, hogy azért fáj ennyire? — Nem tudom én azt. Azt hiszem, belül az agyban nincsenek érző idegek. Fájhat viszont az agyhártya is, a bőr is. Nagyon rossz neki, hogy a jobb oldalán azért nem tud feküdni, mert béna, a balon meg azért, mert fáj. Még mindig nem akar enni. A szülei narancsot is hoztak, banánt is, de egyiket se kéri. — Bajban leszek. Most lehet kapni, tehát mindenki azt hoz. Hogyan mondhatom meg, hogy nem kívánom? — Maga most mindent megmondhat. Én körtét hoztam. Ha megmosnék egyet? — Jó. Azt elfogadom. A feleségem is körtét hozott annak idején. És tejet, amíg rá nem jöttem, hogy reggeli után marad annyi az ételes kocsin, nem kell kintről hozni. Néha egy egész kancsóval is kaptam ráadásként. Meghámoztam a legszebb körtét, ahogy a feleségem is tette, gerezdekre vágtam, a közepükről a magházat kifordítottam, és kezébe adtam. Kintről jöttem vele, hűvös volt, és sok leve. Szalvétát hajtottam az álla alá, rá ne csöppenjen az ingére vagy a takarójára. Mindet megette. A szalvétával megtörültem a száját, az öt ujját. Látszott rajta, jól esett a körte. Hétfőn bejön a főnővér, közös igyekezettel már föl is ültetjük. Annyi a közös benne, hogy én hozzányúlni se merek, de a párnát én támasztom neki a falnak. Már nem szédül, de ülni se tud sokáig. Jobbra akar elbillenni, mert a jobb láb nem támasztja. A karja se. A tornája abból áll, hogy bal kezével fölemeli a jobbot, és egy kicsit fönn tartja. Boldog, mert sikerül. Összekulcsolja az ujjait, de szorítani csak a ballal tud, úgy emeli föl. Milyen nehéz egy kar, ha kifut belőle az elevenség! Kedden vidám. Egyedül is tud már ülni, és ülve is marad. Ma egyhete operálták, és már egyedül ül. Nagy hire is van: szerződést kapott a zenekartól. Aggodalma is: el merje-e vállalni? Jó lenne, kevesebbet kellene kérnie hazulról, amíg tanul. Az öröme azonban sokkal nagyobb, mint az aggodalma: gondoltak rá! Most is, amikor a legnagyobb bajban van. Hatalmas adag orvosság van egy szerződésben. írja csak alá nyugodtan. Ha bal kézzel írja, akkor is érvényes lesz. Szerda. Fölkelt és ki is ment. Kísérővel persze, de a saját lábán. Csütörtök. Fölhívta a teljes zenekar. Kézből kézbe adták a kagylót, mindenki mondott neki valamit. Ott volt mindenki, és kedves volt hozzá. Egy hét önkéntes ebzárlat következik. Elönt a nátha, nem mehetek be, amíg ki nem tisztul belőlem. Telefonon érdeklődöm mindennap. Már ő is olyan, mint Csernobil: állandóan javul. Kiszedték a varratokat, tizennégyet. Levették a kötést, és nem is tették 37
