Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 1. szám - Életvitelünk hiányai: Kunszabó Ferenc válaszol Pál Gyula kérdéseire
belegondolunk, akkor életünk elnehezülését, lehetetlenülését mutatja. Mert milyen önmegvalósítás az, melyikbe a gyerek nem fér bele, s milyen családanyaság, amelyik kizárja, de legalábbis megnehezíti a munkát? És a rohamost dalmahodó példák mutatják, hogy ez a választás a családot, a gyermeket szorítja háttérbe. Ma már az országban a házasságok mintegy harmada gyermektelen, másik szűk harmadában pedig egy van. Mert korunk nője, ha már választási joga van, többnyire nem az „alakjára előnytelen” terhességet, nem a szülés fájdalmait, a pelenkamosást, a virrasztást vállalja, hanem a szabadidő hasznos eltöltését, karrierje építését, meg a többi modernizmust. Mert, ugye, miért is akarna beszűkült, bezárkózó, betokosodott hátébé lenni, miért ne éljen inkább modern, haladó, igazi életet?! Azaz, ha ez így megy tovább, akkor néhány emberöltő, s a kérdés: hogy anya vagy munkavállaló, jócskán elméleti lesz, hiszen a nők többsége már ma sem szüli meg azon gyermekeket, kik holnap ezen a csuda modem alternatíván eltöprenghetnének. — A kiegyezés utáni időkben szállóigévé lett Andrássy Gyula mondása, hogy csak ötven év béke kell, és hazánk felvirágzása biztosítva van. Úgy gondolták ugyanis, hogy a földesúri jogok megszüntetésével, a jobbágyság felszabadításával az állam és a társadalom minden kötelezettségét teljesítette a föld művelőivel szemben, holott a pénzgazdálkodásra való áttérés nem volt zökkenőmentes. Ma a szocialista nagyüzemek létrehozása után kicsit hasonlatos a helyzet. A termelőszövetkezeteket földjeikkel létrehozó s ma már öregségi járadékos, idős parasztjainknak nem vagyunk mi is adósak? — Adósak vagyunk, sőt, az „össztársadalmi feledékenység” (annak idején fűt-fát ígértek a parasztnak, csak írja alá a belépési nyilatkozatot) össztársadalmi felelőtlenséget szül, s ebben jól megférnek a csoport- és magánhanyagságok: Az egyes termelőszövetkezetek, meg a szülőket elhagyó utódok úgy érzik, teljesen korrektek. Azaz, végeredményben ez is erkölcsi kérdésekbe torkollik. Mert elegendő-e, ha kihaló falvainkban (de zsúfolt városokban is) öregek napközi otthonát állítjuk föl, s abba az állam, a szövetkezet, meg a gyermek anyagilag segít? Ugyan hol lenne az állam, a szövetkezet, de a saját karrierjét gondosan építgető utód, ha a mai idős korosztályok is csak anyagilag segítettek volna az elmúlt évtizedekben? Ha — hajtva a hagyományos kötelesség- és felelősségtudattól — nem szülik meg, nem nevelik föl gyermekeiket csakúgy, mint a szövetkezeteket, de tágabb kitekintésben egész mai gazdaságunkat és szocialista társadalmunkat úgy, ahogy ma élőnkbe áll?! — Tamási Áron a paraszti életformáról írja: „Mint egy balladának, olyan szigorú a formája ennek az életnek. De emberi számítás szerint legalább biztos, megtartó és erős. Igen, gondolom magamban, erről is könyvet kéne írni, sőt, erről kéne igazán: a népi életformának (. ..) lelki és testi szervezetéről, amelyet nem politikusok ácsoltak össze valamelyik társadalmi osztály védelmére, hanem névtelen emberi mű, mint a nyelv.” A zárt etnikumú falvak, a „biztos, megtartó és erős” paraszti életforma ma átalakulóban van. Az ön véleménye szerint e sok évszázados társadalom átalakulását és annak nehézségeit miért nem örökíti meg a mai magyar irodalom? — Jótól kérdi! Ugyanis azok közé tartoznék, akik próbálták megörökíteni. Meg is kaptuk az orrot, akárhányszor. S minél elemzőbb, körültekintőbb, távlatokra is kitekintő volt az az írás, annál jobban. Mert aki a tegnapi „biztos, megtartó és erős” életformáról tárgyilagosan akar írni, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy mit lehet abból hasznosítani a mában és a holnapban, az teljesen bizonyos lehet, hogy megkapja a nosztalgiázó, moralizáló, mitizáló, sőt, a múltba vágyó, maradi, visszahúzó és a többi szók vány jelzőt, de egy füst alatt azt is ki fogják „mutatni”, hogy műve szakmailag rossz, ő maga pedig tehetségtelen. És senki sem kél védelmére, még írótársa sem, noha nyilvánvaló, hogy holnap őrá kerülhet sor. — Ez viszont már az írástudók erkölcsi állapotának témája. És különben sem akarnék mindent a politikára, itészetre, szóval, a körülményekre fogni: szobatudósok, műfaji játékokba bonyolódott kritikusok, élettől elszakadt közírók és akarnok kultúrkori fensok végeredményben azért akadályozhatták meg az alapvető művek születését, mert 65
