Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 1. szám - Életvitelünk hiányai: Kunszabó Ferenc válaszol Pál Gyula kérdéseire
beszerzésére fordítja. És mire minden „összejön”, sok bele is rokkan s nem tudja élvezni, azaz, számára haszontalan kacattá válik. Egyénileg nem túl értelmes, a társadalomnak pedig haszontalan, sőt, káros fölfogás, ami, mondom, eléggé általános modem világunkban, de amihez külön hazai sajátságok is járulnak. Ilyen például, hogy — körülbelül a világgazdaságbani helyünk szerint — eléggé alacsony a beruházások haszna. A nagy állami, szövetkezeti beruházásoké is, de különösen a „maszek szorgalmaké”. Kiugró jövedelmek csupán az úgynevezett hiányszakmákban, a hiánycikkeket előállító foglalkozásokban tapasztalhatók, de ez szűkkörű, másrészt az egészségtelen megoszlás éppen az általánosabb hasznot teszi lehetetlenné. Hazai sajátság továbbá, hogy a népi demokrácia első szakaszaiban a „maszekság” tiltva, gátolva volt, s ennek emléke élénken él a társadalomban. Vagyis az újabb, bizonyos mérvű és célú hivatalos ösztönzések már csak ezért sem találnak mindig hitelre. „Az a biztos, amit megeszel, megiszol, felélvezel!” — hangzik a tapasztalatokon alapuló újkeletű szólás eléggé általánosan, s ennek bizony társadalmi, gazdasági céljaink nem kevés kárát látják. Spártában a női eszménykép a hőslelkű asszony volt, aki bátor fiakat nevelt a hazának. ,Jizzel vagy ezen” szavakkal adta át harcba menő fiának a pajzsot. Athénben a müveit hetérák voltak előkelőek. A római köztársaság polgára szentnek tartotta a családi tűzhelyet, és tisztelte annak őrzőjét. A császárságban a patríciusok az előkelő, gazdag nőt tartották ideálnak. A középkor az anyában látta a női eszményképet. A magyar parasztságnál a nő mint anya, a család és a gazdaság összetartója volt. Véleménye szerint az átalakuló agrártársadalomban a nőnek mint anyának vagy mint munkavállalónak jut elsődleges szerep? — Zavar az „átalakuló agrártársadalom” kifejezés. Mai szóhasználatunkban ugyanis azt jelenti, hogy az egész társadalom, de legalábbis meghatározó ereje mezőgazdasági, őstermelői. Lásd például ipari, fogyasztói, pásztor- és a többi társadalom. Magyarország társadalma már száz évvel ezelőtt sem volt jellemzően agrár, mert a nemzeti jövedelem nagyobb hányadát az ipari ágazatok, közte a mezőgazdasági termékek feldolgozása, valamint a kereskedelem, közlekedés adta. De nem volt agrár úgy sem, hogy 1867 előtt az osztrák és cseh, utána pedig a magyar pénz- és iparmágnások kezében volt a hatalom és döntés. A parasztság pedig ugyanezen idő alatt, de különösen az utóbbi negyven évben nem átalakult, hanem megszűnt. Lehet vitatkozni azon, hogy néhány százalékban még megvan, s hogy lassabban szűnik a beidegzés, a gondolkodás, a fogalomvilág; de a föld míveseinek a termelőeszközökhöz való viszonya, és az életmódja lényegében megváltozott. Amellett, hogy létszáma nagyot csökkent, szemlélete is gyökeresen más lett — hasonulva a többi osztály és réteg felfogásához. És ez jellemzi a nő szerepváltozását is. A régi paraszti, de még kisiparos életrendben is, munka és magánélet nem vált el élesen. Ahogyan még harminc, negyven éve is munka- és lakóhely a népesség nagyobb részének lényegében egy volt, ugyanúgy az önálló egzisztenciák mintegy magánélet közben dolgoztak, s munka közben magán-, illetve társaséletet éltek. Gondoljunk csak a különböző kalákákra, miknek nem egy változata egyúttal szórakozás, lelki kitárulkozás, érzelmi feltöltődés, sőt, művelődés is volt. De gondoljunk arra, hogy a családanya napi tevékenysége közben gyermekeit is ellátta, nevelte — többek között munkára okította! De ugyanezt az ellenkező végéről is megfoghatjuk: az anya, a gazdasz- szony, a feleség reggeltől estig ellátta a házat, a családot, a jószágot, s közben számos olyan munkát is elvégzett, mely a gazdasági egység múlhatatlan része volt, mely nélkül a családapa értékteremtő működése éppen keveset ért volna. Vagyis a nő egyszerre volt mai értelemben vett anya meg munkavállaló, és a kettő nem ütötte, hanem segítette egymást. És ez az, ami ma már a múlté. A volt paraszti családok e téren is azt a formát vették át, melyikben magánélet és munka, sőt, közélet és szórakozás, de ráadásul pihenés és művelődés meglehetős mereven különülnek el egymástól. S ebben a „felállásban” már valóban jogos a kérdés, hogy a nő kereső vagy gyermeket vállaló, más fogalmazásban önmagát megvalósító, vagy életét a családnak áldozó akar-e lenni?! — Ez a választás modem gondolkodásunk szerint mint nagy távlatokat nyújtó lehetőség áll élőnkbe, ám ha jobban 64
