Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 8. szám - Horváth Dezső: Egyszemélyes kereszt

majd á huzat. A gyerekeimnek meséltem, amikor még hallgattak a mesére, hogy a kiskutya semmit nem akart megenni, és olyan sovány lett, lépni is alig tudott. Fölkapta egyszer a szél, jól körbefúj dogálta, és betette egy ablakon a paprikáskrumpli közepébe. Addig ki se mászhatott belőle, amíg mindet meg nem ette. Legyen erős, és egyen, hogy erős maradhasson.

— Maga tudott enni?

— Ne a rosszról akarjon mintát venni! Én se tudtam. A feleségem szokott etetni. Az ő kezéből még a sajtot is megettem, pedig azt soha nem szerettem.

— Csak azért kérdeztem, mert nem volt teljesen meggyőző, amit mondott.

— Gyerünk vissza az eredeti vágányba, és legyen szíves, ne térítsen ki belőle. Mikor is kezdődött?

— Négy évvel ezelőtt hatalmas roham vett elő. Otthon voltam, rángásaim is lettek. Mentőt hívtak, bevittek a városi kórházba. Legalább egy óráig tartott a roham. Vizsgáltak is, de a jobb oldali féltekét festették meg, és azon semmi bajt nem találtak. Gyógyszereket is írtak föl, és hazaengedtek.

— Maga pedig örült, hogy nem találtak bajt, tehát nincs is.

— így volt.

— Később?

— Együtt laktam albérletben egy hatodéves egyetemista lánnyal. Orvostanhallgatóval. Elmondtam neki, hogy rohamom volt. Azt mondta, van egy évfolyamtársa, ideggyógyásznak készül, megkéri majd, hogy vizsgáljon meg. Vizsgált is, de nem talált semmit, vagy nagyonis rátalált, mert elküldött a Tanár úrhoz. Látásból ismertem már, egyik lányával egy zenekarban játszunk. Talpig rendes ember, nagy bizalmam volt hozzá.

Ismerem én is, mintha helyettem is beszélne most. Beküldte a géphez, huszonvalahány csápot ragasztottak a fejére. Allecto lehetett ilyen, Zrínyi pokolbéli fúriája, csak neki eleven kígyókból volt a frizurája, nem jámbor drótokból. Izotópvizsgálatra is elküldte, utána CT-re is. Computer tomograph az igazi neve, de én elkereszteltem komputeres tökgyalunak, mert szeletekre gyalulja az ember fejét. Az izotópos leletet le se ragasztották, vitte tehát Andreához, a szobatársához, de nem sokat tudott meg belőle. A CT-ről szóló összefoglalást már leragasztották, de fifikával fölbontották azt is. A hatodéves majdnem orvos már, de nem értett belőle semmit. Vagy nem is mutatott akkor még semmit a gép? Egyedül volt otthon egyszer, porszívózott, és megint rosszul lett. Senki nem vette észre, hogy üresen jár a gép, és nem húzkodja senki. Megint vizsgálat, nagyon alapos most is, még erősebb orvosságokat kap. Vagy csak másokat? Senki nem mondta, hogy mikor kondult meg a harangszó a gépeken, pedig februárban már üzenetek váltódtak a két város között. Abban maradtak, a gyanú alaposnak látszik, de várjanak még. Ellenőrzések mellett figyeljék, és kísérjék figyelemmel a változásokat.

— Csak egyszer porszívózott?

— Dehogy! Legközelebb megint rosszul lettem. Ráadásul a szobának nagyjából ugyanazon a részén. Más már babonás lett volna, én azonban elhittem magamnak is, hogy az ormánya közvetíthet annyi rezgést, amennyi elég a roham kiváltásához.

Nem akarok tudóskodni, aki ért hozzá, ezer jelből lebuktathat, de hallottam, az epilepsziánál nem az a legeslegnagyobb baj, hogy a beteg a bivalycsorda-forgalom legközepén is összeeshet, és végigmehet rajta a csorda — létezhet ennél nagyobb is? —, nem is az, hogy összetörheti magát a betonjárda csücskében, hogy beverheti a fejét otthon, az asztal sarkába is, hanem az, hogy lassan-lassan elfogy az agyveleje. Mintha kiskanállal mérné szét a fagyialtos. Minden roham egy kávéskanál, és nincs másik, amelyik visszafelé mérné. Az agysejtek nem szaporodnak! Ami elpusztul, visszaimádkozni se lehet.

A főiskolán bőgőzik is. Alapja a bőgőnek, hogy a vonót merőlegesen kell húzni a húrokon. Ha nem merőleges, nem szól, hanem reszel. Az övé elkezdett reszelni. Vigyáz rá, nagyon figyeli, mégis reszel. Megijed, irtózatosan rákapcsol, tanul, mint a kisangyal, és csak hármasra vizsgázik. Aki a*violinkulcsot nem téveszti össze a kapukulccsal, negyed32