Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 8. szám - Horváth Dezső: Egyszemélyes kereszt
Horváth Dezső Egyszemélyes kereszt M-X. V -A.a operálják szegényt. Nem azért szegény, mert megoperálják, annak inkább örülhet, hanem azért, mert idáig fajult a baja. Őt viszik a kés alá, és én nem tudok aludni. Három óra múlt csak, nem ütögethetem az írógépet, az egész lépcsőház átkozna érte, körmölöm csak a betűket. Naponta operálnak, és én sokszor fölébredek hajnalok hajnalán, de soha nem gondolok azokra, akinek az élete aznap fordul legnagyobbat. Nappal inkább, mert elfelejteni nem lehet, nem is akarom, hogy két évvel ezelőtt az én fejemet is meglékelték. Ha azóta bekötözött fejű embert látok, legszívesebben győzelemről énekelnék, most mégis aggódom érte. Nemsokára fölébred, ha tudott aludni egyáltalán. Tegnap még jól aludt, bogyóval persze. Talán elnyomta este is a tabletta, de ahogy dolgozni kezd a klinika, üzemi zaja fölébreszti. Elindulnak a nővérek, lavórból mosdatják, aki fölkelni még nem tud. Villany gyullad, víz csorog, beszélgetnek is közben, muszáj fölébredni. Jön a takarítónő, söpör, fölmos, akinek feszesre van hangolva az idegrendszere, nem aludhat tovább. Márpedig az övé feszes. A szatymazi emberről anekdoták beszélnek. Magas, mint a templomtorony, erős is, de a szíve elromlott. Bele kellett nyúlni, igazítani kellett benne valamit. Ebben az épületben tették föl őt is a kocsira, mert mindenkinek jár, hogy a nagy útra kocsin tolják. Na, ha az ő százhúsz kilója alatt meg nem roppant a beteghordó dereka, örök életű lesz. Azt mondja a fáma, már a műtőasztalon tesznek-vesznek körülötte, amikor megszólal: — Professzor úr! Aki meséli, furcsa beszédét is utánozza. Éneklős a hangja, és a végét fölcsapja: — Professzor úr! — Tessék! — Mit üzen Szent Péternek? Leteremtődik a Jóska, de nagyon. Amikor a klinika minden igyekezetét összeszedi, és az operáló orvos minden tapasztalatát előhozza, nem szabad így beszélni. Pedig nincsen ember, akinek a fejében meg ne fordulna: visszajövök-e, ha elindulok? Baba ma siralomházi éjszakáját töltötte. Igaz, nem teljesítették utolsó kívánságát, kedvenc ételét se hozták elő, inkább semmit nem adtak neki. Ez a fizetés azért, hogy senki nem ítélte halálra, sőt maga kérte, hogy operálják meg. Kicsit reménykedik azért, hogy megmarad talán. Tegnap még nagyon reménykedett. Gyönge az ész, magából indul ki. Amikor én is lakója voltam a turbános háznak, hajnalban én is odaálltam a tükör elé, hogy megnézzem holdvilágfejemet. Biztosan megnézi ő is. Tegnap este eljött hozzá az altatóorvos, biztosan eljött, hogy „lövészárokbarátko- zással” segítsen reményt önteni bele. Nekem nagyon jólesett, amit mondott, vagy inkább az, ahogy mondta. Későn jött föl, még a kabát is rajta volt. Nem tudom, mit mondott volna magától, de engedte, hogy beszélgessünk. Minden kérdésre felelt. Ha az embernek már kérdése sincsen, rémülete is kisebb lesz. Utána mindjárt jött a műtősfiú, nullásgéppel. Furcsa lehet egy lánynak, ahogy a gép beleharap látható legszebb ékébe, és letolja a fejéről. Még furcsább a borotva. Bekenik habbal, és lehúzzák, amit a gép fönnhagyott. Puha a bőr, lehetetlen úgy csinálni, hogy itt-ott meg ne csipkedje. 26
