Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 8. szám - Horváth Dezső: Egyszemélyes kereszt
ekkora igyekezettel is jelesre vizsgázik. Az, hogy a vonó lecsúszik, a kezétől van, de mitől lehet a hármas? Talán a fejétől? Eljött a nyár, járt a strandra, semmi tünet. Azt se érzi, hogy a féreg tovább dolgozik benne. A vőlegényét mégis győzködi, hagyja el, keressen magának mást. Nem és nem! Kisfaludy Sándor megírta már a szerelem minden fajtájának a természetrajzát, tudhatná, minél jobban oltják, annál jobban lángol. Nincs ember, aki megmondhatná, meddig élhet még, az jusson neki, hogy a szeme előtt hervad el? Okos fiatalember beláthatná, ilyen bajra nem lehet jövőt alapozni. Minden nap veszteség, amit vele tölt el. Nem és nem! Szeptemberben megkezdődik a tanév, mindjárt megy a Tanár úrhoz. Beül a sarokba, a fotelba, és kérdez: van-e a világnak olyan pontja, ahol meg tudják gyógyítani? Mélyről jövő mosoly a felelet, és késve jön csak a szó: egy biztosan van. Elhallgatja, lehet, hogy az az egy is csak volt. Beül barátnője kocsijába, és eljön ide. Eddig csak leleteiben és üzenetekben élt, most azonban itt van minden lelet, két lábon járva, vidám, nevet, és kér. Legalább azt mondja meg, Professzor úr, mi a bajom! Leülteti, és a szemébe mondja: Önnek, kislányom, agydaganata van. Aki ezt meghallja, ha röpülő pacsirta volt is azelőtt, most a porba szédül. Nem kell kitalálnom hozzá varázsos fordulatokat, nekem is ő mondta meg két évvel ezelőtt. Nem mondom, hogy kupánvágott a hír, hogy megtántorodtam, hogy levegőt venni is elfelejtettem, mert ezt az állapotot leírni nem lehet. Megélni csak. Faraghatják a fejfámat: élt 48 évet. Nincs az a cölöpverő, amelyik ekkorát tudna ütni. Első ütésre becsúsztam a föld alá, másfél kilométerre. Kimásztam valahogy, és vártam a következőt. — Meg lehet operálni? — Meg. — Szeretném, ha Ön operálna. Csakhogy velem ott volt a feleségem, benne megkapaszkodhattam. Jóban-rosszban kitartó társam. Bátorított talán? Átvállalta a kegyetlen teher egyik felét? Fenét felét, mindet, de úgy, hogy az enyém se lett kevesebb. A felelősséget ébresztette föl bennem, hogy nekem élnem kell, mert családom van. A lányom férjhez ment, nem lehet lakodalom után temető. Unokám születik majd, úgy nőjön föl, hogy a nagyapjáról semmit nem tud? És különben is szép az élet, a lehető legszebb. Aki elhessenti magától, nem tudja mit cselekszik. Együtt mentünk a buszhoz utána, már fönn voltunk, már indult is, és még mindig nem tudtam megszólalni. Ő se, szegény. Pedig nálam úgy folytatódott, ha szerencsém lesz, meg is gyógyulhatok. Ki bízik ilyenkor a szerencsében? Már nyakán a kötél, és abban reménykedjen, hátha elszakad? Meg kellett fordítanunk a kérdést: ki nem bízhat a szerencsében, amikor már csak a lehetőség van meg? Baba azonban egyedül ül itt, és ugyanazt az ítéletet hallgatja, csak a körítés más: ha nem operálják meg, meg nem maradhat, de ha megoperálják, akkor is béna lehet. Ki tudja, hány mázsát üt ilyenkor a cölöpverő? És a kislány, aki örömre és boldogságra, az élet folytatására termett, nem mállik szét alatta, mint a paradicsom, hanem megkérdezi: — Meg tetszik operálni? A kérdés nyársra húzta a professzort, és tűz fölött forgatta. Ott az eskü szövege, neki segítenie kell. Azt mondja csak, menjen el Pestre, ott van a legmodernebb tomográf, amelyik belelát a koponya mögé, és szeletenként rajzolja a képet róla. Szerencsétlen kislány! Fején a cölöpverő ütése, zsebében a bármikor beváltható halálos ítélet, de elmehet még kegyelemért a nagy géphez. Kemény hősök is csúszómászókká válnak és morzsává törpülnek közben. Mentő vitte, mentő hozta, és csak itthon vehette kézbe az iszonyatot: ott a daganat, akkora, mint a teniszlabda. Ha begörbíti a markát, fele belefér. Ez a kislány még mindig nem csuklott össze. Szépen, okosan és nyugodtan beszél most is, pedig az esélyei semmit nem javultak. Úgy látszik, vannak emberek, akikben a veszéllyel együtt nő a remény is. Csillogni tud a szeme, és mosolyogni a lelke is. Azt kérte, hadd térhessen haza előbb. Meg kell beszélnie a tanárával, hogy egyelőre nem mehet órákra, és ha majd vizsgázhat már, nem vár kegyelmet. Koncert is lesz, a családdal is meg kell beszélnie sok mindent, meg a vőlegényével is. Megmondani neki, hogy ő nem 33
